A Kanadai Nahanni völgy. Egy völgy tele csodálatos kanyonokkal, káprázatos vízesésekkel és fekete gránittornyokkal. Számtalan ritka állat és növényfaj él ezen a vidéken, és tízezer éve lakják már a Deme indiánok. Az ő történeteikben tűnik fel egy lény, aminek a neve waheela. A leírásaik szerint egy félig farkas, félig medve lény, amelynek fehér a bundája, és a feje szélesebb a közönséges szürke farkasénál.

Ivan T. Sandersonnak egy Frank nevű prémvadász ismerőse 1974-ben az Északnyugat területen, amikor 20 lépésnyire tőle észrevett egy nagy, fehér farkasra emlékeztető állatot. A lény sarkon fordult, majd elmenekült. A vadász elvétette a lövést.

 

Talán hasonló lény tűnt fel kicsit délebbre, Wisconsinban...

1936-ban Mark Shackelman az egyik országúton haladt a kocsijával a Wisconsini Jefferson városának közelében. Este volt, hirtelen kiszúrta, hogy az út mellett egy alak guggolt, és a kezeivel a földet kaparta. A férfi kiszállt a kocsiból, hogy jobban megnézze azt a valamit. A látvány rémálomba illő volt. A bestia testét hosszú bunda takarta, a magassága két méter volt, a feje egy farkaséra emlékeztett, de Shackelman mintha látott volna majomszerű vonásokat is rajta. A kezén négy ujj nőtt, körülötte pedig rothadó bűz terjengett.

A következő este a férfi visszatért a helyszínre, és újra találkozott a bestiával. Az ezúttal mintha valami idegen nyelven beszélt volna, egy szót ismételgetett: ga-da-ra.

1964-ben Dennis Fewless munkából tartott hazafelé az Illinoisi Harvard városából. Rátért a 14-es főútra, amikor az úttesten egy nagydarab, kutyaszerű állat rohant át, majd átugrotta az utat szegélyező drótkerítést. 1972-ben a Jeffersoni rendőrségre egy hívás futott be, a nő szerint egy hatalmas állat akart behatolni a házába. A nő leírása szerint 2.5 méter magas volt, a testét fekete bunda borította, az ujjai végén óriási karmok meredeztek. A karja hosszú volt, egy majoméra emlékeztettet. A lény megtámadta a nő csűrébe tartott egyik lovat, egy karmolást ejtve rajta. Másnap csak egy harminc centiméteres nyomott találtak.

 

1999-re az események feledésbe merültek, de a teremtmény visszajött. Doristine Gipson, 19 éves helyi lakos épp hazafele kocsikázott a Wisconsini Elkhorn közelében, mikor a kocsija mintha átment volna valamin. A nő kiszállt a járműből, és meglátta, hogy egy alak tart felé a sötétben. Doris visszarohant a kocsihoz, majd bepattant. A fekete bundás alak ráugrott a kocsi motorháztetőjére, majd lecsúszott a nedves fémről. Később visszament egy barátnőjével a helyszínre, a lény már várta őket, és rohanni kezdett feléjük. A két szemtanú azonnal beugrott a kocsiba, és elhajtott.

Itt  1989 óta történtek hasonló esetek. Ez év ősszén Lorianne Endrizzi bártulajdonos ugyanezen az útvonalon haladt, amikor az úton meglátott egy térdelő alakot. Elöszőr bajbajutott embernek vélte, amikor kiszállt az a valami felé nézett. A nő szerint a lény arca egy farkaséra hasonlított, a testét fekete bunda borította, a szemei pedig sárgán tükrözték vissza a kocsi reflektorainak a fényét. A kezébe pedig mintha valami húsdarabot tartott volna.

Ugyanebben az évben Heather Bowey a barátjával szánkózott a Bray Roaddal párhuzamosan futó Loveland Road közelében. Hirtelen észrevettek egy szürkésbarna bundájú, nagytestű kutyára emlékeztető állatot. Próbálták közelebb hívni, a lény felfigyelt rájuk, a két hátsó lábára állt, majd tett pár lépést feléjük. A két gyermek futásnak eredt, a teremtmény pedig újra négy lábra állt, és a nyomukba eredt.

