Új rovattal jelentkezek, ami a mitológiánkban szereplő lények létezésére próbál választ adni. Érdekes lesz, mindig is érdekelt.:)


Mi is az a kappa?

A japánok szerint akkora mint egy tíz éves gyerek, hasonlít egy teknős, gyík és egy majom keresztezése, általában a folyókban és tavakban él. A hátukon teknő van, míg a szájuk olyan mint egy csőr. A fejükön pedig egy tálka található, amiben víz van, és ha ez kilöttyen, akkor a kappa elveszti az erejét. Rosszindulatú lények, az éjszakai utazókat gyakran megtámadják, de bizonyos történetek szerint ki is hívják őket szumóbirkózásra (a folklór szerint a kappák találták fel). És szeretik az uborkát...

A legmeglepőbb, hogy előfordulnak a mi korunkból is jelentések.

1984. augusztus 1. Este 23:00 tájékán Ryu Shirozaki halász épp hazafele sietett, amikor a Kuta folyó partján különös dolgot látott, előbb azt hitte, hogy fürdöző gyerekeket lát, de amikor meglátta a szokatlanul nyurga karokat és lábakat, valamint a csillogó bőrt, odakiáltott nekik. A különös lények visszamenekültek a folyóba. Másnap reggel nedves, könnycsepp alakú lábnyomokat látott a találkozás helyén. 22 centiméter hosszúra és 12 centiméter szélesre becsülte őket, és 50-60 centiméterre voltak egymástól, és valami nyálkás anyagból álltak. 20 méteren keresztül lehetett követni őket.


1991. Június 30-dikán Mitsugo Matsumoto és felesége Junko épp hazaértek otthonukba, amikor különös bűzt éreztek, a padlón apró 7 centiméter hosszú és 5 centiméter széles ötujjas lábnyomok voltak, később különös, narancssárga foltokat vettek észre szerte a lakásban. Az elemzés után kiderült, hogy az anyagnak magas a vastartalma, és az összetétele a forrásvízhez hasonlít. Kappapisi?

A helyi sámán elmondta Mitsugonak, hogy a kappák gyakran kijönnek a közeli mocsárból, hogy játszanak az emberek házaiban. De aki kappát akar látni annak a Tono völgybe kell mennie, a történetek szerint az itteni patak és az a tó amibe bele torkolik a kappák kedvenc területe. Más bizonyítékok is lehetnek a lény létezésére. A múmiáikat gyakran megtalálták. Az Osakai Zuiryui templomban látható ez a 70 centiméteres holttest, állítólag 1689-ben kapták el.

Kappa múmia -

Egy másik múmiát Imari városában lehet látni, a történet szerint 50 évvel ezelőtt bukkantak rá elrejtve egy plafonban. Azóta saját oltárt is csináltak neki, mint a folyó istenének.

Kappa múmia -

Feltehetjük a kérdést, hogy mi a kappa? Előbb lássuk a többi feltételezést, az ősi időkben a japán földművesek a magzatokat gyakran leúsztatták a folyókon, valószínűleg gyakran feltűnhettek a felpuffadt testek, de volt már olyan elmélet is, hogy talán vízi hullákat néztek annak, vagy a 16 században érkező Jezsuita szerzeteseket. De akkor mit láttak a szemtanúk? Mi hatolt be a japán pár házába?

Egy elmélet szerint talán földönkivüliek, mondjuk eltudnám képzelni hogy a galaxis másik részéről idejönnek pancsikálni, meg házakat feltúrni. De mi van ha egy teljesen földi fajjal van dolgunk? Egy teória arról szól, hogy a Japán szigeteken már rég kihalt vidrafaj a felelős ezért, de a kappát miért ábrázolnák majomszerű tulajdonságokkal? 

A japán szigeteken él az egyik olyan majomfajta, ami kedveli a vizet, ez a Vörös pofájú makákó. Lehetséges, hogy kialakult ennek egy vizet jobban kedvelő változata, aminek a bundájában megtelepedett algák zöld színüvé teszik azt. Talán ez az ismeretlen majomfaj fosztogatja a parasztok földjeit, csak olyan jó rejtőzködő, hogy még nem fedezték fel...

A Kongamato az egyenlítői Afrika esőerdeiben élő állítólagos kriptid. Mely a leírások alapján egyértelműen egy a Pterosaurusok közé tartozó állatfaj. Azon belül is a leírások alapján a Rhamphorhynchidae-család egy faja. Ezen repülő őshüllők kistermetűek. A kifejlett példány egy m hosszú és a szárnyfesztávolsága 2 m. A csontozata könnyű így alig nyomhatott többet 5 kg-nál. A farka 20 cm hosszú.

Életmódja nem ismert. A beszámolók többször is említik, hogy hajókat és embereket támadnak meg. Ez alapján nagyon agresszív természetűek. Ez a hozzáállás lehet a terület vagy pedig a kicsinyek védelmének érdekében. De az is lehet, hogy csak nagyon nem kedvelik a betolakodókat.

A kövületek azt tanúsítják, hogy a pterosaurusok főleg hallal táplálkoztak. A fejformája a fogakat eltekintve nagyon hasonlít az ollóscsőrű madárra. Ebből kiindulva valószínűleg ahhoz hasonló módon is halászot. Alsó csőrkáváját a vízbe tartva repült el felette és ha egy hal fennakadt a hegyes fogain, akkor az egészben nyelte le. A halakon kívül talán még nagyobb rovarok és hernyók is felkerülhetnek az étlapjára.

 

Az egészen biztos, hogy tojásokkal szaporodnak, akárcsak a hüllők többsége.  A hím és a nőstény talán egész életre választ magának párt. A nőstény 2-3 tojást rak le és a fiókákat gondosan ápolják, amíg elég nagyok nem lesznek az önálló életre.

A Ropen szintén egy állítólagos fennmaradt pterosaurus-féle, amely azonban Afrikától több  ezer kilométerre, Pápua Új-Guineán él. A leírások szerint ez a lény valamivel nagyobb, mint a Kongamato. A szárnyfesztávolsága 6 m. A szárnyai szintén denevérszerűek. A fején pedig taréj helyezkedik el. Ez leszűkíti a kört az állítólagos pterosauriák között. Míg a Kongamato valószínűleg egy Rhamphorhycnhus, addig a Ropen talán egy Pteranodon vagy legalábbis egy a Pteranodontidae-családba tartozó faj.

Szaporodása és halászata megegyezhet a Kongamatoval. A viselkedése azonban más. A Kongamatot rendszerint nappal látták. A Ropent a legtöbb alkalommal éjszaka vélték látni. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy éjszakai állat. Van azonban egy tulajdonsága, amely felettébb érdekessé teszi. A beszámolók szerint fényt bocsát ki magából, akárcsak a szentjánosbogár. Lehet, hogy azokhoz hasonlóan így udvarolnak egymással a hímek és a nőstények. A beszámolók szerint nem csak halakat esznek, hanem emberi hullákat is. Vagyis dögevők.

Ezt a posztot rendszeres olvasónk Tantos András szállította nekünk. Jó szórakozást...

  Bardin egy kicsi fakitermelő közösség Palatkától, a Floridában található Putnam megye székhelyétől északkeletre. Teljességgel jellegtelen volna, ha nem élne itt egy majomember, amit a helyiek bardini mumusnak neveztek el. Minden lakos hallott róla, néhányan pedig látták is. A hominida oly sok társához hasonlóan a helyi folklór része lett. Az egyetlen bolt előtt ücsörgő öregek történeteket mesélnek róla az erre vetődő kriptozoológia rajongóknak, Bud Key, a tulajdonos pólókat és más csecsebecséket árul nekik, egy country zenész, bizonyos Billy Crain pedig dalt is írt a szörnyről A Bardini mumus balladája címmel. A szám nemzetközi elismerést hozott a szerzőjének. Billy-t a felesége, Lena követte egy másik dallal, melynek A bardini mumus karácsonyi kívánsága a címe.

   A sejtelmes lény amúgy nem nagylábú, hanem szkunkmajom és Isti már írt róluk a Fouke-i szörny és a Honey-sziget bestiája kapcsán. Vörös szőrzetű, masszív, piros nyelvű, malacorrú, majd 2,5 méter magas, hegyes fülű teremtménynek írják le. Igazi csibész, mert állítólag volt már rá példa, hogy száradó ruhákat és ablakpárkányon hűlő pitéket lopott el. Azt mondják, lábnyomokat is találtak a városka környékén, de nem készült róluk egy fotó, vagy gipszlenyomat sem. A legfurcsább azonban az a történet, amely szerint valaki látta, hogy a mumus egy lámpást hord magánál. Nem egy erdőt járó ember beszélt arról, hogy kísérteties fényt látott az erdőben. A helyiek bardini fénynek nevezték el. Nem tudni, miért kapcsolják össze a két jelenséget, de a boltos pólóin a szőrös, hordómellkasú vadember egy lámpást tart a jobb mancsában.

 

   Egyes források szerint a hetvenes években bukkant fel, de találtam olyan beszámolót is, mely a negyvenes évek végén történt. Először ezzel kezdeném. A Bigfoot Field Researchers Organization honlapján találtam és egy hölgy írt az üzemeltetőknek arról, hogy 1947, vagy ’48 nyarán a Jenny nevű kancáján lovagolt az erdőn keresztül, amikor egy magas, sötét alakra lett figyelmes. Úgy tűnt, mintha szőrmekabátot viselne, pedig nagyon meleg volt aznap. Hirtelen a ló is figyelmes lett rá és nyugtalankodni kezdett. Megállt és nem volt hajlandó továbbmenni. A szemtanú megfordult vele, majd egy rövid távolság után visszafordította és újra a rejtélyes alak irányába kezdett haladni. Ám az előző ledermedés pontjához érve Jenny újra megmakacsolta magát. Egyértelműen veszélyt érzett. A gazdája egy ideig figyelte a távolban lévő lényt, amint az egy fenyőfa törzsénél mozgolódott. Valószínűleg a hátát vakarta. A karjait pedig az ég felé emelte és hullámzó mozdulatokat tett velük. A nő később úgy döntött, visszafordul az otthona felé. Évekig gondolkodott azon, hogy mit láthatott és eszébe jutott az is, hogy korábban az édesanyja furcsa, női sikoltásra emlékeztető erdei hangokról mesélt neki. Ez lehetett puma is, az erdei alak pedig egy medve. De mi van, ha nem e jól ismert állatok között kell keresni a felelőst?

