Üdv.

Döntöttetek a facebookos csoportam, és én megírtam a posztot az Angliai nagymacskákról. De a többi téma is sorra kerül, előbb-utóbb, tehát nem kell attól tartanotok, hogy nem olvashattok a Kongamatóról, vagy a Bergman medvéről.

A macskák mindig is fontos szerepet játszottak az emberiség mítoszaiban. A Peruban élő indiánoknak a főistene Aiapaecet egy öregember volt macskafogakkal és bajuszal. Az egyiptomiak több istenüket ábrázolták macskaként. Minden nép mágikus erőt tulajdonított ezeknek a lényeknek.

De a középkorban a sátán és a boszorkányok cimborájaként emlékeztek meg róla, és az ő nyakukba varrták a pestist.

A mostani posztomba is a macskák lesznek a főszereplők, de nem a doromboló, tejet lefetyelő aranyos kiscicák, hanem valami sokkal titokzatosabbak.

Az ősi kelták, akik Britannia őslakosai voltak, meséltek egy Plaug macska nevű bestiáról, amely egy hatalmas macska volt, és az Anglesy szigeten garázdálkodott. Megölte Arthur király pár harcosát, de végül a jeles brit uralkodó tett pontot a hatalmas cicus földi pályafutásának végére.

1760-ban William Colbet angol író Vidéki Utazások című művében megemlíti, hogy a főhős látott egy „közepes spánielkutya méretű” macskát, ami épp egy odvas szilfába bújt be. Az író szerint egy Észak Amerika Hiúzhoz hasonlított.

Sokáig semmi nyoma nem volt a lényeknek.

1959-ben kezdődtek meg a Britanniai ABC megfigyelések /Alien Big Cat/. Délnyugat Surrey megyében egy fekete pumaszerű nagymacska tűnt fel. Az 1960-as években újra és újra feltűnt. Állatokat tépett szét.

1966 Wordelspon városka közelében egy volt rendőrségi fotós lefényképezte a teremtményt. Hamarosan állati nyomokat is fedeztek, amelyeket a Londoni Állatkert munkatársai puma nyomként azonosították, de kétszer nagyobb lehetett az azt hagyó állat.

1984-ben a szőrminták elemzéséből kiderült, hogy a lény genetikai kódja kódja a pumáéhoz hasonlít.

Egy másik ragadozó az Exmor Nemzeti Park területén tűnt fel /Devon/Somerset/. 1983-ban a Dél Moltoni farmer azt mondta, hogy 100 birkáját találta meg elharapott torokkal. A lényt látták, ahogy az egyik közeli folyóban halászott. 1983-ban a Királyi Tengerészgyalogság kiküldött egy felderítő osztagot a lény elfogására. A csapat össze is találkozott vele, de az eliszkolt előlük. 1995 és 2001-ben újra és újra támadott.

A teremtményt legjobban egy párducra vagy egy pumára emlékeztetett. 4-8 láb hosszú volt, és képes volt hat lábra felugrani. A bundája feketétől a szürkéig terjed.

1984-ben Skóciában a Kellas nevű falucska közelében egy Ronnie Douglas nevű vadász lelőtt egy macskaszerű lényt, amely hasonlított egy fekete vadmacskára, de bizonyos vonásai a házi macskára hasonlítottak. Karl Shuker kriptonzoológus szerint egyenlő a Cat Sithel. A skót folklórban van fontos szerepe, de feltűnik az írek legendáiba is. Ez a lény a skót felföldet járja, és állítólag képes emberi alakot felvenni. Shuker szerint ez a teremtmény a Skót vadmacska és a házimacska hibridje... Mondjuk a képen látszik is.

A 90-es években a Délnyugat Skóciai Gallowayben pár kanadai turista látott egy pumára hasonlító teremtményt.

2001 Júniusában egy fiatal nő a kutyáját sétáltatta a Galloway erdő közelében lévő golfpályánál, amikor szembe került egy fekete nagymacskával, ami nagyobb volt mint egy németjuhász /a nő elmondása szerint/.

De vajon mik lehetnek?