1989 októberében egy Scott Bray nevű tejtermelő gazda egy különös, az előbbire hasonlító lényt vett észre a birtokán, ahogy egy kőrakás felé tartott, majd hirtelen eltűnt. Odáig nagyméretű lábnyomok vezettek. A felesége Tammy Bray, épp hazafelé tartott a munkából, amikor meglátta, hogy valami átrohan előtte az úton. A nő lefékezett, a lény ránézett, majd továbbrohant. A nő szerint nem látszott ijedtnek.

1992-ben történt az utolsó eset. Ez év tavaszán Elkhorntól nem messze öt lóval végzett valami bestia. A torkukat sebészi pontossággal metszették el.

John Frederickson Elkhorn városka sheriffje a nyomozás során megállapította, hogy valószínűleg valamiféle farkasféle lehet, esetleg kutya-farkas keverék, de hogy hogyan volt képes két lábra állni még ő maga sem tudta megállapítani. A másik érdekes dolog, hogy teremtmény az indiánok szent halmainál látták, mintha keresett volna valamit. A közeli Willow Road mellett egy árokra bukkantak, tele különféle háziállatok tetemeivel, a legtöbbjüket kibelezték, vagy a fejét vágták le. A helyi temetőben pedig sátánista rituálékat végeztek.

Feltehetjük a kérdést, hogy a Waheela és a Bray Road szörnye egy és ugyanaz a lény? Gondoljunk csak bele, a lényt medve és farkas keverékének írták le, a két lábra állás is stimmel. Amikor elindult feléjük valószínűleg megrémítette őket, és azt hitték, hogy a bestia egy farkasemberhez hasonlóan két lábon jár.

Persze nem lehetnek vérfarkasok, tudományosan nem megalapozott és fizikailag lehetetlen, hogy egy homo sapiens sapiens csontjai és izomrendszere úgy alakul át, hogy aztán egy ilyen humanoiddá változzon.

Tehát egy valós állattal, nem pedig egy démonnal van dolgunk. A teremtménynek talán kialakult Északon egy fehér bundás alfaja, míg a déli államokban egy szürkés banda bundás bestia ólálkodik.

Térjünk rá arra, hogy mi lehet ez az állat.

Az első jelöltünk a Dire Wolf, ismertebb, magyar nevén rémfarkas. Ez a késő pleisztocénban élt Észak és Dél Amerika területén. Nagyobb és erősebb volt a ma élő farkasoknál, és sokkal agresszívabb, mivel az agya kisebb volt, ezért butább is. Egyedül élt, de nem voltak medveszerű vonásai.

 

 

A másik jelölt az amphicyon, más néven medvekutya. Ez a teremtmény a medve és kutyafélék közös őse volt, a miocén időszakban elterjedt volt Észak Amerikában, Eurázsiában és Afrikában. Lehetséges, hogy egy fajuk túlélte a kihalást, és önállóan fejlödőtt a medvefélékkel párhuzamosan, és ma úgy hívjuk, hogy Waheela és talán ez lehetett az alapja a vérfarkas mítoszoknak is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kriptid.blog.hu/api/trackback/id/tr14535746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SeDm 2012.05.23. 15:58:03

Érdekes.Lehet hogy ez az alapja az Észak-Amerikai vérfarkaslegendáknak?

maskedmagicianfan · http://kriptozoologia-kitalalt.blogspot.com/ 2012.05.23. 16:15:30

Írtál egy 1999-beli jelentést, később pedig írtad, hogy az utolsó észlelés 1992-ben történt.
Akkor hogy látták '99-ben?! o.0
De semmi baj, tévedni emberi dolog...

Egyébként a lény némileg hasonlít a fanyüvőre, nem? Fehér, szürke, illetve sötét szőr, némileg majomszerű, két lábra tud állni, hosszú végtagok...

