Fanyüvő Veszprémben

2012.08.08. 13:42

Veszprémből küldte ezeket a bejelentéseket egy Konrád Messer nevű olvasónk..

 

A fanyüvőnek elnevezett lénnyel (mi máshogy hívjuk) többször, többen találkoztunk. Erről részletesen mesélhetnék, viszont bizonyos információkat nem akarok kiadni, mint például pontos személynevek és címek, úgyhogy ez némiképpen nehezíteni fogja a dolgokat, de a lényeget elárulom neked, hiszen közös a cél.

Az első észlelésünk a nyüvivel kapcsolatban 2006-2007 nagyon kemény, hosszú és hideg tele. 2007. január végén, vagy február elején tartottunk egy összejövetelt a baráti társasággal, kb. 10-12 fővel. Egy borospincében buliztunk az egyik barátom házánál, aki a veszprémi állatkert környezetében lakik. A házigazda kiment vizelni az udvarra. Még nem volt részeg, részegen amúgy sem hallucinál az ember, csak belőve, és mi nem élünk kábítószerrel. Ahogy kiengedte a "fáradt olajat", közben kissé hátradőlt és felnézett. Bámulta a csillagos eget, meg a fákat. A sziklás völgyfal mellett jó magas fekete fenyők sorakoznak. Azokon pillantott meg egy alakot, törzsről törzsre átlendülni. Állítása szerint az alak kb. 150 cm magas lehetett, bár ezt nehéz megmondani, mert sötétben mozgott és kb. 20-30 méter távolság volt köztük légvonalban. Teljesen humanoid alakú lény volt, a feje, a karjai, a lábai mind-mind erre utaltak. Farka nem volt. A külsejéből azonban csak egy fekete kontúr volt látható. Azonnal, amint lehetett befejezte a dolgát és lerohant közénk a pincébe, ami a garázsból nyílott. Jól becsukta maga után az ajtókat. Nem szólt nekünk semmit, csak fél-sokkos állapotában csúnyán leitta magát. Utólag valahogy megértem, bár mikor vallott, én személy szerint elég keményen lebasztam, amiért nem szólt nekünk erről, azt vágtam a fejéhez, bajunk is eshetett volna, amiért nem figyelmeztetett minket. Sajnos beszámolójával hetekig várt, addig győzködte magát, hogy "hallucinált és részeg volt", noha ő maga és mi is tudtuk, hogy ez nem igaz. Az eset történtekor épp nem volt "annyira" hideg, maximum -7 Celsius, ami akkoriban enyhének számított, mert simán volt néha napközben is -15 fok, hajnalban megközelítette a húszat is. Amikor elmesélte nekünk és leülepedtek a kedélyek, agyalni kezdtünk. Rögvest az állatkert jutott eszünkbe, hiszen történ már olyan eset, hogy megszökött onnan egy kis majom (gondolom valami makákó-féle), a kutyák ugatták is. Azonban ez emberszabású majom kellett volna, hogy legyen; legalábbis csimpánz, gorilla vagy orangután, mert a gibbon túl kicsi már ehhez. Nos, sem gibbonunk, sem orangutánunk, de még gorillánk sem volt akkoriban, csupán csimpánz az állatkertben. Valljuk be, egyik sem lehetett, mert finoman szólva is befagyott volna a segge likja ebben az irdatlanul cudar magyar télben, ráadásul jelentették volna az esetet. SEMMI ilyesmi nem történt éppen akkor. Sajnos az észlelés pontos idejét csak nagyjából három hetes időszakra tudom behatárolni, január és február "illesztésénél" valahol. A napszak az este tíz és éjjel kettő között... (eddig minden egybevág).
Következő észlelés: 2007 áprilisának végén, jómagam is találkoztam a lénnyel. Épp fent vártam az első észlelés alanyára ( :-) ) a belváros egyik parkjában, ahol kolostorromokat rekonstruáltak és egy sétány mellett helyezkedik el a domb, mikor zörgésre lettem figyelmes. Azt hittem, csak egy sün, mert az nagyon hangosan jár-kel, mintha egy fos részeg ember próbálna lopakodni sikertelenül. Azonban ez nem volt annyira hangos és a bokrok közül kivált egy alak. Épp kezdett szürkülni, amolyan este 7-8 tájékában. Kivehettem egy humanoid fejet és vállakat, de megint sötét kontúr. Csak meredt rám, én meg egyrészt félelemből, másrészt kíváncsiságból cselekedtem. Bár Veszprémben egész jó a közbiztonság, akkoriban sem volt rossz, főleg ha Pesthez mérjük, mégis volt nálam egy bicska meg egy gázspré a kóbor kutyák és balhésabb kedvű embertársaim végett, de leginkább önmagam megnyugtatására. Ezeket hamar előszedtem a táskámból és futni kezdtem a romok alacsony falán a lény felé, bár egy kis kerülővel. Azonnal nekiiramodott a látogatóm és elmenekült előlem. Kb. 4-5 másodperc alatt leviharzott a domboldalon, sötétben, fákkal bokrokkal tarkított részen, itt-ott még csuszamlós talajjal a nem régi