 

 

   A hetvenes évekbeli észlelések is főleg fiataloktól származnak, akik a helyi szerelmesek ösvényén éltek át egy-egy találkozást. Egy bardini fiatalember, Doodle Feagin két tinédzser hölgy társaságában ült a teherautója csomagterében, amikor valami elkezdte rázni a járművet. Olyan volt, mint amikor egy vizes kutya rázza meg magát. A haverja, Doug Crews látta, amint a mumus megközelítette a teherautót és mozgatni kezdte. E „támadás” ellenére a lény jobbára ártalmatlan.

   Máskor vadászok és autósok számoltak be róla. Randy Medlock az egyikük. A férfiról azt írják, hogy nagy, bivalyerős ember volt, aki szinte minden éjjel az erdőt járta és nem ijedt meg a saját árnyékától. Egy a nyolcvanas években lezajlott rókavadászat alkalmával ő és társai valami hatalmasat láttak az autójukból, ami 10 m-rel előttük haladt át az úton. Randy szerint nem lehetett baribál, mert a Floridában élő feketemedvék nem nőnek meg ekkorára, valamint túl hosszú távot tett meg a hátsó lábain. Egy medve sem képes erre. A kreatúra nagyon erős lehetett, mert a fenyőcsemetéket úgy tolta félre az útból, mint más a kalászokat. A férfi ki akart szállni, de a barátai nagyon megijedtek, az egyik a fejét csapkodta, hogy tűnjenek el minél előbb. Egy másik cimborát egészen a háza ajtajáig kellett kísérniük, mert nem merte elhagyni a járművet. Randy másnap visszament, de nem talált nyomokat. Földút volt és túl nagy a forgalom arra. A történet másik verziója szerint mégis sikerrel járt, és a lenyomatok jóval nagyobbak voltak, mint az ő cipőmérete. Sajnos a szenzációhajhász újságírók nagyon sokat hozzáköltöttek a történetéhez. Például azt, hogy a mumus feltörte Randy Medlock kennelét és széttépte a vadászkutyái egyikét, így a férfi ma már inkább hallgat.

 

 

   Végezetül van egy beszámoló, amely 2007 júniusából való. Egy kiránduló küldte be a BFRO-nak, aki egy piknikasztal közelében meztelen lábnyomokra bukkant a friss sárban. Először azt hitte, emberiek és tanakodni kezdett, hogy ki jár mezítláb túrázni, de feltűnt neki a méretük: megközelítőleg 18 hüvelyk (45,72 cm) nagyságúak voltak! Volt nála egy fényképezőgép, de túlságosan megijedt ahhoz, hogy használja. Nyugalmat erőltetett magára és elindult vissza, ám végig egy rejtélyes szempárt érzett magán. Majd egy vakkantásszerű hangot hallott és az ismeretlen lény eltűnt. A szemtanú pedig azonnal visszasietett az autójához és elhagyta a környéket.

   Érdekes, hogy a legtöbb beszámolóból hiányzik a szkunkmajmokra jellemző förtelmes bűz. Csak egy ilyen rövid történetet találtam, amiben egy vadász rá akart lőni a mumusra, de rosszul lett a szagtól.

   A bardiniak számos a mumussal kapcsolatos csínyt találtak ki. Bud Key, a fentebb már említett boltos egyszer beöltöztette az egyik komáját egy farkasbőrbe és megmondta neki, hogy estefele szaladjon át az úton, amikor sokan vannak az üzlete parkolójában. A fickó megtette és mindenki halálra rémült, bepattant a kocsijába és elmenekült. A seriff azonban átlátta a dolgot és szólt Budnak, hogy hagyja abba az ökörködést. Egy másik lakos lábnyomokat hamisított, megint mások pedig egy kisteherautó dudáját módosították, hogy ijesztő hangokat adjon ki.

   E csínyekből is világosan látszik, hogy a mumus mély, soha ki nem törlődő nyomot hagyott Bardin lakosságában. A szülők vele ijesztgetik a rosszcsont gyerekeiket. Ezt még az is megteszi, aki egyébként nem hisz benne. Lena Crain, a ’92-ben elhunyt Billy Crain özvegye pedig vásárolt egy gorillajelmezt és most különféle mulatságokon alakítja a szörnyet. Egyébként az öreg hölgy szerint Bardin igazi mumusa már rég elvándorolhatott egy erdősebb vidékre - bár a 2007-es észlelés cáfolja ezt. Férje soraival búcsúzom:

 

"Hey Mr.Booger!

Bardin is your home.

 And every day you love to roam.

You run through the bushes and you run through the trees.

Hey Mr.Bardin Booger,

 Don't get me, please!”

Dinoszauruszok és az ember...

2012.06.27. 18:20

A sok dinoszaurusz jelentés mellett ideje, hogy górcső alá vegyem a lehetséges ábrázolásaikat. Az érdekesség, hogy számtalan hatalmas behemót és vérengző bestia van az emberiség közös kultúrkincsének, ezeknél elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb művészeti alkotásokon örökítsék meg őket, aztán később távoli tájakat népesítettek be velük.

Néhány ilyen művészeti alkotás egészen érdekes....

Pontosabban kezdjük egy érdekes leletegyüttessel, ami nem feleltethető meg ennek. A Texasi Paluxy folyónál 1930-ban különös lábnyomokat találtak. Egy dinoszauruszlábnyomai voltak, és egy emberi lényé. Azóta kiderült, hogy talán a lábnyomokat egy olyan dinoszaurusz faj hagyhatta, ami a sarkán járt, és az erózió pedig lekoptatta a szélét...

Most térjünk rá az érdemi művészeti alkotásokra. Egy mezopotámiai pecsétnyomó hengeren különös, hosszú nyakú lényeket ábrázoló domborművek találhatóak. Ezek i. e. 3300-ból származnak. Hasonló teremtmények ábrázolásaira bukkantak Egyiptomban.

Az 1496-ban eltemettet Carliste püspök sírján sok más egyéb ábrázolása mellett ezeknek a lényekére bukkantak...

1945-ben az El Toro hegység közelében bukkantak 33 ezer agyagfigurát, amik dinoszauruszokhoz hasonló teremtményeket ábrázoltak. Egy másik különös szobor Kínából származik, a Sang dinasztia korából.

A szobrok a legendás Qi Lint ábrázolják, ez egy fajta megfelelője volt az egyszarvúnak, és talán a legősibb nyoma a kultuszának. Agresszív vadállatnak tartották, a legenda szerint ha mérges volt, akkor tűzet evett. Az izraelita hagyomány szerint re'em a legnagyobb állat a világon, vad és fékezhetetlen. A homlokát pedig egyetlen szarv diszíti. Érdekesség, hogy hasonló az emela ntounka. Talán egy ceratopsida beszámolóval van dolgunk, ami valahogy eljutott az ősi Kínába, ezzel az unikornis legenda alapja lett?

A behemót lábai állítólag oszlopszerűek voltak, a csontjait pedig mintha fémből öntötték volna. Lehetséges, hogy valahogy Egyiptomba hallottak az Afrikai dinoszauruszok híréről, ami aztán eljutott a sumér és izraelita kultúrába, majd végül a mi kultúrkincsünk része lett?

Talán az Amerikában talált ábrázolásokra is ez a magyarázat, kereskedelmi utakon halhattak a mocsarakban és félreeső helyeken élő teremtményekről, majd végül sárkányokként kezdték őket azonosítani...

Neandervölgyiek Ázsiában...

2012.06.15. 17:38

Dr. Jeffrey Meldrum nem régibben publikálta az elméletét, hogy talán Mongóliában és Kínában 10 000-20 000 évvel ezelőtt még élhettek archaikus emberek. Néhány szinte teljes maradványra bukkantak Peking közelében. Ezek a Pekingi Egyetemen láthatóak.

Yves Coppens és társai pedig Észak Mongóliában fedeztek fel neandervölgyi jellemzőket mutató maradványokat. 2006-ban a Shalku barlangban néhány helyi ember aranyat keresett, de helyette 6 méterre a föld alatt koponyadarabokat találtak.

Lehetséges, hogy Ázsia keleti és északi részén túlélték a neandervölgyiek a kihalást, majd a denisovai emberé fejlődtek, vagy talán a mai polinézai népesség ősei lettek? Várom az ötleteket...

A titokzatos bloop kreatúra

2012.06.07. 08:08

Sokan mondták már, hogy írjak erről a témáról. Persze nekem sokszor eszembe jutott, de végül soha nem jutottam el odáig, hogy meg is valósítsam. Akkor kezdjünk is neki.

1997-ban a Csendes óceán egyenlítői autonóm hidrofonrendszer egy különös jelet vett. Ezt a hidrofonokból álló hálózatot a tenger alatti szeizmikus aktívitás, a tengeri emlősök vándorlásának megfigyelésére alkalmazzák, bár valójában az ötlet már a hidegháború idején megvolt. Az USA ellen vonuló atomtengeralattjárókat akarták ezzel észlelni.

 

Egy napon azonban valami semmihez nem foghatót észleltek a Csendes Óceán nyugati részéről, pontosabban Dél Amerika déli csúcsánál. A jelet 5000 kilométeren belül szinte minden hidrofon vette. Dr. Christopher Fox megvizsgálta a jelet, elmondta, hogy szerinte se nem tengeralattjáró, se nem bomba lehet érte a felelős. A tudós szerint talán egy az Antarktiszról leszakadó jéghegy vízbe zuhanása okozhatta, de egy évvel később módosította az elméletét állati eredetre.

Elterjedt tévhít, hogy a bloop egyedüli volt, pedig a rendszer még más, besorolatlan hangokat is érzékelt. A Julia halkabb, de hasonló a jellege a bloophoz. 1999 május 1-én érzékelték a Csendes Óceán egyenlítői régiójában...

 

 

1997 márciusában érzékelte a rendszer a Train nevezetű jelet, ez ugyanolyan jelerőségel szólt végig.

 

Szintén 1997-ben érzékelték a Slow Down hangot 2000 mérföldnyire nyugatra Peru partjaitól, a nevét onnan kapta, hogy fokozatosan halkul, azóta többször is érzékelték. A tudósok szerint talán az Antarktiszi gleccserek surlódása a kontinentális lemezhez. De most tényleg ilyen egyforma két egymáshoz surlodó jéghegy?

 

A következő különös jel a Whisle, ezt is 1997 május 7-dikén vették fel, sokkal északabbra a Csendes óceánon. A leghátborzongatóbb az, hogy csak egy hidrofon érzékelte. Miért nem szerelnek ezekre valami kamerát?

 

A legérdekesebb az Unsweep. Ez egy egyre hangosodó hang, miközben hallgattam egy pillanatra arra gondoltam, hogy talán két forrás kommunikál egymással. 1991 óta érzékeli a hidrofonrendszer. Ja és a legérdekesebb, hogy ősszel és tavasszal hallani erősebben.

