Most egy kicsit szakadjunk el a földtöl és a víztől, és nézzünk fel egy kicsit az égbe, ahol ugyancsak furcsa lények lakoznak. Ez a Mennydörgő Madár.

Ahogy a lakota indiánok Wakyá-nak nevezik, a kwaka indiánok nootka néven ismerik, az ojibwák nyelvén, pedig binesi, vagy amiki. A mitoszok szerint ennek a lénynek szárnycsapásai a mennydörgés, a szeme villanása pedig a villám. Képes vihart okozni. Bizonyos történetek szerint emberi alakot vesz fel, és feleségül veszi az emberi asszonyokat. Sok indián törzs innen eredezteti magát. Megpróbálták a madarakat rabszolgaság alá vonni, de azok kegyetlen bosszút álltak az indiánokon. A sziúk szerint, ezek a teremtmények pusztították ki a sárkányszerű uthenkákat. Egy történet szerint egy bálnát emelt ki a vízből. Ez hasonlít a Roc madárra, ami ugyanezt a mutatványt elefántokkal csinálta meg.

Most térjünk át azokra a történetekre, amelyek miatt a Mennydörgő madár a kriptozoológia lényei közé került. 1890. áprilisában Arizonában két cowboy lelőtt egy hatalmas szárnyast lényt. Denevérszerű szárnyai, és krokodiléra hasonlító feje volt. Állítólag megpróbálták a teremtményt bevinni a legközelebbi városba, de a két szárnya  beakadt a pajtába, ezért nem tudták kivinni.

Állítólag készült fénykép, de az elveszett, és senki nem csinált róla másolatokat. Ez olyan mint egy városi legenda? Elárulom, az is. Nincs semmi megerősítés sem erről a lényről, se fotó, se semmi. Persze van két bizonyíték, amiről egyesek azt gondolják, hogy bizonyítja a történetet.

Az első az a híres "polgárháborús" fotó, amin pár az északi államok katonáinak egyenruhájában feszitő úriemberek állnak egy pteranodon felett. Igen, de ez a fotó, olyan fake mint annak a rendje.

 

 

 

 

 

 

 

Szóval ugorjunk, és egy sokkal ősibb emléket is nézzünk meg. Ez egy sziklarajz, Utahban, a Black Dragon Canonyban. Az elvakult kreaconisták, rögtön azt mondják rá, hogy Pterandon, pontosabban Quetzalcoatus. Egy gond, ez nem az. Nem arra hasonlít, sokkal inkább egy hatalmas madárra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Több Thunderbird megfigyelés is történt a múlt században. 1977. július 25-dikén az Illinosi Lawdale városában 3 gyerek játszott a hátsó udvaron. Ekkor két hatalmas madár támadt rájuk. Kettő elmenekült, de az egyik madár, a tíz éves Marlon Lowe-t elkapta, majd két méter magasra emelkedett, és elengedte a fiút.

Loren Colman és testvére Jerry kikérdezték a szemtanúkat, akik egy hatalmas fekete tollú madarat írtak le, fehér gyűrűvel a nyaka körül. A szárnyfesztávolsága 3 méteres volt. Legjobban az Andoki Kondorkeselyűhöz hasonlították.

Ez volt a legjobban dokumentált Mennydörgő Madár észlelés a húszadik századba. 2002-ben láttak egy hatalmas madarat, aminek a szárnyfesztávolságát 4.3 méterre becsülték. Az ornitológusok szerint egy Steller tengeri sas volt /ennek a madárfélének a szárnyfesztávolsága 1,8-2,4 méter, tehát ez nagyon mutáns példány lehetett/.

2007-ben pedig a Texaszi San Antonio egén láttak egy újabb madárkát.

Szóval, mi is lehett a Thunderbird? Nem Pteranodon, mert akkor a szemtanúk nem madárnak mondták volna, és nem hasonlították volna a kondor keselyűhöz. A sziklarajz tanulsága szerint sem lehet az. A teremtmény valószinüleg egy Teratorn családba tartozó madár: A kondorkeselyű nagyobb rokonai. Hat millió évig élt Argentina területén. De azokkal ellentétben nem volt dögevő, kisebb állatokra vadászott a hírhedt Le Brea-i aszfaltavaknál. Sőt túlélték a mamutok kihalását is. Valószinüleg partra vetett vízi emlősök dögjeivel táplálkoztak. De mivel ügyetlen és nagydarab madarak voltak, gyakran elragadták az indiánok csecsemőit. Rémísztő.

És, hogy miért pont viharba jöttek? Valószinüleg kellett nekik a szél felhajtó ereje, hogy tudjanak repülni. Akkár csak a mai időkben. Valószinüleg a Sziklás Hegység legmagasabb bércein fészkelhetnek, ahol bizhatnak a szél felhajtó erejében.

A bejegyzés trackback címe:

https://kriptid.blog.hu/api/trackback/id/tr981942044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M1A1-Abraham · http://rammsteinlove.honlapepito.hu/ 2010.06.06. 10:49:50

Hatalmas madár, nem csak a földön élők lehetnek nagyok, tény és való... Hát a Haast sas-ról hallottál már? Embereket evett állítólag meg nagyobb kétlábonjáró madarakat. (struccnál nagyobbakat)
farm3.static.flickr.com/2065/2160062215_20cbf007cc.jpg?v=0
tyrannosaurusversusspermwhale.files.wordpress.com/2009/11/giant_haasts_eagle_attacking_new_zealand_moa.jpg
farm3.static.flickr.com/2325/2160061073_54399382df.jpg?v=0

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2010.06.06. 11:38:27

Igen. És állítólag még él Új Zélandon. Hamarosan jön róla egy poszt.

Primevalboy 2010.07.13. 18:56:08

Nagyon érdekes.Van egy Monsterquest c.sorozat a History Channellen. Annak az első évadának a negyedik részében erről a kriptidről van szó.
süti beállítások módosítása