A Navidad vadembere

   A következő posztomban a texasi Navidad-folyó mentén rejtőzködő hominidáról fogok írni, ugyanis kedvelem az efféle helyi legendákat. A kutatók szerint a titokzatos vadember a Magányos Csillag Államának első nagyláb-észlelése, amely Lavaca, valamint a szomszédos Jackson megyére is kiterjed. Az észlelések középpontja a mai Sublime, az a kisváros, amely a titokzatos teremtmény birodalmának helyére épült. A Navidad-folyónak nincsen forrása, hanem a csapadéktól függ a vízellátása és mivel Texas keleti részére nem mindig jut elég az égi áldásból, ezért gyakran nagyon alacsony a vízszintje, vagy akár ki is száradhat. Nem egy nagy folyó, de több legenda is fűződik a nevéhez.

   Az egyik Antonio Lopez de Santa Anna mexikói generális elrejtett aranykincsének a mítosza. A Nyugati Félteke Napóleonjának is nevezett tábornok 1836 áprilisában kelt át a folyón – egy hónappal azután, hogy egy pürrhoszi győzelem árán elfoglalta az Alamo missziót – és rengeteg aranyat vitt magával, hogy megoldja a katonái ellátását. Azonban a tavaszi esőzések miatt a régi spanyol ösvény, amin haladt, valóságos mocsárrá változott és Santa Anna elrejtette az aranyának egy részét, hogy ezzel meggyorsítsa a menetet. A tábornok sohasem tért vissza az aranyáért, ugyanis a san jacintoi ütközet során csúfos vereséget szenvedett a függetlenségükért harcoló texasiaktól és fogságba esett. A kincsét pedig a mai napig keresik.

   A másik híres történet a vadember legendája. Az egész az 1830-as évek közepén – egyes források szerint 1834-ben, mások szerint 36-ban - kezdődött. Az észlelések felölelik azt az időszakot, midőn Texas elnyerte a függetlenségét Mexikótól, köztársaság lett, majd az Egyesült Államok tagjává vált. A környéken élők furcsa lábnyomokra lettek figyelmesek, hamarosan pedig azzal szembesültek, hogy a kukoricájukat és az édesburgonyájukat dézsmálni kezdte valaki vagy valami. A texasiak nem tudták, hogy indiánokat, szökött rabszolgákat, Santa Anna seregei elől a vadonba szökött texasiakat vagy valami teljesen mást vádoljanak. Ezt követően a rejtélyes tolvaj a disznók óljait is fosztogatni kezdte, később pedig állítólag a házakba is behatolt, gyakran kicselezve a házőrző ebeket. Értékeket sosem vitt magával, csak élelmet, illetve néha-néha szerszámokat. A titokzatos alak nyomát kutatók több táborra is bukkantak a vadonban, de a lesvetéseik rendre kudarccal végződtek. Némelyik ilyen rejtekhely a fák tetejére épült. A néger rabszolgák az „éjjel eljövő valaminek” nevezték egymás közt, mivel senki se látta, de mindig volt bizonyíték arra, hogy ott járt.

   Samuel C. A. Rogers tiszteletes - egy metodista lelkész - sokat foglalkozott a vademberrel. Akkoriban a lelkipásztorokat földrajzi tájegységekbe osztották be és lovon utaztak egyik lakott területről a másikra, hogy a hívekhez eljuttassák az Úr üzenetét. Először 1845 tavaszán pillantotta meg a lény lábnyomait az otthona közelében. Sőt, nem is egy lényét, hanem egyszerre háromét! Rogers tiszteletes számos alkalommal kutatott utánuk, többször a tolvajlásaik áldozatává is vált, de sosem sikerült megpillantania őket. Viszont a hátrahagyott feljegyzései sok segítséget nyújtanak, amelyek egy Frank j. Dobie nevű író a régi idők Texasának különböző történeteit bemutató könyvében jelentek meg. Ahogy teltek az évek, a lábnyomok tulajdonosainak száma megfogyatkozott és végül csak a legnagyobb lény nyomait látták. A többiek valószínűleg elpusztulhattak, Rogersék szerint a nagy esőzések alatti megbetegedés-hullámban.

