Bardin egy kicsi fakitermelő közösség Palatkától, a Floridában található Putnam megye székhelyétől északkeletre. Teljességgel jellegtelen volna, ha nem élne itt egy majomember, amit a helyiek bardini mumusnak neveztek el. Minden lakos hallott róla, néhányan pedig látták is. A hominida oly sok társához hasonlóan a helyi folklór része lett. Az egyetlen bolt előtt ücsörgő öregek történeteket mesélnek róla az erre vetődő kriptozoológia rajongóknak, Bud Key, a tulajdonos pólókat és más csecsebecséket árul nekik, egy country zenész, bizonyos Billy Crain pedig dalt is írt a szörnyről A Bardini mumus balladája címmel. A szám nemzetközi elismerést hozott a szerzőjének. Billy-t a felesége, Lena követte egy másik dallal, melynek A bardini mumus karácsonyi kívánsága a címe.

   A sejtelmes lény amúgy nem nagylábú, hanem szkunkmajom és Isti már írt róluk a Fouke-i szörny és a Honey-sziget bestiája kapcsán. Vörös szőrzetű, masszív, piros nyelvű, malacorrú, majd 2,5 méter magas, hegyes fülű teremtménynek írják le. Igazi csibész, mert állítólag volt már rá példa, hogy száradó ruhákat és ablakpárkányon hűlő pitéket lopott el. Azt mondják, lábnyomokat is találtak a városka környékén, de nem készült róluk egy fotó, vagy gipszlenyomat sem. A legfurcsább azonban az a történet, amely szerint valaki látta, hogy a mumus egy lámpást hord magánál. Nem egy erdőt járó ember beszélt arról, hogy kísérteties fényt látott az erdőben. A helyiek bardini fénynek nevezték el. Nem tudni, miért kapcsolják össze a két jelenséget, de a boltos pólóin a szőrös, hordómellkasú vadember egy lámpást tart a jobb mancsában.

   Egyes források szerint a hetvenes években bukkant fel, de találtam olyan beszámolót is, mely a negyvenes évek végén történt. Először ezzel kezdeném. A Bigfoot Field Researchers Organization honlapján találtam és egy hölgy írt az üzemeltetőknek arról, hogy 1947, vagy ’48 nyarán a Jenny nevű kancáján lovagolt az erdőn keresztül, amikor egy magas, sötét alakra lett figyelmes. Úgy tűnt, mintha szőrmekabátot viselne, pedig nagyon meleg volt aznap. Hirtelen a ló is figyelmes lett rá és nyugtalankodni kezdett. Megállt és nem volt hajlandó továbbmenni. A szemtanú megfordult vele, majd egy rövid távolság után visszafordította és újra a rejtélyes alak irányába kezdett haladni. Ám az előző ledermedés pontjához érve Jenny újra megmakacsolta magát. Egyértelműen veszélyt érzett. A gazdája egy ideig figyelte a távolban lévő lényt, amint az egy fenyőfa törzsénél mozgolódott. Valószínűleg a hátát vakarta. A karjait pedig az ég felé emelte és hullámzó mozdulatokat tett velük. A nő később úgy döntött, visszafordul az otthona felé. Évekig gondolkodott azon, hogy mit láthatott és eszébe jutott az is, hogy korábban az édesanyja furcsa, női sikoltásra emlékeztető erdei hangokról mesélt neki. Ez lehetett puma is, az erdei alak pedig egy medve. De mi van, ha nem e jól ismert állatok között kell keresni a felelőst?

   A hetvenes évekbeli észlelések is főleg fiataloktól származnak, akik a helyi szerelmesek ösvényén éltek át egy-egy találkozást. Egy bardini fiatalember, Doodle Feagin két tinédzser hölgy társaságában ült a teherautója csomagterében, amikor valami elkezdte rázni a járművet. Olyan volt, mint amikor egy vizes kutya rázza meg magát. A haverja, Doug Crews látta, amint a mumus megközelítette a teherautót és mozgatni kezdte. E „támadás” ellenére a lény jobbára ártalmatlan.