átalakítások miatt. Szóval egy ember számára ez LEHETETLEN! Közben nem tört le egyetlen ágat sem, és nem botlott meg. Lent a sétány egyik lámpájának fénykörében még láttam, ahogyan két lábon, kacsázva fut. Vékony, emberszerű alak, de van valami nem emberi a mozgásában. Nem is majom, de nem is ember. Nem tudom. Tényleg. Hiába a lámpa fénye, csak valami sötét színű alakot láttam elsuhanni odalent. A feje érdekes volt, először azt hittem, mintha csuklyát viselne, de azóta megváltozott a véleményem, szőr, bunda lehet az kétségkívül. Jó darabig próbáltam azzal nyugtatni magamat, hogy egy csöves, vagy egy kóbor punk volt az. Hát nem az volt. A barátom így talált rám: Saját elmondása szerint, amikor rám köszönt, én rugószerűen megfordultam és kezemben a késsel és a sprével meredtem rá kikerekedett szemekkel. Megijedt tőlem, noha nagyon jó barátok vagyunk. Nem kellett ecsetelnem neki, egyből tudta, mi történt. Mikor elmeséltem neki, csak bólogatott. Sokan közülünk még mindig nem hittek nekünk. A társaink azt állították, képzelődünk, majmot, embert, kutyát láttunk. Ugye, milyen TALÁLÓ hasonlatok?:-) 
Egy alkalommal a barátom (az első észlelés házigazdája) kiment a garázsból rászólni a farkaskutyájára, hogy ne rohangásszon a garázstetőn (domboldalba épült), ám ekkor hátulról az említett kutya megnyalta a kezét. Döbbenten felnézett a garázstetőre és továbbra is hallotta a dübörgést és látott valami sötét alakot mozogni. Nem sokkal később a farkaskutya (!!!) nyomtalanul eltűnt. A srác bátyja érkezett haza kocsival, kinyitotta a kaput, amikor a kutya kirohant az éjszakába. Történt már ilyen, de eddig mindig vissza is tért. Ezután viszont azóta sem hallottunk felőle. Ráadásul az előző kutyájuk, valami kis termetű keverék a zárt udvarról tűnt el évekkel azelőtt nyomtalanul... "Biztos a cigányok vitték el", stílszerűen idézve a Vuk (könyvből) soraiból, de lehet, hogy mégsem! ... Azon a dombon pedig, ahol én láttam, van egy bokros rész, ahova nem nagyon megy soha senki, és ott találtak 2007 nyarán egy csövest holtan. Nem tudják mibe halt bele, külsérelmi nyom nem volt, állítólag szívroham. A pia végezhetett vele, vagy talán halálra ijedt? Mindenesetre érdekes.
Ugyancsak 2007 nyarán egyik barátunk, aki akkor még NEM TUDOTT erről az ügyről (érthetően nem reklámoztuk széles körben) látott egy alakot a fák között egy Gulyadombnak nevezett helyen, ahol sokan túráznak (szintén közel az állatkerthez). Egy középkori hagyományőrző jellegű rendezvényen voltunk, és mindenki egy brancsban volt egy tisztáson. A srác jött felénk egy ösvényen, és akkor látta meg feltehetőleg a nyüvit. Rászólt, mert azt hitte, egyikünk az, mire az alak kereket oldott. először futott, majd a fákon folytatta útját szélsebesen elfelé...
Láthatod, hogy ezek eddig mind-mind a város határán BELÜL történtek, sőt, igencsak bent.
2008-ban, a nyár folyamán egy másik barátunk majdnem elütött valamit az autójával Veszprém környékén, egy erdős hegyi úton. Azt mondta, hirtelen lefékezett, mert egy sötét, emberszerű alak állt az úton, épp csak rávetült a fény, de már el is tűnt. Padlófék... Várt, próbált rájönni, minek is állt meg, mi is történt, ám ekkor jött egy feltehetőleg csap részeg autós szemben és annyira szarul vette be a kanyart, hogy átsodródott a barátom sávjába, így is majdnem beleütközött. Nem kizárt, hogy megúszott egy balesetet a nyüvi jóvoltából?:-) Kedves kis feltételezés volna, ám a tény az, hogy ez egy újabb észlelés. 
Mi elég gyakran veszünk részt középkori élő szerepjátékokon, air soft-okon, sokszor éjjel. Elég jól mozgunk a sötétben és hozzáedződtünk az ilyen terepviszonyokhoz. Mégis rejtély (volt) számunkra mindez. Most, 2012 áprilisában egy Stalker jellegű airsoft játékon, ami egy régen orosz katonák által lakott Veszprém melletti "szellemvárosban" volt, láttunk egy "embert", aki egy háromméteres házfalon állt, majd leugrott a betontörmelék közé és szélsebesen futott el előlünk, néhányan állítják, 4 lábon folytatta a menekülést. Ettől függetlenül alig vagyunk néhányan, akik erről az ügyről tudunk és hisszük is, hogy fanyüvővel van dolgunk. Az emberek teljesen vakok és süketek itt is, mint másutt.
http://www.kephost.com/images4/2012/8/6/73h33lgtmyvksk3jsbhl.jpg
A kép Azraiel Shade alkotása...