KMJ 2012.05.23. 19:31:29

Tehát valószínüleg azért nőtt olyan nagyra a déli fajtának a körme, mert fölszabadultak a melső végtagok amikkel nyugodtan hadonászhatott? Néztem google mapon, és nem ritkábban lakott településeknél fordulnak elő, mint a fanyűvő magyarországon. Ez is ilyen félig-meddig kétlábon járó lény szerűség lehet mint a fanyűvő. És ugye az sincs kizárva, hogy kereszteződtek ezek a fura farkas féleségek és azért van ilyen nagy változatosság É-Amerikában.
Itt egy vérfarkas animáció:D:www.kepfeltoltes.hu/view/120523/werewolf_174_www.kepfeltoltes.hu_.gif

KMJ 2012.05.23. 20:17:55

Mondjuk az animáción 5 újja van és nem 4. Egyébként már biztos írtam, de azért megint írom, hogy olvastam olyasmit, hogy a kezek felszabadulásához egy bizonyos fokú inteligencia kell, mert különben hátrányt jelenthet a használójára ha nem elég inteligens a használásához, valószínűleg ezért sem szabadultak föl teljesen a kezei. Tehát lehet, hogy okosabbak a vérfarkasok a maélő emberszabásúaknál?

Nem tudom, hogy mennyire lehet félelmetes egy vérfarkas, de ha én találkoznék eggyel közvetlen közelről akkor nem biztos, hogy vissza vágyódnék oda ahol volt, ahogyan azt csinálta egy-két elvetemült beszámoló, ráadásul az egyik után még futott is és ezek után mégis megmutatta a helyet a barátnőjének. Ez nem baj csak furcsa egy 19 éves kislánytól... Persze lehet, hogy a barátnője nyagatta...

Egyébként nem bírtam ellenállíni annak, hogy utána ne nézzek annak , hogy jelenthet e valamit a mi nyelvünkben az amit mondott az egyik vérfarkas, a gadara szó jelentésének, és találtam egy ilyet:
lexikon.katolikus.hu/G/gadarai%20megsz%C3%A1llott.html

KMJ 2012.05.23. 23:27:30

Ez a lény is hasonlíthat a déli vérfarkasok leírásaira:
www.flickr.com/photos/tend2it/7002318081/
Ezen a lényen már nem is csodálkoznék annyira, hogyha kiderülne, hogy létezik, mert annyira hasonlít egy feketemedvéhez... De azért majmos a keze is, meg olyan természetesnek tűnik.

Néma Bob · http://kriptid.blog.hu/ 2012.05.24. 08:47:16

@KMJ:

Szerintem a medvefélékben ott van a potenciál, hogy két lábra állnak. A kriptozoológiába kell egy kis szkepticízmus, ugyanakkor egy kis elvetemültség.

maskedmagicianfan · http://kriptozoologia-kitalalt.blogspot.com/ 2012.05.24. 14:36:37

Jó az animáció meg a kép! :D :)
És tényleg, egy 19 éves lány visszamegy oda ahol megkergette egy farkasember? gyanús...

KMJ 2012.05.25. 19:43:55

Aha, és amúgy mit szóltok ahoz a fölvetéshez, hogy rokonok a farkasemberek a gonosz majmokkal?:kriptid.blog.hu/2010/12/09/a_gonosz_majom
Egyébként ne a méret különbséget nézzétek, mert tuti, hogy farkasemberekből is van kicsi.
Egyébként van valami elterjedtebb neve az amerikai gonosz majmoknak?

KMJ 2012.05.26. 10:18:30

Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon miért is lehet az, hogy a farkasembereket ennyire egyes emberek átváltozott formájának tekintették-tekintik még a mai napig is.
Azt gondolom, hogy ugye az alkat beli hasonlóság lehet az egyik fő ok, továbbá, hogy az ember központúság elvette az emberek eszét a mai napig is, és azt gondolják, hogy egy ilyen lény csakis egy ember mesterkedésének az eredménye lehet; nem fél annyira az embertől mint más vadak, okos is mellette, tehát kiszolgáltatottnak érezték magukat az emberek.
És mivel egy fejlett élőlényről van szó, amit nem tud holmi emberi erő megfékezni, ezért a különleges emberek között keresték a tetteseket, akik annyi félelmet okozhattak nekik. Továbbá kitalálhattak ilyen hülyeségeket is, hogy csak ezüst golyóval lehet megölni, ami valószínüleg az elképesztő megálíthatatlan erejének a babonájából következik.
A "teliholdi átalakulás" meg abból eredhetett, egyszerűen, hogy a holdfényben többször észrevették, és azt gondolhatták, hogy biztos valami olyasmi lehet ezeknél a fura embereknél, mint a farkasoknál, hogyha sok holdfényt kapnak éjszaka akkor ösztönösen átalakulnak a vadászathoz, a sima farkasok egyszerűen csak azért vonyítják a holdat, mert így hívják össze a falkatagokat, hogy elinduljanak a jó látoviszonyok között vadászni. (a kutyáknál is van ilyen ösztön) és azokona területeken ahol nincs farkas, ott valami másnak írják le pl; japánban rókaembernek. Amúgy tudtátok, hogy a rókák tudnak fáramászni?:www.google.hu/imgres?hl=hu&gbv=2&biw=1514&bih=901&tbm=isch&tbnid=k9bwdfgzyjNQoM:&imgrefurl=http://favim.com/image/79725/&docid=rs9d3f_0b6ViQM&imgurl=http://favim.com/orig/201106/22/cute-fox-night-sleeping-tree-Favim.com-79725.jpg&w=500&h=338&ei=D5HAT8CIJ4LYtAbVheGjCg&zoom=1&iact=hc&vpx=1198&vpy=433&dur=1607&hovh=184&hovw=273&tx=225&ty=87&sig=103836672488090618351&page=1&tbnh=162&tbnw=203&start=0&ndsp=24&ved=1t:429,r:23,s:0,i:116

