Újpesti észlelés

2012.05.20. 15:38

2009-ben egy őszi napon hétvégén kimentem bringával a Farkaserdőbe.Ez egy kis erdő, Újpest mellett, tehát elég közel van lakott területhez.Lényeg a lényeg, eléggé felhős idő volt, így rajtam kívül nem sokan voltak ott (egyedül két másik bringással, egy párral futottam össze, de rajtuk kívül senkivel).Kb.15 perc bringázás után megálltam az egyik kisasztalnál (vannak itt letéve kis faasztalok székekkel)hogy kicsit pihenjek, meg igyak.Már 2 perce tartózkodhattam a pihenőhelyen, mikor a fák között egy kb.2 méter magas, sötét alakot láttam elfutni.Nem volt ember, mert nem úgy futott mint egy ember.A karjait lefelé tartva futott előre, nagyon hosszúak voltak a lábai meg a karjai is.Azt hittem ott helyben elájulok.Soha nem láttam még ilyen lényt.Talán fél percig álltam ott, bámulva a fasort ami mögül a lény kijött.Kicsit később minden bátorságomat összegyűjtöttem, és odamentem a fákhoz ahol a lény elfutott.Észrevettem 3 darab, kb.30-35 centi hosszú, háromujjú lábnyomot.Több lábnyomot nem láttam, mivel sok volt a földön a falevél,gallyak stb.
Máig bánom hogy nem vittem magammal fényképezőt, hogy legalább a lábnyomokat lekaphassam.De ott volt!Láttam!Pár méterre tőlem ott futott el.Sosem felejtem el azt a látványt, ahogyan kinézett.

A bejegyzés trackback címe:

https://kriptid.blog.hu/api/trackback/id/tr104527546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SeDm 2012.05.20. 16:17:30

Köszi hogy kitetted, NémaBob!

Zombieboy

Lyphian 2012.05.20. 17:03:28

Hali Zombieboy, jó név :D Kérlek nézd meg ezt a linket, de lehet hogy már láttad, ez egy lábnyom, a Fóti Kopasz-hegyen fényképeztem telóval, olvasd el a sztorit ha van kedved, mit gondolsz, hasonlít arra amit láttál? kriptid.blog.hu/2011/11/05/a_fanyuvo_labnyoma

SeDm 2012.05.21. 17:59:47

@Lyphian: Igen nagyon hasonlít kb.ugyanilyen volt.A mérete is megegyezik!Elolvastam a cikket, nagyon jó(mint mindegyik cikk a blogon :D).

Lyphian 2012.05.21. 20:23:35

@SeDm: Érdekes, nagyon érdekes. Ezek szerint Te azt a lényt láttad aminek én megtaláltam a lábnyomát, pontosabban mindketten megtaláltuk, csak én nem láttam a lényt. Google Earth-ön lemértem, a Fóti Kopasz-hegy és az Újpesti Farkaserdő között 8,72 km a távolság. A te leveledből megtudjuk hogy a Nyűvi már több mint 3 éve járja ezeket a helyeket és valószínűleg többen vannak...

Néma Bob ez hatalmas felfedezés!

Valamint meg lehet figyelni hogy a Fanyűvő 3 év alatt egy Észak-Keleti irányt produkált...de ez azt is jelentheti hogy többen vannak, vagy a Nyűvi mindig mozgásban van.

KMJ 2012.05.22. 16:12:28

Az is lehet, hogy azt az erdőt a nyűvik miatt nevezték el Farkaserdőnek (emberfarkas szerűségek miatt).

SeDm 2012.05.23. 15:43:03

@KMJ: Én úgy tudom hogy azért Farkaserdő, mert régen itt volt egy kisebb farkasfalka de kitelepítették onnan.De lehet hogy tényleg nem ezért az a neve.

ghorrag 2012.07.02. 20:41:32

sziasztok

végigolvastam az összes fanyűvős bejegyzést (meg a kommenteket is túlnyomórészt), és fölmerült bennem, néhány kérdés:
- miért lábnyomot kerestek? én inkább a szőrre gyúrnék! ha DNS is van rajta, az tuti, de önmagában a szőr is döntő bizonyíték, amennyiben egy független elismert (mindenféle certifikáttal ellátott) laboratórium azt nyilatkozza, hogy egy eddig nem ismert fajtól származik!
(például valamelyik egyetem)
- miért nem kérdezősködtök a helyi vadászoknál, vadásztársaságoknál?
ők minden bizonnyal sok időt töltenek kint terepen (főleg a hivatásos vadászok!).
én valószínűleg ezzel kezdeném!
a vadászat drága hobbi
némelyik vadásznak több százezer forintos éjjellátója van
a vadőröknek meg esetleg valami komolyabb hőkamerájuk
az elől igen nehéz elbújni ám!!!

feltéve, hogy tényleg egy állatról beszélünk...

ghorrag 2012.07.11. 18:00:25

nem túl sok reakció érkezett, de ez engem nem tántorít el!

további két fölvetés:
- a sebzett nagyvad utánkeresésére jól idomított kopókat használnak (mármint a vadásztársaságok)
egy ilyen eb jó esetben egy két napos csapán is végigmegy
amíg a fanyűvő a földön tartózkodik, addig a kutya tudja követni.
ha fölmászik a fára, akkor mindenképpen hagy maga után DNS-mintát, csak alapos kutatás kérdése a dolog
- hajlandó vagyok 50.000 forint jutalmat fizetni annak, aki először bemutatja nekem egy elismert labor hivatalos dokumentumát, melyben egyértelműen kijelentik, hogy a magyarországi lelőhelyű vizsgált szőr és DNS egy eddig ismeretlen fajhoz
tartozik

Robcsii Ferencváros 2012.12.01. 13:24:56

ezen nem lepődöm meg, hisz köztudott, hogy újpesten, sok a majomszerű élőlény :D
süti beállítások módosítása