A bejegyzés trackback címe:

https://kriptid.blog.hu/api/trackback/id/tr444701768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lyphian 2012.08.09. 10:26:08

Ez így eléggé kemény...szellemként bukkan fel majd tűnik el. Emberek közé megy, majd úgy tűnik el mintha tilos lenne részéről hogy meglássuk.

J-rex 2012.08.09. 20:11:37

"Jó darabig próbáltam azzal nyugtatni magamat, hogy egy csöves, vagy egy kóbor punk volt az"
-Miért nyugtatóbb az ha egy csöves lett volna, mint egy majomember?

kmj 2012.08.09. 22:54:54

Mert gondolom addig a csövesek és punkok voltak neki a természetesek, amivel együtt tudott érezni, és kevésbé keltet gyanút benne.

Lyphian 2012.08.10. 16:19:15

Ezt már láttátok? tv2.hu/tenyek/video/sokan-latjak-a-yetit-tenyek-riport

Azt mondja: "Internetes bejegyzések tanúsága szerint az elképzelt állatok világában is van már hungarikum, ez pedig a fanyűvő"...bírom hogy beküldik a csávót egy erdőbe papírokkal a kezében amik majdnem tuti hogy ez az oldal nyomtatványai, annyira szánalmas! A Farkas-erdős sztorit is megemlíti, mely szintén ezen a blogon található. Majd bemennek a kocsmába, arra a helyre ahol még jobban felfújják és torzítják ezeket a történeteket. A kriptid.blog.hu-ról persze egy szó sem esik. Mit von le ebből a magyar ember? Azt (már megint) hogy valaki valszeg sokat szívott az erdőben, és hogy nyomassák a baromságot az idiot-box-ban. Miért nem veszik fel a kapcsolatot Néma Bobbal? Vagy velem, aki lefényképezte a lábnyomát? Ezek után leshetik hogy beszélnék róla bárhol is mondjuk eddig sem beszéltem volna erről olyannak akit csak a pénz érdekel. S---fejek. Vagy ha azt akarják hogy menjen a műsoridő akkor tegyenek be valami kamu hülyeséget abban úgyis profik, a cél az hogy etessék a média által amúgyis elvakított népet. Vagy mindezt rosszul gondolom?

