Az emberé válás kezdetének forgatókönyve: Az emberősök az erdőkben élnek, ezek megritkultak, az őseink kikényszerültek a szavannára, két lábra álltak. És több millió évig a szavannán élő, emberszabású majmok voltak az őseink, amelyek csak néha álltak két lábra, jártak. Dögökkel táplálkoztak és a természetben használt szerszámokat (köveket, botokat) használtak a diók feltörésére, a dögevők elkergetésére a tetemek mellől. Azonban pár millió év múlva kikényszerültek ebből a fülkéből, és ráléptek az evolúció egy másik útjára.

Általában egy másik ökológiai fülkébe való átkényszerülést, mindig egy sikeresebb, hasonló, rivális faj érkezése indítja el. Az emberőseink találkoztak egy sokkal agresszívabb és vadabb főemlősfajjal: a páviánokkal. Ezek a majmok a cerkófmajmok közé tartoznak, azonban kevés, őserdei fajuktól eltekintve a szavannai életmódot választották, és jobban alkalmazkodtak hozzá az első emberféléknél.

Túl jól is, a gepárd valószínűleg osztja ezt a véleményt a képen.

A páviánokat ha jól megnézzük inkább egy bizarr kutyának láthatjuk első látásra. Elsősorban azért, mert négy lábon haladnak és futnak, a második a különös arcuk, a harmadik pedig a fejlett csoportos viselkedésük. A csapataikban több hím és nőstény is vonul együtt. És ami a legfontosabb, ezek az egyetlen olyan nem emberszabású majmok, melyek rendszeresen vadásznak és esznek húst. Bár elsősorban dögökkel táplálkoznak, de gyakran elejtenek fiatalabb állatokat.

Miért érdekes ez az emberé válás szempontjából? A páviánok életmódjából kikövetkeztethetjük az őseink életmódját, ezek szerint az australopithecusok és a páviánok ősei a parapapio nembe tartozó ősmajmok között élénk evolúciós verseny volt. Ha elakarjuk képzelni a mai páviánok ősét, akkor meg kell néznünk egy mangabé majmot. Ezek a majmok ritkán jönnek le a fáról, azonban a csoportos életmódjuk a páviánokéhoz hasonlít. Rendszertanilag a makákók és a páviánok között állnak.

Fájl:Affe Rotscheitelmangabe 050901.jpg

Ez azt jelenti, hogy amikor az erdőségek megritkultak, akkor ezek az ősi cerkófmajmok, hasonlóan a mi őseinkhez kikényszerültek a szavannára. Azonban nem haltak ki, hanem alkalmazkodtak a szavannai éghajlathoz és a nyílt terephez. Ebben segített, hogy az otthonukat jelentő esőerdő a millió évek alatt csak fokozatosan húzódott vissza, kisebb erdőfoltokat hagyva. A mangabékhoz hasonló ősmajmoknak meg kellett tanulniuk ügyesen a földön mozogni, és gyorsan elinalni az itt élő ragadozók elől.

Ha úgy vesszük, több majomfaj is él a szavannán. Gondoljunk csak a szavannacerkófra, melyeknek a társas viselkedése szintén olyan mint a páviánoké, bár nem olyan vérmesek mint rokonaik, azonban ha a cerkófok között egy olyan állatot keressünk, ami a páviánokhoz hasonló utat járt be, akkor a huszármajmot találjuk. Ez a leggyorsabb főemlős a világon, azonban ők a gyorsaságukat a ragadozók elől való menekülésre használják, ahogy azt a páviánok őseik is tették.

Később a sebességük nőtt, fokozatosan felvették az emberszabásúak testarányait. A szavannán kevés volt az olyan gyümölcs ami szükséges volt az őspáviánok számára, ezért a szervezetüket fokozatosan szoktatni kezdték, hogy gyökereket és minél több húst egyenek. Ezt kezdetben dögökből pótolták, majd kisebb gerincesek elkapásával, utána pedig elkezdtek vadászni.

Ismerős?

Igen, az ember ősei is hasonló utat jártak be, de míg a páviánok alkalmazkodtak ehhez az életmódhoz, addig az őseink eszközöket kezdtek el készíteni, majd megtanultak ők is vadászni. Azonban a két lábon való járás elsajátítása hátrányokkal is járt. Gyorsabban kifáradunk, a súlyunkat két láb hordozza, négy helyet. A mellső lábainkkal már nem veszünk részt a helyváltoztatásba, ezért minden munka a lábainkra marad. Ezért sokkal ügyetlenebbek vagyunk nem csak a páviánoknál, hanem bármely négy lábú emlősnél is. Ez felvett egy ijesztő lehetőséget.