 

Feltehetjük a kérdést, hogy vajon a Bloop és a társai honnan származnak? Tényleg vulkánikus aktívitás? Az antarktiszi  jég torlódása? Esetleg földönkivüliek vagy egy történelem előtti civilizáció itt maradt berendezése? Vagy tényleg egy tengeri szörnyeteg?

A mítoszaink tele vannak titokzatos óriás kalmárokkal és tengeri kígyókkal.Gondoljunk csak a krakenre, vagy a mai észlelésekre. Vajon ha tényleg élőlény bocsátja ki ezeket a hangokat milyen lehet?

Először is, nem szükségszerűen óriási. A víz jól vezeti a hangot, tehát kilométerekre is elhallatszhatt a hang. Mondjuk ha saccolni kellene 20-25 méter lehet. A másik támpont amivel rekonstruálhatjuk a teremtményt a hang kiadás módja. Ha hasonlót akarunk látni, akkor a morgóhal környékén kell kutakodnunk. Az uszóhólyagja úgy módosult, hogy képes a levegőt úgy áramoltatni, hogy hangot adjon ki. Ez egyfajta berregő hang, amit akkor lehet hallani ha ezt a bizarr halfélét kifogjuk.

És valószínűleg előszeretettel keresi a csendes óceáni vizeket, ősszel és tavasszal aktív. De azt továbbra sem tudhatjuk, hogy egy ismeretlen cetféle esetleg egy óriási hallal van e dolgunk. Esetleg egy ismeretlen óriáspolip fajjal? A tudósok kiderítették, hogy a polip védekezésképpen képes vibrációt kelteni a tenger vízében. Lehetséges, hogy valami hasonlóval van dolgunk...

 

Az idahoi bigfoot videó

2012.06.01. 17:51

Ezt a videót az Idahoi Pocatello városa közelében csinálták középiskolás diákok, az iskolai házi feladat részeként. Az egyik srác hirtelen meglátott egy sötét alakot a bozótban, majd odakapta a kamerát, már csak azt tudta felvenni, ahogy a különös állat eltűnik az ágak között. A diákok felértek a hegygerincre, és a hóban óriási, emberszerű lábnyomokat találtak...

Véleményem szerint elég hihetőnek tűnik, emberszerű, az ilyet nehéz összetéveszteni egy jávorszarvassal vagy egy medvével, a lábnyom is furcsa

Mi a chupacabra?

2012.05.30. 13:34

Mostanában a chupacabra: egyenlő rühes prérifarkas vagy beltenyésztett, farmról szokott kutyával. De tudni kell, hogy csupán akkor terjedt el a nézet, amikor az első ilyen dögök megjelentek. Azóta az utolsó, tengeren rothadó menyéttetemre is azt mondják chupacabra. Pedig régen egy teljesen más lényt hívtak ezen a néven. Persze ott van, amely nagyon hasonlít a kis szürkékre, de már sokszor előfordult a történelembe, hogy egy ismeretlen dolgot talán egy másik ismeretlen dologgal azonosítottunk. A kis szürkék amúgy is hajlamosak a vérminták kiszívására az áldozatból, és persze láthatta őket pár szemtanú, aki rögtön azt gondolta, hogy ez a chupacabra.

A Chilei chupacabráról beszélek. Mostanában abban az országban megszaporodtak ezeknek a lényeknek támadásai. A beszámolók szerint a teremtménynek hosszú állkapcsa van, a fej ovális, az orra helyén két kis lyuk van, a pupillája egy kígyóéhoz hasonlóan függőleges, a szájában hajlott fogak találhatók. A mellső lábain négy vagy három új van, és a testalkata egy madáréra hasonlít. Persze gondolhatjuk azt, hogy ez a lény hasonlít egy helyi futómadárra a nandura, de akkor mi magyarázza meg a kezeket? A legtöbb beszámoló szerint mintha valamiféle fekete bunda takarta volna, vagy esetleg tollazat volt?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az 1800-as években Warren County városának közelében két helyi srác játszott a patak mellett, amikor különös, kétlábú gyíkok támadtak rájuk. Az egyik srácot elkezdték hurcolni, mire a barátja kiszabadította. Látták, hogy a bestia egy odúba csusszant be. Később egy hatvan fős favágó brigád érkezett, hogy elkezdjék kivágni az erdőséget. Az állat leugrott a fáról, és elrohant. A bestia 12 méter hosszú lehetett, kétlábú. A szájában villásnyelv volt, a szemei pedig vörösek voltak.

 

Lehetséges, hogy a valódi chupacabra nem is emlős?  A válaszért Hondurasba kell menni.

Honduras déli részén, az 50-es években egy különös bestia tizedelte az állatállományt. Az egyik farmer látta, hogy egy hüllőszerű lény ráakaszkodott az egyik bikájára, majd elharapta a torkát. Előszeretettel ette ki a prédájának a nyelvét. A huszadik század elején Texiguat tartományban egy furcsa teremtmény látogatta a temetőket. Aki látta, azt mesélte, hogy a feje egy kutyáéra hasonlított, két lábon járt, valamint a mellső lábai jól fejlettek voltak, karmok meredeztek rajtuk. Ezek segítségével fosztogatta a sírokat.

 

A patagónai Mapuche indiánok pedig a maripill nevű mumustól rettegnek. A hitük szerint ez egy óriási sárkány volt, amely két lábon járt, és karmos kezével elragadta a gyerekeket, valamint előszeretettel támadt rá a szarvasmarhákra. A feje egy gyíkéra vagy egy lóéra hasonlított, a testét pedig tüskék (vagy tollak) borították.

Az Észak Chilei Lmana vulkán 1640-es kitörésénél pedig egy hatalmas, tüskés és agancsos fejű bestiát láttak amely nyögő és visító hangokat adott ki.

Érdekesség, hogy ezen a területen találtak egy hasonló dinoszauruszt, a teremtményt zupaysaurusnak nevezték el a felfedezői, mivel az elmondásuk szerint hasonlított a tradicionális Ördöggyíkra az indián mitológiából.

Ezeket az észleléseket csak úgy kiragadtam, mivel sokan látnak kutyaszerű chupacabrát, repülő chupacabrát és alienszerű chupacabrát. A repülővel még foglalkozok, megígérem.  Szerintem a hüllőszerű chupacabra valójában egy dromeosauria ragadozó hüllő, ezzel magyarázni tudjuk a környéken lévő csonkításos eseteket, valamint szinte semmit nem tudunk ezek lények táplálkozásáról. Lehetséges, hogy ijencfalatként kiszívták az áldozat vérét...

Óriáspókok

2012.05.23. 17:07

Arachofóbiásoknak nem ajánlom ezt a cikket, mert este még rosszat találtok álmodni. A Kongó-medencében a bennszülöttek egy ilyen lénytől rettegnek, ők csak úgy hívják, hogy J'ba Fofi...

A lábainak hossza 3 méter, a testét barna szőrzet borítja, a lárvák pedig sárga színűek. A helyiek szerint a pók beássa magát a fák gyökeréhez, majd levekkel eltakarja, aztán a tisztásra egy hatalmas hálót sző, aminek a szálai szinte láthatatlanok. Amikor az áldozat, legyen az ember vagy állat megmozgatja az egyik szálat a teremtmény előugrik, és üldözni kezdi, majd elkapja az áldozatát, és megbénítja a mérgével.

1890-ben Ugandában Arthur Simes missziónárius a Nyissza tó partját derítette fel, amikor a teherhordói belegabalyodtak valami hálóba. Hirtelen óriáspókok jöttek, majd megmarták őket. Az áldozatoknak feldagadt a végtagjuk, elgyengültek, lázasak lettek, később meghaltak. Az angol lelőtt néhány pókot.

Az eset  Belga Kongóba történt, 1938-ban, Reginald Lloyd és felesége épp az esőerdőbe kocsikáztak, mikor az ösvényen átrohant egy hatalmas, fekete test. Először majomnak gondolták, de később rájöttek, hogy egy hatalmas pókot láttak. 2001-ben William Gibbons kriptozoológus indult el, hogy megkeresse a lényt Kamerunban. Az egyik Bantu törzs főnökétől megtudta, hogy a település közelében tanyázik egy pók. Mint kiderült a mérge halálos, és mogyoró nagyságú, fehér tojásokat rak, az is kiderült, hogy a teremtmény régebben gyakori volt, de a bantuk ősei egyszerűen eltaposták a fiókákat, persze a megritkulásukban közre játszhat a Kongói erdők irtása.

Nem csak Afrikából vannak jelentések ezekről a hatalmas ízeltlábúakról. Új Guineában egy Kokoda Trail nevű ausztrál katona találkozott egy kiskutya méretű, fekete pókkal. A hálója közepén gubbasztott. A pókháló átmérője 10 méter volt. 1948-ban a Lousianai Leesvilleben William Slaydon és unokái épp templomba tartottak, amikor az egyik intett, hogy álljanak meg. Egy közeli bokor rázkódni kezdett, majd egy akkora pók rontott elő, mint egy mosóteknő. Ami körülbelül ekkora...

 

 

Feltehetjük a kérdést, hogy mik ezek a lények. A földtörténeti ókorban éltek utoljára emberfej nagyságú pókok, de azok primitívek voltak, nem volt tüdejük és szívük, egyedül csak a Föld légkörében lévő hihetetlen mennyiségű oxigénnek köszönhették a fennmaradásukat. Valószínűleg egy teljesen új fajta pókféléről lehet szó.

A Kanadai Nahanni völgy. Egy völgy tele csodálatos kanyonokkal, káprázatos vízesésekkel és fekete gránittornyokkal. Számtalan ritka állat és növényfaj él ezen a vidéken, és tízezer éve lakják már a Deme indiánok. Az ő történeteikben tűnik fel egy lény, aminek a neve waheela. A leírásaik szerint egy félig farkas, félig medve lény, amelynek fehér a bundája, és a feje szélesebb a közönséges szürke farkasénál.

Ivan T. Sandersonnak egy Frank nevű prémvadász ismerőse 1974-ben az Északnyugat területen, amikor 20 lépésnyire tőle észrevett egy nagy, fehér farkasra emlékeztető állatot. A lény sarkon fordult, majd elmenekült. A vadász elvétette a lövést.

 

Talán hasonló lény tűnt fel kicsit délebbre, Wisconsinban...

1936-ban Mark Shackelman az egyik országúton haladt a kocsijával a Wisconsini Jefferson városának közelében. Este volt, hirtelen kiszúrta, hogy az út mellett egy alak guggolt, és a kezeivel a földet kaparta. A férfi kiszállt a kocsiból, hogy jobban megnézze azt a valamit. A látvány rémálomba illő volt. A bestia testét hosszú bunda takarta, a magassága két méter volt, a feje egy farkaséra emlékeztett, de Shackelman mintha látott volna majomszerű vonásokat is rajta. A kezén négy ujj nőtt, körülötte pedig rothadó bűz terjengett.