   A történet a vége felé egyre érdekesebb lett. Állítólag volt pár olyan eset, hogy az ellopott hízót egy sovány, elvadult malacra, vagy pedig a szomszéd jószágára cserélte ki. Az ellopott eszközök pedig sokszor újra felbukkantak a régi tulajdonosaik háza táján, mégpedig kiváló állapotban, mintha valaki gondjukat viselte volna. Állítólag nem egyszer könyveket is eltulajdonított és az egyik vackán a mohából és levelekből készített fekhely, a hiányzó szerszámok és egy csapdázásra használt hurok mellett több könyvet, köztük egy Bibliát is találtak. 1850 – más beszámolók szerint 51 - telén végül nagyszabású hajtóvadászatot indítottak a vadember ellen és a kutyáik segítségével sikerült egy fa tetejére kergetniük.

   A texasiak egy középkorú, meztelen négert szedtek le arról a bizonyos fáról. Egy szökött rabszolgát, aki egy kukkot sem beszélt angolul. A texasiak lemérték a lábnyomait, melynek mérete megegyezett a környéken találtakkal. A vadember elfogásának híre még az öreg kontinensre is eljutott. Egy esztendővel később egy átutazó tengerész –aki megfordult egy afrikai portugál misszióban - megfejtette az általa beszélt nyelvet és kiderült, hogy egy afrikai hercegről van szó, akit gyerekkorában egy késért és némi dohányért eladtak rabszolgának, ám egy társával megszökött. Sokáig kóboroltak Texas ezen részén és végül a Navidad mentén telepedtek le, mivel a környéken csak úgy hemzsegett a vad és ehető gyümölcsökben sem volt hiány. A társa néhány évvel később elhalálozott, ő pedig egyedül maradt. Ez egybevág azzal a történettel, amelyben állítólag valamikor korábban egy levelekkel és letört gallyakkal borított csontvázat találtak. Állítása szerint azért tudott észrevétlenül belopakodni a házakba, mert a törzse tudta, mikor van az a néhány órás időszak, amikor a kutyák nem szoktak felébredni az éjszaka zajaira. A Navidad vadembere tehát újra eladták rabszolgának és az új gazdája Jimbónak nevezte el. A polgárháborút követően felszabadult és 1884-ben hunyt el. Többen kételkednek,  hogyan tudott egy idősebb ember olyan tetteket véghezvinni, amiket a titokzatos lény csinált. És ha nem beszélt angolul és nem tudott írni, mért csent el könyveket? És ha tényleg csak ketten voltak, akkor kihez tartozott az a harmadik nyom, amit Rogers tiszteletes talált?

   A történet egy másik változatában egy vad asszony is felbukkan. Egyéb részletek is különböznek, mint például az, hogy melyik vadember halálozott el. Ezen verzió szerint a férfit érte utol a végzete és az asszony kóborolt utána egyedül a Navidad medre mentén. A nőnemű lényt először egy 1846-os éjszakai hajtóvadászat során pillantottak meg a Hold által megvilágított prérin. A beszámoló szerint nagyon gyorsan mozgott, a lovak csak nehezen tudtak lépést tartani vele. Végül nem sikerült elfogni, mert elérte az erdőt, ahová a férfiak már nem tudták követni. Soha többé nem látta senki. A sarkában lévő lovas szerint bokáig érő, hullámos haja volt és tetőtől-talpig rövid, barna szőr borította a testét és a hátasa többször is megriadt tőle, ezért nem tudta meglasszózni. További érdekesség, hogy egy csiszolt fabunkót ejtett a földre, amikor a vadászok szeme elé került és azok megindultak feléje. A navidadi vadember mondájának ezen változata is a fán rejtőzködő feketével ér véget, de akkor vajon mi lehetett az, amit a lovasok megkergettek? Mért handabandázott volna a lovas egy szőrös lényről, ha csak egy fekete nő volt az, akit üldözött? Miért ijedt volna meg egy ló egy embertől? Lehet, hogy az a vad asszony nem is volt az, hanem egy nagyláb?

