A tigrisek bolygónk legnagyobb macskaféléi, ezek az állatok több embert is megölnek évente mint az oroszlánok. Nem meglepő, hogy a természeti népek folklórjában ezek a lények hamarosan egyfajta démonokká és szellemeké váltak, vagy a legveszélyesebb gyilkosokká.

Mint a kirara, ezek a lények állítólag Északkelet Indiában élnek. A lábuk emberi, a fejük és a testük pedig egy tigrisé. A hímjeik emberevő vadállatok, míg a nőstényeik érzéki, aranybundás teremtmények, akik csapdába csalják az erdőben járó vándorokat. Hasonló lényekről szerte vannak történetek a tigris elterjedési területén. Indiában az ilyen személyeket gonosz varázslóknak, a Kínaiak átoksújtótta teremtményeknek, Thaiföldön pedig alakváltóknak gondolták őket. Malajziában és Indonéziában pedig jóindulatú, az ültetvényeket őrző teremtmények. Hariamu jadiannak hívják őket.

Szumátra szigetén egy csoport emberről tartják azt, hogy alakváltók, és tigrisekké tudnak átalakulni. Őket emberi alakjukban a hiányzó felső ajkukról lehet felismerni ( ezt modern korunkban úgy ismerjük, hogy farkastorok). Egy bizonyos éjszaka alakulnak át tigrisformába, majd kezdenek el vadászni.

Kicsit ingoványos terepre tévedtem, mert én nem hiszek a vérfarkasokba és más alakváltókba, és szerintem lehet rájuk logikus magyarázat (lásd: lycantropia, túlzott szőrnövekedés, vagy hirtelen pszichozis), de a kirara és más alakváltók legendája érdekes.

Plinius szerint India hegyei között szatírok élnek. Emberi arcú, szőrös állatok, akik képesek egyszerre négy és két lábon haladni, nagyon gyorsak, és nehéz őket elkapni. Brehm szerint ezek az első írásos beszámolók az orángutánokról.

Azonban az orángután mint minden emberszabású esetlen két lábon. Akkor itt valami más állatfajt kell keresni, bár talán a jeles zoológus nem is téved. Az orángutánoknál a hímek nagyobbak és erőteljesek mint a nőstények, az első bekezdésben leírtam, hogy a kirara hímek és nőstények is pont így különböznek egymástól. Az orángutánok narancssárga bundája pedig olyan mint a tigrisek alapszíne.

Azonban az agresszió és a fejlett két lábon járó képesség nem függ össze. Az orángutánok lábai rövidek, míg a kiraráé hosszúak, már-már emberszerűek. Viszont a beszámolók szerint képesek alakot váltani, ebben a formában vadászik. A kirara talán négy lábon mozgékonyabb, így üldözi a zsákmányát vagy a területére lépő riválisait.

Lehetséges, hogy India északnyugati részén egykor egy két lábon járó, mára már kihalt orángután faj élt? Vagy csak egy legenda, amit a tigrisektől lévő félelem inspirálta?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.