KMJ 2012.05.26. 16:32:47

Mi a véleményetek arról a fölvetésről, hogy a farkasemberek farkas-ember vagy ember-farkas kereszteződéséből származó hibridek?.

KMJ 2012.05.29. 17:50:57

Amúgy olvastam olyat, hogy az ember és a farkas túl távoliak genetikailag keresztezéshez, de olyat is olvastam már, hogy genetikailag két olyan távol eső disznó faj kereszeződött, mint az ember és a gorilla genetika közti különbsége, és született útóduk. Szóval ennek tényleg elég nehéz lehet útánajárni...

RakshasaGirl 2012.06.11. 22:07:08

Egy kicsit a vérfarkas-farkasemberről. Imádom a témát, bolondulok mindenért ami farkas, tehát egész komoly elméleteket alkottam már.
Van egy emberi betegség, amitől az ember egész testén szőr nő ugyebár. Ez eddig egy ok, amiért az ember hihet abban, hogy egyes emberek farkassá változnak. Vannak emberek, akik erdők mélyén élnek remeték módjára, és mondjuk egy férfi, aki már évek óta nem borotválkozott, egy sötét erdőben szintén vérfarkasszerű az elvadult kinézetével. Ez kettő. Vannak/voltak olyan emberek, akik más embereket, vagy nyers húst ettek, előszeretettel vadásztak le állatokat, hogy ott helyben megegyék őket(nem Bear Grylls-re gondolok.. :D). Általában köpenyt viseltek, távolról ez akár úgy is kinézhetett, mintha a humanoidnak farka lenne. Ez három.
A teliholdnak pedig egyszerű a magyarázata: egyrészt a farkasok, és majdnem az összes kutyaféle "megugatja a holdat". A telihold az összes élőlény bioritmusát megkutyulja, és ezt már akkor is tudták, mivel a nők általában ilyen tájékon menstruáltak, az állatok megbolondultak, stb. Elég volt azt látni hogy egy ember befut az erdőbe, elég pár eltűnés, és kész is a sztori. Az emberek hiszékenyek és fantáziadúsak. Olyan dolgokat látnak bizonyos helyekre, amik nem is lehetnének ott.
A telihold-elmélet másik pontja ahogy előttem is írták, az, hogy a lényt valószínűleg teliholdnál, amikor olyan világos van mint egy kivilágított utcán, jobban észrevették, többször rábukkantak.
Egyébként ha a normál esetben négylábon mászkáló majmokból és főemlősökből kifejlődött egy beszédre képes, (mondjuk) intelligens, két lábon járó lény, miért ne lenne elképzelhető ugyanez a kutyaféléknél? :) Lehet hogy csak én vagyok ilyen beteg, de szerintem lehetséges.

Volkodlak 2017.12.22. 00:55:38

@KMJ: "ga-da-ra" Nem vagyok egy nyelv zeni, de nekem úgy tünik mintha egy tépőfogakkal teli szájból az hangozna angolul, hogy "gotta run" vagyis futni kell vagy ilyesmi.
süti beállítások módosítása