A Kellas macskáról kiderült, hogy hibrid.

De mi a helyzet a többivel?

Az elfogadott nézett szerint ezek az állatok olyan leopárdok és pumák, amelyeket régen magánszemélyek tartottak, de az 1976-os veszélyes vadállatokról szóló törvény bevezetésekor szabadon engedték őket, hogy ne érje őket a házi kedvencük miatt jogi incidens.

Csupán egy a gond…

A nagymacskák fekete színváltozatai elég ritkák, és elég értekesek. Valószínűleg a gazdáik nem olyan hülyék, hogy az értékes állatukat kiengedik. Valamint egy normális színezetű lényt sem láttak, amin foltok lett volna. Csupán feketéket...

Egy másik nézőpont szerint talán a sátán kutyája mítosz XXI-dik századi folytatásai. De itt van az, hogy 1983-ban látta pár felderítő, akik elég szavahihetőek. Tehát kell ott lennie valaminek...

Nekem van egy elméletem...

1.5 millió évvel ezelőtt, Európa épp egy interglaciális időszakot élt /két jégkorszak közötti melegebb periódus, jelenleg mi is egy ilyenben vagyunk/. Ezekben az időszakokban hatalmas mérsékelt égövi erdők és szavannák borították kontinensünket. Ezeket vízilovak, elefántok, oroszlánok és más Afrikában élő teremtmények járták.

Ahogy pumák és jaguárok is.

Ezek az állatok sokkal inkább hasonlítottak egy oroszlánra vagy egy tigrisre mint a mai leszármazottaikra.

Most szerintem mondjátok magatokban, hogy a jaguár és a puma Amerikai állatfaj. Ez igaz is, de az őseik Afrikában jelentek meg, majd elindultak északra, benépesítették Eurázsiát, majd Beringinán átmentek az Amerikai kontinensre.

Közben egy újabb hideg időszak következett be, ami véget vetett ennek.

De lehetséges, hogy a pumák és jaguárok egy csoportja túl élte, és végül menedéket lelt a Brit szigeteken, ami akkoriban még szárazföldi összeköttetésben volt Európával.

Valószínűleg nem haltak ki, és még most is ott élnek…

Lehet, hogy az ő leszármazottaikat látják.

 Illustrated London News 1856. február 9.

Nagy tudományos jelentőségű felfedezést tettek Culmontban (Haute Marne). Néhány munkás, akik alagutat építettek a St. Dirier és a Nancy Raillways egyesítésénél alig hogy felrobbantottak egy hatalmas követ, ami darabjaira tört, egy odúból előkerült egy óriás méretű élőlény.

Ennek a lények, ami a kipusztultnak hitt állatok csoportjába tartozik, nagyon hosszú nyaka, és a szája éles fogakkal tele. Négy lába van, amelyet két hártya kapcsol össze. Bizonyára, azért hogy segítsen az állatnak a levegőben. Mindegyik lábán négy ujj található, amelyek hosszú, görbe karmokkal vannak felfegyverezve. Általánosságban a denevérre hasonlít kivéve a mérete, mert az egy gúnáré. Membrános szárnya kifeszítve szélétől széléig, három méter húsz centi. A színe hamuszürke, a bőre csupasz, vékony és zsíros. Belei csak színtelen, tiszta víz jellegű folyadékot tartalmaznak. Fényre kerülve a szörny néhány életjelt adott, megrázta a szárnyát, és kilehelte a lelkét. Ez a furcsa lény, aminek az „élő kövület” nevet lehet adni, átkerült Gray-be, ahol tapasztalt természettudósok, paleontológusok rögtön, felismerték, hogy a lény a Pterodactylus anas nemzetségbe tartozik, aminek sok maradványát találták a geológusok által elnevezett liász rétegben. A szikla, amelyben a szörnyet megtalálták, pontosan ebbe az üledéktípusba tartozik, amelynek korát millió években mérik. Az üreg, amelyben az állat megrekedt pontosan a testére illik, ami azt jelenti, hogy az állatot teljesen beborította az üledék.   