A következő este a férfi visszatért a helyszínre, és újra találkozott a bestiával. Az ezúttal mintha valami idegen nyelven beszélt volna, egy szót ismételgetett: ga-da-ra.

1964-ben Dennis Fewless munkából tartott hazafelé az Illinoisi Harvard városából. Rátért a 14-es főútra, amikor az úttesten egy nagydarab, kutyaszerű állat rohant át, majd átugrotta az utat szegélyező drótkerítést. 1972-ben a Jeffersoni rendőrségre egy hívás futott be, a nő szerint egy hatalmas állat akart behatolni a házába. A nő leírása szerint 2.5 méter magas volt, a testét fekete bunda borította, az ujjai végén óriási karmok meredeztek. A karja hosszú volt, egy majoméra emlékeztettet. A lény megtámadta a nő csűrébe tartott egyik lovat, egy karmolást ejtve rajta. Másnap csak egy harminc centiméteres nyomott találtak.

 

1999-re az események feledésbe merültek, de a teremtmény visszajött. Doristine Gipson, 19 éves helyi lakos épp hazafele kocsikázott a Wisconsini Elkhorn közelében, mikor a kocsija mintha átment volna valamin. A nő kiszállt a járműből, és meglátta, hogy egy alak tart felé a sötétben. Doris visszarohant a kocsihoz, majd bepattant. A fekete bundás alak ráugrott a kocsi motorháztetőjére, majd lecsúszott a nedves fémről. Később visszament egy barátnőjével a helyszínre, a lény már várta őket, és rohanni kezdett feléjük. A két szemtanú azonnal beugrott a kocsiba, és elhajtott.

Itt  1989 óta történtek hasonló esetek. Ez év ősszén Lorianne Endrizzi bártulajdonos ugyanezen az útvonalon haladt, amikor az úton meglátott egy térdelő alakot. Elöszőr bajbajutott embernek vélte, amikor kiszállt az a valami felé nézett. A nő szerint a lény arca egy farkaséra hasonlított, a testét fekete bunda borította, a szemei pedig sárgán tükrözték vissza a kocsi reflektorainak a fényét. A kezébe pedig mintha valami húsdarabot tartott volna.

Ugyanebben az évben Heather Bowey a barátjával szánkózott a Bray Roaddal párhuzamosan futó Loveland Road közelében. Hirtelen észrevettek egy szürkésbarna bundájú, nagytestű kutyára emlékeztető állatot. Próbálták közelebb hívni, a lény felfigyelt rájuk, a két hátsó lábára állt, majd tett pár lépést feléjük. A két gyermek futásnak eredt, a teremtmény pedig újra négy lábra állt, és a nyomukba eredt.

1989 októberében egy Scott Bray nevű tejtermelő gazda egy különös, az előbbire hasonlító lényt vett észre a birtokán, ahogy egy kőrakás felé tartott, majd hirtelen eltűnt. Odáig nagyméretű lábnyomok vezettek. A felesége Tammy Bray, épp hazafelé tartott a munkából, amikor meglátta, hogy valami átrohan előtte az úton. A nő lefékezett, a lény ránézett, majd továbbrohant. A nő szerint nem látszott ijedtnek.

1992-ben történt az utolsó eset. Ez év tavaszán Elkhorntól nem messze öt lóval végzett valami bestia. A torkukat sebészi pontossággal metszették el.

John Frederickson Elkhorn városka sheriffje a nyomozás során megállapította, hogy valószínűleg valamiféle farkasféle lehet, esetleg kutya-farkas keverék, de hogy hogyan volt képes két lábra állni még ő maga sem tudta megállapítani. A másik érdekes dolog, hogy teremtmény az indiánok szent halmainál látták, mintha keresett volna valamit. A közeli Willow Road mellett egy árokra bukkantak, tele különféle háziállatok tetemeivel, a legtöbbjüket kibelezték, vagy a fejét vágták le. A helyi temetőben pedig sátánista rituálékat végeztek.

Feltehetjük a kérdést, hogy a Waheela és a Bray Road szörnye egy és ugyanaz a lény? Gondoljunk csak bele, a lényt medve és farkas keverékének írták le, a két lábra állás is stimmel. Amikor elindult feléjük valószínűleg megrémítette őket, és azt hitték, hogy a bestia egy farkasemberhez hasonlóan két lábon jár.

Persze nem lehetnek vérfarkasok, tudományosan nem megalapozott és fizikailag lehetetlen, hogy egy homo sapiens sapiens csontjai és izomrendszere úgy alakul át, hogy aztán egy ilyen humanoiddá változzon.

Tehát egy valós állattal, nem pedig egy démonnal van dolgunk. A teremtménynek talán kialakult Északon egy fehér bundás alfaja, míg a déli államokban egy szürkés banda bundás bestia ólálkodik.

Térjünk rá arra, hogy mi lehet ez az állat.

Az első jelöltünk a Dire Wolf, ismertebb, magyar nevén rémfarkas. Ez a késő pleisztocénban élt Észak és Dél Amerika területén. Nagyobb és erősebb volt a ma élő farkasoknál, és sokkal agresszívabb, mivel az agya kisebb volt, ezért butább is. Egyedül élt, de nem voltak medveszerű vonásai.

 

 

A másik jelölt az amphicyon, más néven medvekutya. Ez a teremtmény a medve és kutyafélék közös őse volt, a miocén időszakban elterjedt volt Észak Amerikában, Eurázsiában és Afrikában. Lehetséges, hogy egy fajuk túlélte a kihalást, és önállóan fejlödőtt a medvefélékkel párhuzamosan, és ma úgy hívjuk, hogy Waheela és talán ez lehetett az alapja a vérfarkas mítoszoknak is.

 

 

Na most aztán szerintem furán fogtok rám nézni, hogy Néma Bob, aki szíve szerint az összes Nessie-ről és rokonairól készített felvételt elégetné máglyán, majd eldózerolná örökre, egy tavi szörnyről ír. Változnak az idők, velük változom én is...

A Tarpon tó 16 kilométernyire nyugatra található a Floridai Tampától, a területe 10 négyzetkilométer, a lakosok elsősorban horgászatra és úszásra használják, de csak mértékkel, mivel a helyi természetvédelmi hivatal rekreációs célokra jelölte ki. Vagyis megvárják, míg a víz megtisztul a belé került műtrágyától, ami a vízben lévő algák és más hínárfélék túlnövekedését okozta. Lehetséges, hogy pont ez vonzott ide egy különös, ősi lényt. Talán egy napon ez a hely lesz a világ első nemzeti parkja, ahol egy élő dinoszauruszt lehet megnézni.

Ez a lény a tarpie. Az észlelések 1955 és 1961 között történtek a St. Johns folyón. Halászok, kereskedelmi hajók legénysége látta a lényt, amit elsőre lamantinnak véltek, de a legtöbben úgy gondolták, hogy talán egy apatasaurus (akkoriban még azt hitték a sauropoda dinoszauruszokról, hogy a mocsarakban éltek, mert csak így tudták elbírni a nagy testsúlyukat.) A közeli Lake County városka egyik lakosa pedig látta a parton legelészni a teremtményt. 9 méteresnek becsülte, a nyaka két méter hosszú és egy méter vastag, a feje egy tapíréra emlékeztetett, a bőre olyan szürke volt mint az elefánté. Jacksonville közelében látták, ahogy a folyóból egy rózsaszín bőrű, sárkányra emlékeztető teremtmény emelkedik ki. A hajó kapitánya szerint a lény nyaka 1 méter hosszú volt, a hátán pedig egy taréj meredezett.

Hasonló lényt többször is láttak más tavakban. a Kaliforniai Elsinore tónál 1934-ben egy család csónakázott, amikor meglátták, hogy a tó úgy kezdett el hullámozni, mint ha a felszín alatt egy hatalmas 30 méter hosszú állat úszna, majd lebukott a víz alá, meglátták a 9 méter magas farkat. 1967 egy másik család csónakázás közben látott egy fekete dudort a vízben elúszni. 1970-ben egy Bonnie Play nevű helyi lakos kétszer is látta a teremtményt. 4 méter hosszúnak becsülte, a hátán apró tüskék voltak, valamint a feje egy növényevő dinoszauruszéhoz hasonlított. 1954-ben a tó teljesen kiszáradt, és nem találták semmi nyomát egy nagytestű állatnak?

Hogy miért?

Miért írok most egy tavi szörnyről, amikor köztudott, hogy nem bírom a Loch Nessi szörnyről szóló meséket?

 Ismertek jól, megvan rá az okom.:D

Lehetséges, hogy a Tarpie és társai valójában nem a tóban őshonosak, talán az idejük nagy részét a szárazföldön töltik, és csak néha merészkednek be, hogy megfürödjenek vagy legeljenek a vízi növényekből. A kréta időszakban a leggyakoribb dinoszaurusz csoport a madárlábú növényevők voltak, hatalmas csordákban járták a vidéket, ők voltak a ragadozók legfőbb tápláléka.

Hihetetlen alkalmazkodó képességűk volt, bizonyos fajaik betöltötték a jura időszak végén kihalt sauropodák helyét, titáni méreteket elérve. És persze megtalálták a csontjaikat a paleocéni rétegekbe? Mi van ha néhány populációjuk túlélte a kihalást, és talán a mai napig Észak-Amerika tópartjain élnek...

 

 

Újabb magyar kriptid?

2012.05.20. 17:15

Tóbiás Ferenc osztotta meg velünk ezt a történetet, ez úton is köszönöm neki.
 