   Máskor vadászok és autósok számoltak be róla. Randy Medlock az egyikük. A férfiról azt írják, hogy nagy, bivalyerős ember volt, aki szinte minden éjjel az erdőt járta és nem ijedt meg a saját árnyékától. Egy a nyolcvanas években lezajlott rókavadászat alkalmával ő és társai valami hatalmasat láttak az autójukból, ami 10 m-rel előttük haladt át az úton. Randy szerint nem lehetett baribál, mert a Floridában élő feketemedvék nem nőnek meg ekkorára, valamint túl hosszú távot tett meg a hátsó lábain. Egy medve sem képes erre. A kreatúra nagyon erős lehetett, mert a fenyőcsemetéket úgy tolta félre az útból, mint más a kalászokat. A férfi ki akart szállni, de a barátai nagyon megijedtek, az egyik a fejét csapkodta, hogy tűnjenek el minél előbb. Egy másik cimborát egészen a háza ajtajáig kellett kísérniük, mert nem merte elhagyni a járművet. Randy másnap visszament, de nem talált nyomokat. Földút volt és túl nagy a forgalom arra. A történet másik verziója szerint mégis sikerrel járt, és a lenyomatok jóval nagyobbak voltak, mint az ő cipőmérete. Sajnos a szenzációhajhász újságírók nagyon sokat hozzáköltöttek a történetéhez. Például azt, hogy a mumus feltörte Randy Medlock kennelét és széttépte a vadászkutyái egyikét, így a férfi ma már inkább hallgat.

   Végezetül van egy beszámoló, amely 2007 júniusából való. Egy kiránduló küldte be a BFRO-nak, aki egy piknikasztal közelében meztelen lábnyomokra bukkant a friss sárban. Először azt hitte, emberiek és tanakodni kezdett, hogy ki jár mezítláb túrázni, de feltűnt neki a méretük: megközelítőleg 18 hüvelyk (45,72 cm) nagyságúak voltak! Volt nála egy fényképezőgép, de túlságosan megijedt ahhoz, hogy használja. Nyugalmat erőltetett magára és elindult vissza, ám végig egy rejtélyes szempárt érzett magán. Majd egy vakkantásszerű hangot hallott és az ismeretlen lény eltűnt. A szemtanú pedig azonnal visszasietett az autójához és elhagyta a környéket.

   Érdekes, hogy a legtöbb beszámolóból hiányzik a szkunkmajmokra jellemző förtelmes bűz. Csak egy ilyen rövid történetet találtam, amiben egy vadász rá akart lőni a mumusra, de rosszul lett a szagtól.

   A bardiniak számos a mumussal kapcsolatos csínyt találtak ki. Bud Key, a fentebb már említett boltos egyszer beöltöztette az egyik komáját egy farkasbőrbe és megmondta neki, hogy estefele szaladjon át az úton, amikor sokan vannak az üzlete parkolójában. A fickó megtette és mindenki halálra rémült, bepattant a kocsijába és elmenekült. A seriff azonban átlátta a dolgot és szólt Budnak, hogy hagyja abba az ökörködést. Egy másik lakos lábnyomokat hamisított, megint mások pedig egy kisteherautó dudáját módosították, hogy ijesztő hangokat adjon ki.

   E csínyekből is világosan látszik, hogy a mumus mély, soha ki nem törlődő nyomot hagyott Bardin lakosságában. A szülők vele ijesztgetik a rosszcsont gyerekeiket. Ezt még az is megteszi, aki egyébként nem hisz benne. Lena Crain, a ’92-ben elhunyt Billy Crain özvegye pedig vásárolt egy gorillajelmezt és most különféle mulatságokon alakítja a szörnyet. Egyébként az öreg hölgy szerint Bardin igazi mumusa már rég elvándorolhatott egy erdősebb vidékre - bár a 2007-es észlelés cáfolja ezt. Férje soraival búcsúzom:

"Hey Mr.Booger!

Bardin is your home.

 And every day you love to roam.

You run through the bushes and you run through the trees.

Hey Mr.Bardin Booger,

 Don't get me, please!”