Lehetséges, hogy a korai páviánok vadásztak ránk?

Gondoljunk bele, az őseink még nem űzték jól a két lábon való futást, gyakran négy lábra kellett állniuk, ami plusz időt vett el, és így bármely ragadozó beérhette őket. Köztük egy olyan is, amely még szintén gyakorolta a szavannai életmódot, míg nem fejlett embervadásszá nem vállt: a pávián, azon is belül a legnagyobb páviánfaj, a Dinopithecus. Ezek a páviánok nem sokban különböztek mai rokonaiktól, kivéve a méretüket. 1.52 méteres is lehettek, ha pedig két lábra álltak volna, akkor a 3 méteres magasságot is elérhették. A súlyuk 100 kilogramm is lehetett. A szemfogaik pedig a ma élő páviánokéval vetekedett. Igazi csúcsragadozó lehetett a maga idejében. A australopithecusok alacsonyabbak voltak egy ma élő embernél, ahogy a dinopithecusnál is. Valamint több australopithecus csontján nagymacskákra utaló fognyomokat találtak, amiket a velük egy helyen élő kardfogú macskáknak tulajdonítottak, lehetséges, hogy a felük inkább a dinopithecusra utalhat. Lehetséges, hogy a páviánok eredetileg az emberősök vadászatára specializálódtak?

Az egyik legfőbb fegyverzete  a dinopithecusnak és más pávián fajoknak fogazata lehetett. A páviánok fogazata bizarr a többi főemlőséhez képest, a szemfoguk megnövekedett, sokkal inkább a ragadozó emlősökéhez hasonló, ahogy az erős állkapcsaik és nyaki izmaik, melyek az erős harapást teszik lehetővé.

Igaz, az őseink valószínűleg próbálták magukat védeni, köveket dobáltak, botokkal rontottak a támadókra, de a páviánok mindig gyorsabbak voltak, elkaphattak egy fiatalabb példányt, vagy egy csecsemőt, majd felfalhatták. A nemzedékek folyamán ez a technika fejlődött, végül már más, állatokra is kiterjesztették. Ez el is kellett. Az őseink továbbfejlődtek, elkezdtek hatékonyabb eszközöket kifejleszteni, megszervezték a védelmüket a falkában rájuk támadó páviánok ellen. A páviánok étrendje pedig megváltozott, sokkal inkább a növények felé tolódott, de a hús továbbra is fontos szerepet nyújtott a táplálkozásukban.

A páviánok térhódítása idején több emberszabású faj is élt ezen a területen, amelyek már képesek voltak többé-kevésbé két lábon járni, mint a főemlősök szavannai életmódhoz alkalmazkodásának addig ismert alternatíváját, de a páviánok azzal hogy négy lábra álltak és fokozatosan sprintelő életmódra álltak át, az alkalmazkodás egy teljesen más formáját hozták el, kiszorítva több hominida fajt is a helyéről, amik aztán kihaltak. Kivéve egyet, amit ma homo habilisként nevezzünk, és a mai modern ember őse lett. Mint ahogy a homo ergasternek is, minek megjelenésével a dinopithecus kihalt. Lehetséges, hogy egy idő után visszavágtunk, és a hatalmas páviánféle a túlzott vadászat és a táplálékforrás hiánya és a más ragadozókkal szembeni versengésben kihalt?

Arra kell gondolni, hogy a pávián és az australopithecus között bonyolult ragadozó-zsákmányállat kapcsolat állt fent, amit bonyolult konvergens evolúció és versengés előzött meg.  Azonban nincsenek olyan australopithecus csontok, amelyeken páviánok fognyomaira bukkanhatunk, bár ki tudja, hogy hány leleten lehetnek ilyen nyomok, és hogy az őslénykutatók mennyi mindent nem vizsgáltak meg?

A fenti történet csak egy valamit bizonyít, az ember mint természetben élő faj hamar kihalna vagy csak átlagos zsákmányállat lenne. Vajon mennyi esélye volt, hogy a mi ősünk nem pusztul ki a páviánokkal folytatott harcban?

A bejegyzés trackback címe:

https://kriptid.blog.hu/api/trackback/id/tr555352153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kmj 2013.06.11. 20:26:44

Nem létezik evolúció, az összes állatfajt földönkívüliek hoztak létre, önfentartóra tervezve, néha pótolni kell a kihaltakat, meg kereszteznek új fajokat.