Az eset nem velem történt meg, hanem egy osztálytársammal, akinek a kilétét nem szeretném felfedni! Székkutas fele laknak, ahol több birkát is tartanak. Az esemény pontos időpontját nem tudom, csak annyit, hogy két éve történt egy nyári napon. Délelőtt még minden rendben volt és a juhokkal sem volt semmi baj. Aztán elmentek otthonról és mire hazaértek késő délután a 24 juhból már csak 8 volt életben. A többi mind elpusztult. A legtöbbjüket alaposan összemarcangolták és némelyiket kibelezték. Az estet nem verték nagy dobra, de a helyi vadászok azonnal sakálra gondoltak. Józan ésszel én is erre tippeltem volna, de volt néhány zavaró tényező, ami ezt nem teszi lehetővé! A juhok bevoltak zárva az istállóba. Az istálló ajtaja 2 m magas volt. A sakál nem tud ekkorát ugrani. A sakálok párokban vadásznak és jellemző rájuk, hogy kibelezik az áldozatukat. Ha egy juh pusztult volna el az még okés, de 16 volt az áldozatok száma. Az ajtót szétverték. Persze lehet, hogy a sakálok nekiestek az egyiknek és a többi pánikba eset, de akkor sem beleztek volna ki több példányt a ragadozók. Sőt némelyik tetemen még karmolások is voltak. A kutyafélék mióta karmolják szét az áldozatukat? Az eset még két éve történt, de az osztálytársam csak most beszélt róla nemrég és képeket is mutatott a tetemekről. A Szegedi Vadasparkban dolgozom állatgondozóként és tudom, hogy melyik vadállat, hogyan végez az áldozatával. A képeken azonnal láttam, hogy ez kutyaféle műve vagy valami ahhoz hasonlóé. Először elvadult kutyákra gondoltam és egy ideig ez az álláspont maradt meg bennem. De aztán nemrég újabb támadás történt. Nem a juhokat támadták meg, hanem az osztálytársam kutyáját, egy termetes kuvaszt. Több harapás is volt rajta, de túlélte az incidenst. Egyszer pedig látta az állítólagos "lényeket". A távolból a magas fűben több nagy testű sötét árny szaladt egymás mögött. Éjszaka pedig a kutyák ugattak valamit, de nem látták, hogy mit, de hallottak egy üvöltést, amiről fogalmuk sincs,s hogy milyen állattól származik.Lehet, hogy csak egyszerű vadkutyák voltak, de lehet, hogy valami nagyobb és veszélyesebb ragadozó(k) ólálkodnak arra felé. Osztálytársam felkért, hogy próbáljam meg kideríteni mi lehet ez, mivel tudja, hogy vonzanak az állatok és a megmagyarázhatatlan jelenségek és attól tart, hogy ez is ilyen lehet. Velem együtt mezőgazdasági technikusi szakon vizsgázunk jelenleg és megígérte, hogy ha vége a vizsgáknak egy házibulit fog tartani, ahol szeretné, ha megfigyelném a környéket, hátha találunk valami érdekeset. 
Nagyjából ennyi lenne a történet.

Mivel az állattal kapcsolatban csak a közvetlen nyomairól volt említés, valamint a távolból láttak néhány példányt, csak annyit tudhatunk, hogy valami négylábú ragadozó, ami üvöltő hangokat hallat. Már csak két kutyaféle van életben Magyarországon: az aranysakál és a vörös róka. Az írója mint említette ért az állatokhoz. Én csak egy valamire tudok gondolni, hogy talán a farkas egy Kárpát medencei alfaja.

Vagy lehetséges, hogy tényleg visszavadul kutyák...

 

Újpesti észlelés

2012.05.20. 15:38

2009-ben egy őszi napon hétvégén kimentem bringával a Farkaserdőbe.Ez egy kis erdő, Újpest mellett, tehát elég közel van lakott területhez.Lényeg a lényeg, eléggé felhős idő volt, így rajtam kívül nem sokan voltak ott (egyedül két másik bringással, egy párral futottam össze, de rajtuk kívül senkivel).Kb.15 perc bringázás után megálltam az egyik kisasztalnál (vannak itt letéve kis faasztalok székekkel)hogy kicsit pihenjek, meg igyak.Már 2 perce tartózkodhattam a pihenőhelyen, mikor a fák között egy kb.2 méter magas, sötét alakot láttam elfutni.Nem volt ember, mert nem úgy futott mint egy ember.A karjait lefelé tartva futott előre, nagyon hosszúak voltak a lábai meg a karjai is.Azt hittem ott helyben elájulok.Soha nem láttam még ilyen lényt.Talán fél percig álltam ott, bámulva a fasort ami mögül a lény kijött.Kicsit később minden bátorságomat összegyűjtöttem, és odamentem a fákhoz ahol a lény elfutott.Észrevettem 3 darab, kb.30-35 centi hosszú, háromujjú lábnyomot.Több lábnyomot nem láttam, mivel sok volt a földön a falevél,gallyak stb.
Máig bánom hogy nem vittem magammal fényképezőt, hogy legalább a lábnyomokat lekaphassam.De ott volt!Láttam!Pár méterre tőlem ott futott el.Sosem felejtem el azt a látványt, ahogyan kinézett.

Homo Gardarensis

2012.05.10. 11:20

 

Garder IIA floresi előember felfedezése enyhén szólva is forradalmat csinált. Kider

Az első fontosabb kövület, ami talán egy tudomány számára ismeretlen majomfélétől származik a Homo gardarensis. A csontokat Grönlandon, Garda városának keresztény temetőjéből ásták el 1926-ban. Ezt a kolóniát még a vikingek alapították, a 13 században a beköszöntő hidegebb időjárás miatt fokozatosan elnéptelenedett.

A temetőből egy különös koponya került elő, ami csak megközelítőleg volt emberi. A megdöbbent tudósok látták, hogy a Heidenbergi ember koponyájára hasonlított. Ez az emberfaj Európában élt a pleisztocén időszak elején. 200 000-600 000 évvel ezelőtt, akkoriban nem borította jég a területet, és olyan állatok éltek itt mint a víziló vagy az erdei elefánt. Ebbe a fajba tartozott a Vérteszőlősi Samu is.

Garder IA koponyákat vizsgálatoknak vetették alá, a tudósok arra az eredményre jutottak, hogy akromegáliában szenvedő emberé volt a holttest ( ez a betegség egy mirigyzavar, a beteg nagyon nagyra nő tőle, a csontjai gyengékké vállnak, ebben a betegségben szenved Khali a pankrátor).

Ha megnézzük az állkapcsot láthatjuk, hogy a mai emberre jellemző állcsúcsa van, de mi van, ha ezek inkább hibridek? Az Eglis saga leírja, hogy a Grönlandon élő vikingek közül sokan származtak óriásoktól. Sok család idáig vezette vissza az eredetét.

 

A források szerint három ilyen család élt Grönlandon. A leírások szerint csúnya emberek voltak, hosszú lábuk volt, tömzsi testük. A bőrük pedig barna. Elég ingerültek, gyakran keveredtek verekedésbe. A források szerint már 25 esztendős korukban megőszültek. Gyakran leitták magukat, valamint korán öregedtek. A második és harmadik generációs gardaiak 17 évesen már öregembernek számítottak.

Egy egész családról van itt szó, akik már gyerekkoruk óta ilyenek. Az akromegália miatt az ember egy idő után gyenge lesz, a szíve felmondja a szolgálatot. A vikingek stresszes életet éltek, egy akromegáliás viking harcos már az első konfliktus idején meghalt volna.

Az eszkimók ősei a thule kultúra törzsei i.sz. 1000-ben behatolt Grönlandra. Itt találkoztak az archaikus Dorset kultúra embereivel. Őket óriásoknak vagyis tuniit, de úgy is nevezték őket, mivel magasabbak és erősebbek voltak az inuit behatolóknál. Nem tudni, hogy honnan jöttek és mikor. Egyes feltételezések szerint az előttük élt Saqqaq törzsből fejlődtek ki. Azok viszont mások voltak, alacsonyak, fekete hajúak és lapátfoguk volt. A Dorset kultúra nem ismerte a nyilat és az íjat, ahogy az íjfúrót sem. Helyette kifaragták az esetleges lyukakat. Inkább bálnákra és más tengeri emlősökre vadásztak.

1500-ban pusztult el a kultúrájuk. Lehetséges, hogy a korai homo sapiensek vagy a neandervölgyiek egy törzse Grönlandon nyert menedéket? Talán amikor az első kultúra a Saqqaq kialakult, akkor ezek a teremtmények keveredtek velük, létrehozva egy új emberi alfajt, amely megalapította a Dorset kultúrát, és amikor az inuitok behatolása miatt megritkultak, akkor keveredtek a viking telepesekkel?

Talán ez a maszk a törzs egyik ősét ábrázolja?

Az érdekesség, hogy a Dorset emberek csoportjai megélték a huszadik század elejét. 1903-ban felfedezte őket a HMS Griper bálnavadászhajó a Hudson öböl északi részén fekvő Coat szigeten. Az itt élő őslakosok különös nyelvjárást beszéltek, felvették a kapcsolatot a nyugatiakkal. Ez lett a vesztük. Nem voltak ellenállóak olyan betegségekkel szemben mint az influenza vagy a hastífusz. A következő pár évben teljesen kihaltak.

Talán egy új emberfaj maradványaira bukkantak a Gardai temetőben, ezt régészeti leletek és írásos feljegyzések is megerősítik. Érdekes lenne összevetni a Gardai csontváz DNS-t összevetni a Dorset maradványokkal. Érdekes dolgokat találnánk, de a csontokat jelenleg a Koppenhágai egyetemen tartják.

Újabb jelentés

2012.05.03. 20:35

Jelentésemet azzal a kéréssel kezdem, hogy a nevemet kérem ne adják ki. Hobbimat tekintve katonai hagyományőrző vagyok 2007.ik esztendő augusztus havától, a jenetésemben szereplő bajtársammal együtt. Ezt a szavahihetőségünk végett jelentem ki, továbbá azért hogy a lassan öt év szolgálat alatt megszoktuk a furcsa dolgokat, azokhoz nem szoktunk semmit hozzátenni sem elvenni.

2011.év júlus havában voltunk a szokásos éves military táborral Nógrád megye Drégelypalánktól ÉNY-i irányban lévő Csitár forrásánál. A terület a Börzsöny lábánál fekszik, erdős,bozótos,dombos,ritkán lakott terület bőséges vadállománnyal. Táborhelyünk a forrástól délre helyezkedett el, megközelítőleg 800 méterre,azon túl egy erdő volt,mellette földút, az út másik felén egy ,,kacsaúsztatóra hasoníltó" víztározó, majd ismét erdő. Az erdőnek azon a részén volt egy tőlünk lejesen független cserkésztábor.Megközelítőleg 2 km-re DK-i irányban
Ezért egyik júniusi éjszakán teliholdnál(szinte nappali fényviszonyok voltak) őrjáratba indultunk a bajtársammal, 10-11 óra közt. A bőséges vaddisznóállomány miatt egy riasztótöltényes puska,egy szurony,és egy ólomboxer volt nálunk önvédelemre.
Az említett földúton haladtunk a cserkésztábor irányába,az erdő szélével párhuzamosan haladva. Innen folyamatos zörejeket hallottunk, amiket éjjeli járó erdei állatoknak tulajdonítottunk.Így haladtunk megközelítőleg 20 percen át, az erdőbe be-bevilágítva elemlámpával. Majd ahogy a víztározót elhagytuk, bajtársam és én is érezni véltük, hogy valami vagy valaki az erdőből figyel minket.(Ezen nem kell csodálkozni, majdnem minden emberben megvannak a vadászösztönök.)Megálljt intettem, és lehúzódtunk az út menti zsombékosba,ugrásra készen. Várakozásunk közben megszűnt minden erdei nesz, sőt a tücskök is elhagyták a ciripelésüket.
Egyszer csak váratlanul egy velőt rázó üvöltést hallottunk az erdő irányából tőlünk 10-15 méterről,kicsivel magasabbról mint a talajszint. Ez az üvöltés egy nagyon erős, mély üvöltés volt amihez hasonlót soha nem hallott egyikünk sem, kissé olyan volt mint amikor egy macskát kínoznak csak ahogy említettem sokkalta mélyebb. Meglepetésünkben hasra vágtuk magunkat, majd fél perc sokk után a bajtársam csőre töltött,én pedig beugrottam az erdőbe egyik kezemben a boxerral a másikban az elemlámpával. De nem volt ott semmi,csak neszeket hallottunk ahogy valami  elszalad a sűrűbb részek felé,a területet átkutattuk de sem rejtekhelyet sem zsákmánymaradványokat nem találtunk. Ezután folytattuk a járőrszolgálatunkat de más egyéb említésre méltó esemény nem történt.


