Most egy kicsit Ausztráliába kalandozunk. Igen, a legkisebb kontinens és a legnagyobb sziget. Az egyetlen olyan ország, amely egy egész kontinensre terjed ki. Ez Ausztrália. A különleges állatok világa.

A kriptidjei is különlegesek. A legismertebb a Bunyip, a vízben élő titokzatos állatfajta. Az Ausztrál őslakosok a történeteikben, az állatot egy gonosz szellemnek tartják, amely a víz közelébe merészkedő állatokat és embereket magával rántja.

A modern felfogás szerint, csak egy békés elzárkózott növényevő. Bár a beszámolók különbözőnek írják le az állatot, de egy valamiben megegyeznek:

Borjú nagyságú, a feje a kutyáéra hasonlít, négylábú. De ragasztanak rá agyarakat, karmokat, szárnyakat, uszonyokat, hosszú farkat és tollakat. Tehát elég sokszínű kriptid. Csontokat is találtak a 19 században. Hamilton Hume és James Mehaan a Baathurst tó mellett egy vízilószerű állat csontjait találták meg. A Wellington barlangban is találtak több megkövült csontot, amelyekről Sir Richard Owen /ő alkotta meg a Dinoszaurusz szót/, erszényesnek sorolt be. Az őslakosok azt mondták, hogy ma is láttak ilyen teremtményeket. 1847-ben az Ausztrál Múzeumban két napig egy bunyip koponyáját tekinthették meg a látogatók.

 

 

A lény a tudósok szerint a már rég kihaltnak hitt Diprodon vagy a Palorchectes jelenkori példánya. Bár a tudosók legendának tartják, és a gyakran hallott hangját az Ausztrál bölömbika nevű madárnak tuladonítják /Magyarországon is van bölömbika, még se társítottunk hozzá semmi mitoszt/.

 

                Diprodon                                               Palorchectes

 

 

 

 

 

 

 

 

Van egy másik kriptid, de az már nem a legbarátságosabb. Ez a Queenslandi Tigris, más néven yerri. Egy kutyaméretű nagymacska, amelynek csíkos a bundája. Az ausztrál őslakosok, mint a bunyipról, a yerriről is sok történetet meséltek.

Az európai ember 1871-ben látta először, onnantól folyamatosan érkeztek a jelentések Queenslandi észak keleti részéről. 1950-re a beszámolók eléggé megcsappantak. Mindegyik megegyezett abban, hogy az állatképes fára mászni és húsevő.

 

Több gyanúsított is van arra, hogy mi lehet ez a lény. A legelterjedtebb a kihaltnak vélt erszényes farkas, amely Ausztráliában 2000 éve haltak ki, míg Tasmániába hivatalosan 1986-ban. Lehetséges, hogy fenn maradt néhány példány, mivel több beszámoló is érkezett róluk.

A szekptikusok fakuszó kengurunak gondolják. /A gyilkos fakuszó kenguru támadása, poénos kis Zs film cím lehetne/.

A másik feltételezett elkövető, az erszényes oroszlán, más néven Thylacoleo. Olyan méretű volt, mint egy oroszlán. A szájába hatalmas fogak voltak. Fáról cserkészte be a zsákmányát, mint a mai leopárdok. A késő pleisztocénbe halt ki, mikor az emberek felégették Ausztrália bozótosait és szteppék terjedni kezdtek. Amúgy a legközelebbi rokona a koala és a vombat. Ez a legvalószinűbb: a Queenslandi tigrist macskaszerűen írják le, és egy erszényes farkast nehéz tigrisnek nézni /bár ez a mutatvány, egy magyar vizslával sikerült Magyarországon/. 

 

 

 

                        

De gyakran hivatkoznak egy városi legendára, miszerint a II. Világháború idején pár puma elszabadult és szaporodni kezdett. Hát nem lenne meglepő, mert a dingó is háziállatként kezdte.

 

De ki tudja, hogy Ausztrália még mit tartogat a felfedezőnek. Hisz Európában azt is megrökönyödéssel fogadták, hogy kétlábú őzek ugrálnak, és apró kis zsebimacik másztak a fákon.

Tehát felkészülhetünk még meglepetésekre ezen a földrészen.