Kevin Conroy 2012.08.13. 12:40:52

Elolvastam teljes egészében ezt az egész irományt...
Csak nekem tűnik úgy, mintha a leíró fél ezt az egészet úgy állítja be mint amikor vki egy történetet ír, ami a fejéből pattan ki?
Az írásmód, sok szó és megjegyzés számomra teljesen olyan mint egy rémsztori...vagy akár egy rémtörténet prológusa...
Másrészt különös, hogy 5 évet kellett várni ezekre a sztorikra (jó...nem létezett akkor sztem még az oldal, így nem volt hova beküldeni), de nekem fura az, hogy ilyen pontosan emlékszik a leíró a történtekre. Plusz ez a szellemként bukkan fel, majd eltűnik is kicsit számomra hihetetlen.
Nekem ne mondja senki, hogy egy 2 méteres állati elmével rendelkező lény megment egy idegen srácot a balesettől...(igaz, a kutyák megérzik a földrengést, de akkor is).
És az is fura, hogy a leíró baráti társaságával történnek meg az észlelések.
Szerintem ez úgy ahogy van, kitalált történet, semmi más. No meg a nevek és címek... Sosem értettem, hogy ilyen leírásban, miért nem lehet neveket vagy pontos címeket megadni (pl. hogy hol taposott bele a srác a fékbe, amikor az alakot látta az autó előtt)? Nem hiszem hogy az autó reflektorában nem lehetett látni, hogy a sötét emberszerű alak ruhában van-e vagy szőr fedi...
Ne haragudjon rám senki, de számomra ez a leírás túl fantázia szagú. Rémtörténetnek elmegy.

Lyphian 2012.08.13. 14:22:53

@Vacckorka: Bennem is meg volt az a gondolat olvasás közben, tényleg gyanús picit. Néma Bob figyel arra hogy ne kerüljön ide szenny szóval részemről minden oké. És az ember egy különös dolog minden másodpercére képes visszaemlékezni nem? Mindenki aki találkozott a lénnyel meg vannak a maga titkai és ki tudja mi ez a lény, nem is kerültünk hozzá közel tehát bármi lehet, tudatot is módosíthat, láttam már ilyet.

fioninquo 2012.12.04. 19:00:16

Sziasztok!
Az oldalt kb aprilisban talaltam, amikor is a Szombatek titkos vilaga c. sorozat felkeltette az erdeklodesemet a kriptidek irant. Elegge hiszekeny vagyok, sok mindent elhiszek, de akkor nyugtattam magam h fanyuvo nincs. Most ujra megneztem ezt az oldalt, es talaltam ezt a postot. En is Veszpremi vagyok kb 1km-re lakok az emlitett Gulya-dombtol, joidoben szinte naponta kijarok bicajozni oda, igy elegge jol ismerem az erdot. Nem olyan nagy h egy ekkora leny el tudjon bujni raadasul naponta rengeteg ember jar ott sok ismerosom is, es meg egyik se latott fanyuvot de ahoz hasonlo lenyt sem. Egyebkent a bekuldo ismeri veszpremet, a hely szinek valosak.

Balt 2013.09.26. 11:20:26

"2006-2007 nagyon kemény, hosszú és hideg tele."

Véletlenül ide találva csak belekaptam (félig-meddig szkeptikusként), de emlékeim szerint az a tél pont rendhagyóan enyhe volt, Pesten talán még csak fagy sem volt, csapadék pedig kizárólag eső. (Ettől persze még Veszprémben ill. a Bakonyban lehetett fagy, de "kemény tél" nemigen.)