További sikeres nyomozást kívánva:
A jelentés írója

Drégelypalánk települése Nógrád megyében található, a közelében fekszik az Óriás-kő nevezetű képződmény. A néphiedelem szerint ezen a területen óriások éltek egykoron... Talán valami összefüggésben lehet a fanyüvővel.

 

Mint már sokszor írtam, az óceán titkokat őriz, túl nagy hogy egy lény csak úgy kihaljon benne. Megfogyatkozni megfogyatkozhat, de mivel ez földünk legtágasabb élőhelye, talán még bőven vannak nagytestű állatok, amelyek felfedezésre várnak, és mi kihaltnak véltük őket.

És az eddigi bejegyzéseimből erre a következtetésre juthattunk. A mostani teremtmény amiről szó lesz egy jó ideje már ismerős az őslénykutatók és a nagyközönség számára. Ez a Charcarodon megalodon nevű cápafaj, aminek a kihalását a pleisztocén idejére datálják. A legnagyobb példánya 31 méter lehetett, de az átlagos méret 15 méter volt. Egy harapásával 18 tonnás erőt tudott kifejteni. A ma élő legközelebbi rokona a nagy fehércápa, ami eltörpül mellette.

És lehetséges, hogy nem pusztult ki.

1872-ben elindult az egyik legjelentősebb tudományos vállalkozás a Challenger expedició. A hasonló nevű vitorlásnak voltak a legfejlettebb mintavételi berendezései a kor mércéje szerint. 1873-ban a Csendes óceán déli részén mintát vettek a tengerfenékből 4300 méteres mélységben, amikor felhúzták a műszert két megalodon fogat találtak. Ezek elfelejtődtek 1896-ban megvizsgálták újra a fogakat. A mélytengeri mangánlerakódás sebességéből 12 000 évre következtettek. Egy 1995-ben megismételt rádiókarbonos vizsgálat során több tízezer éves hibahatárt állapított meg, de ezzel elmondhatjuk, hogy a megalodon a csendes óceán déli részén túlélhette a pliocéni klímaváltozást.

 

1918... Javában tombolt az első világháború, de az Ausztrália Keleti partján fekvő Port Stephens kikötőjében nem volt sok jelentősége. A rákhalászhajók mint minden reggel kifutottak a Nelson öbölbe, hogy felszedjék az ott kirakott varsáikat. Egy ilyen rákhalász varsa körülbelül 12 mázsa súlyú volt, a felszedésük nagy munkát jelentett, így a halászok akár napokra is ott maradhattak, de a hajó idő előtt érkezett vissza. A legénység félőrült volt a rettegéstől. Láttak valamit az óceánon... Egy bálnaméretű, fehér cápát láttak, ami elragadta a varsáikat a zsákmánnyal együtt. A halászok már egészen fiatal korukban megtanulják a cápák és a bálnák közötti különbséget... Nem téveszthették össze egy óriási ámbráscettel.

1930-ban egy óriási cápaféle a Mexikói öbölben fosztogatta a helyi rák és halállományt. 12 méter hosszú lehetett, a helyi halászok Joe-nak hívták. Gyakran elszakította a hálóikat, hogy hozzáférjen a bennük lévő halakhoz.  Egy gazdag rákhalász elmesélte, hogy látta, ahogy a Joe felfalja a nála kisebb fehér cápákat...

1933-ban Zane Gray a kor ünnepelt Westernírója ( Ő írta többek között A sivatag aranyát és Az Utolsó emberig című regényeket) a Manganui nevű jachtja fedélzetén épp Tahitiról tartott haza. Egy reggel a víz alatt kiszúrt egy hatalmas, 15 méter hosszú, világosbarna színű élőlényt. A farokuszó mozgásából kiszúrta, hogy egy cápa. Gray egyből beazonosította, hogy nem lehet egy cetcápa. Nem voltak meg az előbbi fajra jellemző pöttyök, és a testalkata inkább egy fehér cápáéra emlékeztetett.

1954-ben a Rahel Choen nevű jacht viharba keveredett a Timor tengeren. Bevontatták az Ausztráliai Adelaide kikötőjébe vontatták, a vízvonal alatt egy két méter átmérőjű félköralakú harapásnyomra bukkantak. A kapitány elmondta, hogy a vihar közben ütköztek egy bálnával, hát nem bálna volt.

Cartmell 1978-as "Let’s go Fossil Shark Tooth Hunting" könyvében megemlíti, hogy egy jacht motorhiba miatt megállt a Nagy Korallgát keleti oldalán. A jacht 26 méter hosszú volt, a közelükben egy pont ekkora fehér színű cápa úszott el.

Lehetséges, hogy a megalodon úgy élte túl a pliocéni klima változást, hogy meghúzta magát a melegebb, déli vizekben, a mélyebb régiókban tanyázhat, ahol óriáskalmárokkal és bálnákkal táplálkozik. (A felhasznált információk az expoler.hu-ról származnak).

 

Újabb két beszámolót kaptam a fanyüvőről. Az elsőt egy a nevét elhallgatni akaró szemtanú küldte.

Régen történt, az emlékeim sem frissek már ezzel kapcsolatban de amennyire lehet felelevenítem, nem ferdítve a tényeket.
Táborban voltunk, a Füzéri várat látogattuk meg, és amikor a várhoz mentünk fel akkor történt, az észlelés, ha fogalmazhatok így. A csoport legalább 30fő volt tanárokkal együtt. Mi 3-4 fő, leghátul jöttünk, mindig lemaradtunk, mert hátul nem piszkáltak a tanárok. Előre szóltam hogy kisdolgom van kiállok oldalra. Egy másik srác is éppen ilyen problémákkal küzdött így oldalra mentünk. És miközben mi épp pisiltünk (elnézést a részletinfóért) morgásra lettünk mindketten figyelmesek. Mind ketten megijedtünk nem tudtuk mi lehet. De a félelem fölé kerekedik mindig a kíváncsiság hát szétnéztünk gyorsan. És ekkor pillantottunk meg a fán valami féle lényt, ami szőrös volt. A magasságát nem tudtuk megítélni, mert a fán összekuporodva kapaszkodott/ ült. Mondanom sem kell megijedtünk és elrohantunk. 
 
A másik eset, amikor hasonlót láttam, az a Szilvásvárad melletti erdőben történt egy gyalogtúra alkalmával pár évvel később. Ott is szintén láttam a fák között egy hasonló lényt. De a távolban.

A második eset pedig Mátranovákon történt. Nádasdi Gergő nevű olvasónk küldte be.

Hello.Ismét hallotam 1 történetet innen Mátranovákról.Ma egyik barátommal kinn voltunk az erdőbe kutyát sétáltatni és ot mondta nekem a barátom hogy télen motorozott a régi temetőnél.Tudni kell,hogy az 1 hegy ahol temető volt ien löszfalból van és annak a tövében van 1 régi foci pálya.Régen mikor jó idővolt a suliból oda jártunk ki tesizni.És van ott 1 homok gödör ahol távol ugrást csináltak.Szóval az a gödör már most kicsit mély mer elhordták belőle a homokot és kissé nagy a fűis.Szóval épp fordult meg a motorral mikor a lámpa 1 pillanatra a gödörhöz világított és egy fehér valamit látott gugolni aminek kb a mellkasától felfelé lehetett látni a testét.Annyira megiedt hogy azonnal elment onnan.De megnéztük most a gödröt és mikor én gugoltam benne akkor semmim nem látszódott.És ez akkor tályban lehetett mikor írtam is neked h furcsa kiabálás hangok jönnek az erdő felől.Mer ez a pálya a falu végén van és szerintem nem volt élelme és közel merészkedett mer arra felé elég sokan dobálják ki a szemetet.Gondolom én.

Az elsőnél az érdekes az, hogy most először kaptunk jelentést a Bükkből, ahol a helyi szláv lakosságnak a hiedelemvilágában vannak a fanyüvőhöz hasonlatos teremtmények.

Zmora: A répáshutai hitvilág egyik legélénkebben élő alakja. A hit intenzitásának, a hiedelemtartalom kopásának megfelelően a zmora lehet rosszindulatú szellemlény, meghalt emberek visszajáró szelleme, de lehet élő személy is.16 Egyes elbeszélésekben a boszorkánnyal azonosítják, s ennek az az alapja, hogy mind a boszorkány, mind pedig a zmora láthatatlan alakban éjszaka fejti ki ártó tevékenységét.

Bohinka: szőrös, piszkos, férfi vagy női alakot öltő erdei szellemlény vagy pedig csúf, púpos nő. Ritkábban magát a bohinkát mondják a gyereket kicserélő szellemlénynek.2' Sőt a bohinkát azonosnak tartják a vodná babával. Az erdei szellemeknek, ártó szellemeknek a képzetköre nagymértékben keveredett tehát.

A NASA gargoyle

2012.03.28. 17:33

Ti szavaztattok és döntöttetek, az első helyen a NASA gargoyle, alias vízköpő jött ki a szavazásból. Akkor lássunk is neki...

1986. egy igen csak szeles estéjén Scott Shaw a NASA Houstoni bázisának levéltárosa igencsak felzaklatott állapotban tért meg az otthonába. A férfi későn érkezett haza, aggódó családja látta, hogy a Shawt felzaklatta valami. A férfi egy megdöbbentő mesével állt elő, amit a lánya Desiree 2004-ben mesélte el az apja történetét.