   A harmadik, legérdekesebb és egyben leghihetetlenebb történet Dale S. Rogers nevéhez fűződik, aki a fentebb említett Rogers tiszteletes egyenesági leszármazottja. A remeteéletet élő sublime-i férfi a 70-es években jókora területet birtokolt a Navidad medre mentén és a hátrahagyott feljegyzéseiben arról írt, hogy Jimbo meséje puszta fikció és hogy a titokzatos teremtmény fajtája már régtől fogva otthonának tekinti a folyó mentén lévő erdőket. Több az állatnál, de kevesebb az embernél. A legfurcsább, hogy Rogers, valamint a felmenői még élelmet is kihelyeztek neki, hogy ne kóboroljon el és ne zaklassa senki. A történet ezen verziójából 2008-ban két filmszakos hallgató horrorfilmet készített, melynek The Wild Man of The Navidad a címe és melynek producere az 1974-es A Texasi Láncfűrészes Mészárlás forgatását is pénzelte. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az ilyen Hollywoodtól független filmeket. Szerintem nagyon jó lett, simán visszaadja a régi nagylábús horrorok hangulatát. A színészi játék nem a legjobb, de a szereplők a hollywoodi filmektől eltérően élethűek, ugyanis sokan helyi lakosok.

   Na most akkor hány vadember élt a Navidad menti rengetegben? Egy, kettő vagy netán három? És hányféle? Biztos, hogy mind emberi lény volt? Ha valóban szökött feketék voltak, akkor miért kerülték el a fekete rabszolgákat ugyanúgy, mint a fehéreket? Akármi is az igazság, a Bigfoot Field Researchers Organization honlapján van egy 2000 őszéről való beszámoló a Jackson megyében található Edna városából, melyhez közel folyik a Navidad. A szemtanúk egy család tagjai, akik egymás szomszédságában laknak. A beküldő nagybátyja egyik este arra lett figyelmes, hogy a kutyái ugatnak, ezért kiment a háza mögötti legelőre egy elemlámpával és körülnézett. Az egyik régi járműve mellől egy szempár tükrözte vissza a fényt. Azon gondolkozott, mi lehet az, amikor a rejtélyes valami megfordult és elszaladt. A kutyákat úgy kellett berugdosni a házba és a férfi is nagyon megijedt. A rokonság először kinevette és azt hitték, ivott, de egy hét múlva a beküldő anyja is találkozott a lénnyel.

   Épp a szemetet vitte ki, amikor érezte, hogy valami figyeli a legelő irányából. Kisvártatva reszketve és sírva rohant vissza a házba és azt mondta a férjének, hogy valami van odakinn, ám mire a ház ura kiszaladt, a lény eltűnt. Nemsokára sikerült lenyugtatni annyira az asszonyt, hogy elmondja, mi ijesztette meg ennyire. Állítólag egy 2,5 m-es szőrös, görnyedt tartású, lógó karú lényt látott, amely a birtokukon lévő régi, használaton kívüli, fák között lévő disznóólban akart leheveredni. A ház fényei visszaverődtek a lény szemeiről, ezért azok vörösen izzottak. A BFRO-n kívül soha nem mesélték el senkinek a látottakat, mert féltek, hogy bolondnak nézik őket.

   Dale S. Rogers óriási telke ma üresen áll, mert a férfi Arkansasba költözött, de a sublime-iak egy az elfogott néger történetét összefoglaló táblát helyeztek ki a közelében futó országút mellé, melynek szövege így szól:

„A régió telepeseiben 15 esztendőn keresztül felváltva rémületet, majd szánakozást keltett egy titokzatos, szökött néger rabszolga. A rejtélyes kitaszított és társa először 1836-ban tűnt fel a Navidad medre mentén. Nappal fákon húzta meg magát, míg éjszaka konyhákba osont be és élelmet lopott, de annak felét mindig meghagyta. Szerszámokat is elemelt, melyeket később fényesre tisztítva csempészett vissza. A rabszolgák egy szellemtől tartva az „éjjelente eljövő valaminek” nevezték el. 1851-ben fogták el és kiderült, hogy egy afrikai törzsfőnök fia. Újra eladták, majd immár békés körülmények között, „Öreg Jimbóként” hunyt el 1884-ben.”

A táblára kíváncsiak között pedig előfordulnak olyanok, akik azt mondják, hogy még ma is furcsa hangokat hallani a Navidad melletti erdők sűrűjéből. Nem tudni biztosan, hol az igazság, de remélem, elnyerte tetszéseteket ez a nem csak a blog témakörét, hanem a texasi folklórt is érintő iromány.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.