1990-től már csak a Szürkék lennének lényegében? Brutális faj lehet :-D

Amúgy az eddigi cikkek jók voltak, ha leszne hasonlók, rendszeresen kattintok majd ide. ;-)

Tehát akkor a fanyüvőről sincs semmi? Kár! Jó az oldal csak nincs hír,de hát ez van. Mondjuk engem ezek az ufo-s dolgok annyira nem érdekelnek mivel,hogy minden csak róluk szól. Köszi,hogy eddig ilyen kitartó voltál. Remélem ez így is fog maradni.

A fanyűvő néprajzáról az alábbi leírást érdemes elolvasni (fehér ember): Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Kárpátokban is ismert:
"
A fehér ember vagy fehér barát oly férfi lelke, ki életében az ördöggel lépett szövetségre, de tettét megbánván, jó cselekedetekkel elérte, hogy nem lett az ördögé, de halála után lelke se pokolba, se mennyországba nem juthatott. Hogy lelke megnyughassék halála után, nappal járatlan havasokon kóborol, éjnek idején pedig gombolyagával magával csalja az alvókat, hogy azok őt kövessék és a magasból zúdulva az ördög martalékai legyenek. Csak ha gombolyaga a sok használat folytán porrá válik, nyughatik meg a fehér ember lelke. Azt is hiszik, hogy a fehér ember vagy fehér barát az alvó embert előbb felcsalja magas hegyekre s onnan fel a hold vidékére, ahonnan ő be akarna jutni a mennyországba; de a hold észreveszi mindkettőjüket és letaszítja a földre, hol az ember szörnyet hal. Ezelőtt valami hét évvel Jegenyén egy Kerekes Márton (Biztos) nevű ember téli éjszakán részegen hazajővén Oláh-Nádas szomszédközségből, egy hegygerincről leesett és szörnyet halt. A nép a fehér embernek tulajdonította halálát."
www.erdelyigyopar.ro/1893-7-8/3367-a-hegyek-kultusza-erdely-nepeinel.html
"A kincs holléte felől az ember álomban vagy a fehér embertől értesülhet. A fehér ember alakja nem kimondottan erre a szerepre specializálódott. Általában jótékonykodó személy. Egyéb közlések személyét illetően; "Az is valami szerencseféle. Nem árt. Mindég valami jót mond, jót jósol. így hallottam a beszédben. Csak mondják, hogy valami jó dolog." (Demeter Pistáné Péter Erzsi sz. 1920, Andrássi-telep) "S temető mellett jüttem, na látod. S há miko jártom Ticához is szőni a faluba, nem itt jöttem keresztit a hegyen, temetőné jöttem. Nem találkoztam semmivel soha. Éjjel. Azt mondom, nem mindenkinek. (Nyilatkozik meg.) Aki fél, annak megmutatkozik a tisztátalan lélek is. És régebb ezek a szerencsések is jártak, mondták, hogy a szerencseember. Az olyan vót, mind vótak régebb a próféták, aztán az megáldotta az embert. De ez a tisztátalan ez megkísírti, hogy megöli. Ugyé az nagyon rossz, isten őrizz." (Szántó Ferencné Fekete Erzsébet sz. 1930, Bodon) "—Hogy volt ez a történet?—Mentek a malomba. Itt ahogy mentek Bánd felé, hogy is mondjam, itt Gerebenestő az a firma ahogy vót, hogy kiállatt egy fehér ember, azt mondja, ahogy mentek a szekérre, s akko nyutottak egy fehér zsebkendőt neki s akko azt mondja, hogy ne mondják meg, hogy hogy mondjam, na, kivé találkoztak, akko magáldotta, hogy szaporítsa meg a lisztjit, hogy aztán vót a lisztje, ameddig nem mondatta meg, addig nem apadatt el a lisztje. így magyarázta, hogy mentek s aztán ketten vótak, nem mondták meg, addig nekiek vót lisztjek annak a két embernek. Má ez nem nagyapám vót, hanem a másikakat mondta. — S meddig volt lisztjük? — Azt mondja, ameddig megmondták a szót, hogy hogy jártak. Addig vót lisztjük. Ha nem mondták vóna meg, lehet, hogy lett vóna több ideig. Így, azt mondja, miko megmondták, aztán efogyatt a liszt.—A fehér ember más szerencsét is hozott az embernek? —Aztán má ahogy találkozatt velle. Ügyé áztat mondatt neki, amire ment, na. Csak hogy ne mondják meg senkinek, me aztán szerencsések lesznek. Ha maiamba ment, lisztté áldotta meg, ha vásárba ment, pénzzé. S amive járt. — Akárki találkozhatott a fehér emberrel?—Ha úgy talált riá, persze, hogy találkozhatott. Mindegyik találkozatt. Csak azt mondják, amelyik szerencsés vót, az találkozatt, csak a szerencse. Én is jártam eleget, de nem találkoztam eccer se. Nem. Nagyapám is, hogy szerette vóna, hogy áldjo meg ötét is, ha találkozatt vóna, me mi is ügyé annyi gyermek emaradtunk, hatan, édesapám-tó, kicsin, hogy örvendett vóna, de ő nem találto ezt a szerencsét..." (Szántó Ferencné Fekete Erzsébet sz. 1930, Bodon)"
www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/kriza_tarsasag_evkonyv_01/pages/016_A_kincs_hiedelemkore.htm

Köszönöm. Bár kicsit zavaros,de érdekes!