A férfi a munkaidő végén kisétált a kocsijához, amikor véletlenül körülnézett, egy vérfagyasztó alakot vett észre az Űrközpont épületének tetején. A teremtmény megközelítőleg humanoid volt, a hátán pedig denevérszerű szárny lógott. A legijesztőbb az volt, hogy a bestia szinte élvezettel figyelte a férfi félelmét, majd felröppent, a szárnycsapásai mennydörgő hangot keltettek. A férfi számára ez volt életének leghosszabb pillanata. Visszarohant a kocsijához, előkotorta a kulcsot, majd végül gyújtást adott. Miközben hazafele tartott, folyton hátra-hátra pillantott, hogy a lény nem követi e. Shaw sokáig nem mert 

beszámolni a feletteseinek az esetről, de néhány héttel később végül elmondta az egyik főnökének. Az nem hitetlenkedett, sőt elmondta, hogy abban az időszakban látták, sőt áldozatot is követelt már. Pár hónappal az incidens előtt megtalálták két német juhászkutya széttépett és megcsonkított holttestét. Ez a történet felkeltette pár NASA tisztviselő figyelmét, akik véletlenül fekete öltönyt viseltek. Ők elmondták, hogy Shaw ne mondja el senkinek se a történetet. A lánya is 18 évet várt a nyilvánosságra hozatalával.

Most pedig, hogy kiborzongttuk magunkat, lássuk a tényeket. Előbb a fekete öltönyösök, ők általában az UFO esetek környékén tűnnek fel, hogy kikérdezzék, majd megfenyegessék a szemtanúkat. De itt vajon mi állt volna érdekükben? Most jön az a teória, hogy a gargoyle-t úgy kísérletezték ki, de akkoriban a genetika csak gyerekcipőben járt, és a szemtanúknak miért vették fel a vallomását. A fekete öltönyösök pedig a NASA biztonsági emberei lehettek, akik nem akarták, hogy az Űrkutatási Hivatalra esetleg a gyanú árnyéka vetüljön. Akkoriban építették az oroszok a MIR űrállomást, valamint abban az évben volt a Challenger katasztrófája.

A teremtmény pedig... Nem földönkívüli. Ha csak nem van egy olyan faj az univerzumban, akinek a mániája az állatok feltrancsírozása és a NASA alkalmazottak éjszakai ijesztgetése. Hasonlít egy másik kriptidre, a Texasi Nagymadárra. Mindkettő abban az államban tűnt fel, lehetséges, hogy az a fő élőhelye. A Nagymadár pedig összefüggésbe hozható a Mennydörgőmadárral, ami egy teratornféle (Prehisztorikus óriáskeselyű, nagyobb mint a kondor) lehet.

Talán egy teratorn példány beszökött a nagyvárosba, hogy táplálékot keressen, és a Johnson Űrközpontból indult ki, aztán később lelőtték vagy egyszerűen odébbállt.

De lehetett bármi, ti mit gondoltok?

 

A Kínai jeti: A Yeren

2012.03.24. 11:38

 Kína, a világ egyik legelső civilizációja, a népi folklórja is érdekes. A parasztok 

történeteiben visszatérő szereplők voltak a nagy szőrös vademberek, de ezek hamarosan beszivárogtak az irodalomba is.

A Humbei tartomány északnyugati részén található a Quiling-Básán-Shennongjija hegység (innentől Quiling hegység lesz a neve, mert ezt egyszerűen kínszenvedés volt leírni). A legenda szerint Shennong az istenkirály felakart menni az égbe, hogy gyógynövényeket gyűjtsön, és ehhez megépítette ezeket a hegyeket, hogy felmásszon rajtuk. Kétezer évvel ezelőtt Qu Yuan költő és államférfi, aki Chu állam lakója volt,  említette, hogy a Quiling hegységben hegyi óriások élnek (akkoriban Kína több egymással háborúzó királyság volt). A Tang dinasztia idején ( 618-907 között) Li Yansou történész a mai Hubei megye déli területéről hasonló teremtményeket említett meg.

Az első kínai császár Hwang-Ti egy érdekes adalékot adott a legendához. Ő építette a Nagy Falat, ez a munka akkoriban igen csak kemény volt, sokan egy életre meghaltak és megnyomorodtak, és a hulláikat befalazták az építménybe. Állítólag páran meglógtak a munka elől, majd bemenekültek az erdőbe, ott is maradtak. Az utódaik fokozatosan elvadultak, szőrösek lettek, de megtartották a beszéd képességét. A legenda szerint gyakran előjöttek az erdőből, majd megkérdezték, hogy felépült e a fal. Ha az volt a válasz, hogy igen, akkor visszamentek.

Ezek a leírások és történetek a yerenről (kínai: 野人, szó szerint "vad ember") szólnak. A beszámolók ugyanúgy írják le a lényt. A leírások szerint két méter magas. A lábai rövidek a karjaihoz képest, a szemöldöke nem annyira kiálló, mint más főemlősőké. Mélyen ülő szemei, a lóéra hasonlító fogai és hagymaalakú orra van, az orrlyukai egy kissé felfele állnak. Az arca hasonlít az emberére, de a fülei és a szemei nagyobbak. Az arcát vékony szőrszálak borítják, a testét pedig hosszú, sötétbarna bunda.

De mi a helyzet a jelenkori megfigyelésekkel?

1940-ben a Gansu régióban meglőttek egy vadembert. Wang Tselin biológus vizsgálta meg a különös teremtményt. A vizsgálatai kiderítették, hogy az állat egy nőstény. Hogy mi történt a döggel senki nem tudja. Ne feledjük azok az évtizedek elég durvák voltak Ázsia azon részén, sőt úgy az egész világon (tombolt a II. világháború). 1950-ben Fan Jingquan geológus Shanxi tartományban látott egy nőstény yerent a kölykével együtt bemenni az erdőben. 1961-ben a hegység közelében egy csapat útépítő megölt egy nőstény yerent, a tudósok szerint egy gibbon volt, de húsz év múlva a vizsgálatban résztvevő újságíró szerint egy ismeretlen, emberszerű főemlős tetemére bukkantak.

1976 január 14. Egy erdész épp a Quiling hegység egyik országútján hajtott, amikor a bozótban észrevett egy vörösbundás, farkatlan majmot. A teremtmény elmenekült. Ezek 

után két expedíciót is indítottak a térségbe. 1976 és 77 között egy száztagú csapat indult el, ami tudósokból, fényképészekből és a kínai hadsereg különleges egységének tagjaiból álltak. Eredményt is elértek. Kis híján elfogtak egy élő yerent. Az egyik katona véletlenül tűzet nyitott, mire a yeren eliszkolt.

1980-ban viszont egy faluban rábukkantak egy yeren kezére és lábára. 1957-ben állítólag végeztek eggyel. Amikor Zhou Guoxin kutató megvizsgálta őket, azt mondta, hogy egy ismeretlen főemlőstől származnak, de pár nap múlva megváltoztatta a véleményét. Azt mondta, hogy egy nagy makákó. De a makákók kistermetű, fán élő majmok, kivéve a berbermakákót és a vöröspofájú makákót, de akkor is felfedeztek egy új makákó fajt. Az is furcsa, hogy a tudós elsőre eltéveszti a fajt.

1980-1985 között újabb expediciókat indítottak a hegységben. Ezúttal több mint kétszáz lábnyomot fedeztek fel a Quiangdao hegyen 2400 méteres magasságban. A lábnyomok átlagosan 48 centiméter hosszúak voltak, és 2,5 méteres távon át követték őket. Mondanom se kell, hogy ezúttal sem kaptak el egy élő yerent sem.

A yerenhez köthető egy érdekes eset. A Daily Telegraph 1980-as december másodikai számában bukkant fel. 1939-ben egy nőt elraboltak a yerenek. Az egyiknek gyereket is szült, de ez a hibrid meghalt 19e0-ben. Wang Tselin amikor megvizsgálta a lelőtt yeren nőstényt, emberszerű vonásokat fedezett fel rajta. A Homo Erectus gipszmodelljeire emlékeztette első látásra.

De mi is lehet a yeren?

A kínaiak szerint talán egy gigantopithecus faj, ami túlélte a kihalást, és valóban ezen a területen élt 300 000 évvel ezelőtt. De van egy másik elmélet, ami a legelfogadottabb az aranymajom nevű majomféle.

 

 

Kb. annyira hasonlít a yerenre, mint ahogy Clark Kent különbözik Supermantől.

A legzavarbaejtőek a yeren emberi vonásai, és a gigantopithecushoz képest kis mérete. Lehetséges, hogy talán egy másik ismert kínai főemlős a homo erectus pekingenis túlélő egyedeiről van szó?

Szerintem viszont inkább az orángután egy ismeretlen alfaja, vagy esetleg egy új, eddig nem ismert Kínai emberszabású majomféle.

Amíg nem kapnak el élve vagy holtan ( inkább élve), egy yerent, addig nem tudhatjuk meg a választ.

 A kriptozoológia bírálóinak van egy gyakori szavajárása, hogy ha léteznek ezek a lények, akkor még miért nem bukkantak rá egyetlen egy tetemre sem? Épp ez az, hogy bukkantak már rá különös teremtmények tetemeire. Az új rovat ezeket veszi górcső alá.

1996. december 24-én a Fülöp szigeteki Villa Rico tengerparton egy különös állat tetemére bukkantak közel Claveria Masbate városához. A teremtményt kezdetben egy borjúnak vélték, de a mérete alapján lehetetlen volt, hogy az legyen. 8 méter hosszú volt, más testi jegyek is arra utaltak, hogy a teremtmény nem egy vízbe fulladt szárazföldi emlős. Az állatnak angolnaszerű teste, teknősére emlékeztető feje, az orrlyukai a feje tetején voltak találhatóak, hasonlóan a cetfélékhez és négy békáéra emlékeztető lába volt. A dög bomlása előrehaladott állapotban volt, de a testén vágások voltak. Kiderült, hogy egy helyi hentes eladta az állat húsát a boltjában.

Dr. Perry Wong a Fülöp-szigeteki egyetem zoológusa szerint a teremtményt, az orrlyuk ellenére nem lehetett emlős, mivel hiányzott a delfinéhez hasonlító hosszú orr. Véleménye szerint a teremtmény egy angolnára emlékeztető primitív halféle, ez bizonyítják az uszonyok. De egy halnak miért kell a fej tetején található orr, ami segítségével levegőt vesz?

Dr. Karl Shuker kriptozoológus szerint egy bomlófélben lévő gyilkosbálna, de néhányan úgy gondolják, hogy talán egy óriáscápára bukkantak? De sajnos ezt már nem tudhatjuk meg, mivel az állat tetemét a helyi hentes feldarabolta és árusítani kezdte.

