Thylacoleo - Újratöltve...

2014.05.05. 10:14

 Már régen – még a blog hőskorában – írtam a Queenslandi tigrisről, erről a titokzatos ausztráliai ragadozóról. Akkoriban csupán mint lábjegyzetként emlékeztem meg róla, mivel nem találtam róla észleléseket.

Azonban nem régibben találtam pár észlelést, köztük olyanokat is, amik a közelmúltban történtek. 2007 júliusában történt az első eset. Newcastle közelében történt, ez a város a kontinens és az ország keleti részén fekszik, alig pár kilométernyire Sidney-től. Ez a területet bozótosok borítják, nehéz itt gazdálkodni, nehezen járható, valamint a közeli hegység tele van lakatlan barlangokkal.

A szemtanú és két barátja június végén ment kempingezni a területre. Mivel ezen a terepen járművel szinte lehetetlen közlekedni, ezért leparkolták az országúton a kocsit. Ekkor a bozótosból egy hatalmas, fekete állat jött ki tőlük jobbra. A teremtmény feléjük fordult, és felhúzta az ajkát, elővillantva különös szemfogait, utána beviharzott az út másik oldalán burjánzó cserjésbe. Azonnal visszaültek a kocsiba és elhajtottak.

A szemtanúk szerint az állat akkora lehetett mint egy nagyobb kutya /a méretét bullmasztiffhoz vagy rotweilleréhez hasonlították, mindkét blöki elég nagy és izmos/. A bundája teljesen fekete volt, kivéve a mellkasán lévő, az erszényes ördögéhöz hasonló fehér foltot. Erős testalkatú volt, nagy és kidomborodó vállal, széles és izmos mellkassal. A hátsó lábai vékonyabbak voltak mint a mellsők. A feje nagy volt és széles, nagy orrával és hosszú pofája nem macskára utalt, de apró és hegyes fülei valamint nagy, intelligens szemei sokkal inkább. Az elülső metszőfogai nagyok voltak, a fogsora pedig tömöttebb volt mint a kutyáké vagy a macskáké.

 

 

Nekem, épp úgy ahogy a honlap tulajdonosainak túl részletes a leírás, de a szemtanú a saját elmondása szerint „vidéki lány”, ismer minden vadon élő teremtményt, és magát mint jó megfigyelőnek vallja. A teremtmény testalkata az 1964-ben Victoria államban lefényképezett Ozenkadnook tigrisre hasonlít. Ugyanabban a térségben, ahol a 2007-es esemény is történt, valamint 1880-as években gyakran láttak hasonló teremtményeket.

Valamint a mai Quennslandet ábrázoló hajózási térképen oroszlánokról készült rajzokat lehet látni, melyeknek a feje gyanúsan emlékeztet az erszényes oroszlánéra.

 

Rilla Martin, 1964 nyarán épp nyaralni indult a családjával, mikor elhajtottak az Ozenkadnook bozót mellett. Úgy döntött, hogy csinál egy fényképet a a rokonairól. Amikor kiszálltak és nekikészültek a fényképezkedéshez, Martin észrevett egy különös állatot a bozót szélén. Azonnal lefényképezte, mikor az állat hirtelen megfordult és beviharzott az erdőbe.

A képen lévő sokan szeretik erszényes farkasnak látni /ami már 3000 éve kihalt Ausztráliában/, de a rajta lévő állat nekem nem tűnik annak. Véleményem szerint valamely más erszényes ragadozó, mondjuk egy erszényes oroszlánt sikerült lencsevégre kapnia a szerencsés fényképésznek.Scherger_pawprint.jpg

2005 augusztusában a Nyugat-Ausztráliai Scherger légibázison egy újabb fotó készült a teremtményről. A bázison lévő katonák éppen éjszakai gyakorlaton vettek részt. Ez egyfajta harci játék volt, amin belül két csoport versengett, hogy melyik tudja hamarabb elkapni a másikat. Az egyik osztag vezetője felsétált a közeli, használaton kívüli kőfejtőben, és egy soha nem látott állattal találta szembe magát. Az állat első két lába nagyobb és izmosabb volt mint a hátsó, valamint a lapockái púpszerScherger_creature.jpgűen kidudorodtak. Az őrvezető szerint az állat egy hiénára hasonlított. Az őrvezetővel lévő kutya megrémült a teremtménytől. A következő éjszaka is megjelent, aztán eltűnt. A felderítők kezdetben úgy gondolták, hogy a teremtmény talán egy disznó vagy egy mutáns dingó. A kőbányában talált lábnyomok szokatlanok és egy élő állatra sem hasonlítanak.

Az erszényes oroszlán más néven a thylacoleo carnifex már legalább 50-30 000 éve kipusztult, azonban Ausztrália még mindig egy titokzatos és rejtélyes kontinens, amely tele van fel nem derített, vagy ember által ritkán járt bozótokkal és ősvadonokkal, ahol bármi élhet.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kriptid.blog.hu/api/trackback/id/tr686119321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kookaburra 2014.05.06. 12:26:41

New castle=Newcastle (véros Új-Dél Walesben. Sidney=Sydney. Bocs

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2014.08.23. 08:49:44

Köszönöm, javítva /bocsi a késői válaszért.:)/. És még én szeretnék Ausztráliába költözni....
süti beállítások módosítása