Véleményem szerint ez az állat egy plesioszaurusz. Szerintem elképzelhető, hogy pár vízi hüllő túlélhette a tengerszint alatt a becsapódás hatásait, majd elkezdtek szaporodni. Erre van egy másik dolog. Valamiért a bálnák soha nem voltak elterjedtek, nem olvasunk olyanokat, hogy hatalmas kékbálna csordák járták az óceánokat. Valamilyen ragadozónak az ember előtt is tizedelnie kellett ezeket a hatalmas tengeri emlősöket...

 

 Délnyugat Kínában egy új emberfaj maradványaira bukkantak. 11.500-14.500 közötti periódusban éltek, így kortársai voltak az akkoriban ott élő modern embernek. 1989-ben bukkantak az első koponyákra a Jünnan tartományi gímszarvas barlangban. 1979-ben Longlin falu közelében lévő barlangban találtak egy negyedik, részleges csontvázat, amit csak 2009-ben szabadítottak ki. Ezek a hominidák egyesítik magukban a primitív és modern jegyeket, és valószínűleg a pleisztocén végéig fennmaradtak. Két lehetőség van.

Darren Curnoe (Új Dél Walesi egyetem): 

Ezek az új fosszíliák egy eddig ismeretlen fajhoz tartozhatnak, ami egészen a jégkorszak végéig képes volt fennmaradni. A másik lehetőség, hogy a modern emberek eddig ismeretlen kivándorlásának egy nagyon korai vonulatát képviselik, egy olyan Afrikából származó populációt, melynek tagjai nem járultak hozzá genetikailag a ma élő emberekhez"

Az új emberfajt gímszarvasembernek nevezik, mivel szarvasra vadászott. A tudósok eddig úgy vélték, hogy 100.000 évvel ezelőtt az Ázsiai szárazföldről kiszorítottunk minden más emberfajt, de az új leletek ezt a tényt totálisan megváltoztathatják.

Szerző: Néma Bob

4 komment

Címkék: hírek

Kardfogú tigrisek Afrikában.

2012.03.19. 14:34

1975. Christian Le Noel épp a Derby folyó mentén vadászott, ami 25 kilométerre található a Szudán-Csádi határtól. Ez a terület egy hegyvidék, itt található a Marra hegység, és a Dafúr fennsík. A francia hirtelen ordítást hallott a barlangból, a helyi nyomkereső pedig megrémült ettől, és azt mondta, hogy ez a kardfogúnak hangja. Ezt a lényt Csád hegyvidéki régiójában nisinek vagy nosonak hívják, az ország délnyugati részén élő Temki törzs pedig hadjelnek hívja ezt a teremtményt. Christian Le Noel ebben a régióban látott egy döglött vízilovat, aminek a testén olyan sebek voltak, melyeket csak is egy nagymacska okozhatott, jól fejlett agyaraival.

A teremtményt minden vidéken ugyanúgy írják le. A testét piros és fehér csíkok borítják, a lábukon pedig hosszú a szőrzet. Farka nincs, és a leírások szerint nagyobb mint az oroszlán. A szájából hatalmas agyarak állnak ki.

Ezt a teremtményt úgy hívják, hogy az Ennedi tigris, mivel az Ennedi fennsíkon látták gyakran, ez a terület az észlelések központja, de úgy fest, hogy él egy vízi alfaja. Ez pedig a dingonek, más néven az Afrikai rozmár.

Ez a teremtmény Zaire-ben tűnik fel, de az első fehér ember által történt észlelés Kenyában történt. John Alfred Jordan felfedező 1907-ben a Maggori folyó mellett egy 

különös állatot vett észre. Az állatot 2 méter magasnak becsülte, a testét pikkelyszerű mintázat borította, és a rozmáréra hasonlító agyarai. A hiedelmek szerint vízilovakat, krokodilokat és a területére óvatlanul betévedő halászokat öl meg.

Nem kizárt, hogy tényleg kardfogú macskákkal van dolgunk. Afrikából indult ki az evolúciójuk, majd innen indultak ki a világ többi tájára. Miért pont itt haltak volna ki? Úgy fest, hogy három kardfogú macskaféle osztja meg ezt a területet. 1901-ben itt fedezték fel az okapit, lehet, hogy a XXI. században a kardfogú macskákat fogják újra felfedezni?

 

 

Alabamai gorilla

2012.03.13. 13:50

 Az Alabamai Hale megyében egy gorillaszerű lény tűnik fel mostanában. Annyira komoly az ügy, hogy a hatóságok is keresik az állatot. Először egy boltban vették észre a 61-es út mellett.

A poén, hogy 1938. áprilisában vadászok a szintén Alabamai Chocolloa völgyben egy háromfős gorilla családot szúrtak ki. Egy nagyra nőtt hím, egy nőstény, és az annak szőrébe csimpaszkodó kölyköt.

Múlt szombaton egy iskolabusznyi gyerek látott a fák között egy hasonló lényt, szintén Alabamába. A Sheriff hivatal körözést is kiadott az állat ellen.

Forrás: Cryptomundo

 

Fanyüvő, vajon mi lehet?

2012.03.08. 20:27

 Az emberszabású kriptideknél észrevehetünk valamit, mind megfeleltethető egy ismert főemlősfajnak. Három példát hozok elő.

Sasquatch-  nagy termetű emberszabásúak. Orángután, gorilla.

Almas- Neandervölgyi ősember vagy homo erectus, esetleg a homo sapiens sapiens egy elszigetelt populációja.

 Oran pendek- homo floresiensis, a Flores szigeteki törpe előember.

De vajon a mi hominidánk melyik főemlősfajnak feleltethető meg. Hol kell keresni a rokonait? Vajon ha felfedezzük, akkor az emberhez képest hol fog állni a törzsfán? Nézzük végig dolgokat.

A lábai és kezei hosszúak, ahogy a teste. Már-már emberi testarányokkal rendelkezik a testméretéhez képest, ahogy a kerek feje is. Az ember hajlamos kísértésbe esni, hogy a fanyüvő talán valami közeli rokon, talán a csimpánznál is közelebbi.

De hatoljunk mélyebbre. A lény járása. A leírások szerint elég lassan jár, amikor futni kell mindig a négy kézláb való haladást választja, így gyorsabb. Valószínűleg a fán való élethez szokott, ahogy láthatjuk ezt is a lábnyomokon, a láb már-már egy második kézként funkcionálhat. A találkozások többségében pedig eltűnt, néhány másiknál pedig a fákkoronájában látták, ide is viszi fel a zsákmányát elfogyasztani, valószínűleg ügyesen lengedezik ágról ágra, ezért ilyen túlméretesek a végtagjai, és a többi hominidához képest pedig könnyebb a csontozata.

Aztán itt van még a hangkiadás. Az esetek többségében macskához hasonló morgásra, majommakogásra vagy sikolyokra volt képes. Az egyedek magányosan élhetnek, így tarthatják a kapcsolatot egymással.

Ezt ha összehasonlítjuk egy másik majomfajjal, aminek az élőhelye igencsak távol esik a Kárpát medencétől, akkor a fanyüvő elég gyorsan távol esik az embertől a főemlősök családfáján, ez pedig a gibbon.

Ezek az emberszabású majomfélék Délkelet Ázsiában élnek, a karjuk igencsak hosszú, valamint az idejük nagy részét a fák lombkoronájában töltik, és igen hangosan bírnak ordítani. Valamint a testalkatuk hasonlít a nyüviére. És hogy mit keresnének Magyarországon gibbonok?

5-10 millió évvel ezelőtt a többi emberszabású majomcsaláddal együtt ezek is elterjedtek voltak. Európában a pliopithecus nevű faj élt, Magyarországon is rábukkantak pár képviselőjükre, meglepő módon Rudabánya környékén, ami a Mátrához közel található.

Ezt a rekonstrukciót Zdenék Burian festette, és szerintem jól megfigyelhetőek rajtuk a Fanyüvő jellemzői. Szerintem kísérteties a hasonlóság, bár a fanyüvő nem a rokonunk, de akkor is egy kisebbfajta csoda lenne, hogy ha Magyarországon élne a legnagyobb gibbonfaj a Földön.

 

 

 

 

 

 

 

Spirit Hunter beszámolója

2012.03.01. 18:18

 

Miskolci Laci után egy másik lelkes olvasónk is kiment a terepre a Fanyüvő után, és úgy látszik, hogy valami eredményt is elért.

Sziasztok!

Egyszer már írtam Neked a fanyűvővel kapcsolatban.. Akkor névtelen maradtam.
Kommentek közt írtam hogy nem fog annyiba maradni a kutatás és most " eredménye" is lett.
A helyzet a következő:
Tegnap kint voltam az egyik közeli erdőben ( helyileg Heves és Nógrád megye határánál található bányatónál )
Letértem az ösvényről mert valjuk be ott az ember nem sok "érdekeset" lát.. Ahogy beljebb értem a sűrűben ott már felfigyeltem arra h jó ideje nem vagyok egyedül. A helyről még érdemes tudni, hogy régen kőbánya volt ahova feltört a víz és így keletkezett a helyi tó. Fent az erdő nyomokban be van szakadva azaz mintha a bánya résznél a talaj nem bírta volna tovább. Találtam 2 üreget is aminél az egyik akkora méretű, hogy talán még én is beférnék rajta. ( ezek a lyukak a beszakadt résznél vannak úgyszint, viszont semmi föld maradvány nincs amit pl egy róka vagy borz hagyna a kotorékja előtt. )
Igaz erdő ritkítás is volt mostanában de találtam jópár kidöntött fát egy helyre húzgálva amit nem éppen kivágtak. ( ezek is a lyukaknál voltak ) Az erdő pedig teljesen tiszta annyi kivételével, hogy ugyan olyan lerágott pofájú koponyát találtam mint a kertünk végében.
A kutatást egy régi patakmederben folytattam ahol elbambulva a szemem sarkából annyit láttam h a fa megmozdul és a magasabb pont felé veszi az irányt. Bevallom őszintén nekem csak annyi maradt meg h egy 2lábú , szürkés valami volt iszonyat gyors.. a következő pillanatban már omlott is a fal így szem elől vesztettem.
A saras idő ellenére viszont egy árva lábnyomra sem leltem :S
Talán még ami hasznos infó lehet:
Találkoztam már kiplakátolással is a településen és ismerősöm is közölte h egyre több kutya és macska tünik el.
Remélem segít előre lépnünk ennyivel is a Fanyűvővel kapcsolatban.

Üdvözlettel: Spirit Hunter

 

Szerző: Néma Bob

61 komment

Címkék: fanyüvő

süti beállítások módosítása