A lény leírása egyezik a Pterodactylus-éval, ám az észlelés körülményének leírása hihetetlenül hangzik. Hogy maradhatott életben egy élőlény több millió évig egy kőtömbbe zárva? Néhány hüllőfaj képes évekig „hibernálni” magát évekig de nem évmilliókig. Ha mégis benne volt a kőtömbben, akkor felmerül a kérdés, hogy hogy került oda?

A hiányzó bizonyítékok (rajzok, fényképek, a tetem preparátuma) és a meglévő adatok alapján nem igazán tartom megtörténtnek.

Bár…

Vladyslav Stanislav

Mint a facebookos üzenőfalon is említettem, a héten az új poszt az Arkansasi majomemberről fog szólni. Mielőtt arra gondolnátok, hogy ez egy bigfoot, én elmondom, hogy nem hasonlít rá, de majdnem akkora területen látták, mint az utóbbi lényt.

Feltünt Észak Kaliforniába, Arkansasba, Missouriban és Louisanában és Floridában, ahol Skunk Ape néven is ismerik.

2003-an egész Észak Nyugat Arkansasban látták. A legtöbb észlelés Decatur város közelében történt, Benton megyében. Coy Hendrix az akkori rendőrfőnök az nap este három hívást kapott a lénnyel kapcsolatban.

A szemtanúk több leírást adtak a lényről. Az egyik verzió szerint nagyobb volt mint egy ember, barna bunda volt rajta, de voltak akik azt állították, hogy a lény kevesebb mint két láb magas volt.

Hendrix véleménye szerint:

Az egyetlen tiszta leírás szerint ez egy kicsi, barna majom volt. Nem hiszem, hogy Bigfoot lenne. Ahhoz túl kicsi.

A városka mostani rendőrfőnöke Terry Jonesnek is hasonló a véleménye… /Vajon az amcsi rendőröknek van egy kézikönyve az ufókról és kriptidekről, hogy ennyire tudják?/

Egy nőt próbáltam arról győzködni, hogy ez a lény nem a bigfoot. Túl kicsi annak.

A hölgy erre azt válaszolta: Akkor talán a gyereke?

Az első szemtanú egy közeli dombon látta, a második szemtanú szerint észak fele tartott a Kristály tó felé /nem, nem a Péntek 13-ban szereplő Kristály tó/. A harmadik pedig néhány mérföldre keletre látta a várostól.

A lakosok féltették a gyerekeiket és a háziállataikat a lénytől, de az nem támadott meg senkit.

Egy hasonló lény már 1971 és 1974 között is feltűnt az ugyan csak Arkansas állambeli Fouke közelében. Erről film is készült The Legend of Boggy Creek címel /Ezt meglehet tekinteni az előző bejegyzésben./

Sokan azt is az Arkansasi majomember számlájára írják, akár csak a Honey szigeteki eseteket, akár csak a Momo szörnyet is.

De azok a lények sokkal inkább hasonlítanak a bigfootra, mint rá.

Ha egy nagyon hasonló teremtményt akarunk keresni, akkor azt a Floridai Skunk Apeszemélyében találhatjuk meg. Ami elsődlegesen megkülönbözteti az Arkansasi unokatestvérétől, az a bűze. Ezért is az a neve angolul, hogy skunk ape /Görénymajom/. A bundájuk színe sötétbarna vagy fekete. Gyakran két lábon látják őket, de úgy látszik, hogy ha gyorsan akarnak haladni, akkor négy lábra ereszkednek, és úgy futnak.

Húsevők különösen szeretik a kecske és a csirkehúst, de a legendák szerint emberrel is táplálkozik /ez hülyeség, szerintem egy mocsárban rejtőzködő majomféle nem megy neki egy optimális esetben egy felfedezetlen területen felfegyverezve járó Cajoun telepesnek/.

Kapcsolodó lehet ehhez a Rob Colmen által Napesnek /NAPES Nort American Apes/ elnevezett lény. Ezek két lábon járó, csimpánzszerű lények. Igen, csimpánzszerűek, és nem gigantopithecus szerűek mint a bigfoot vagy a jeti, és nem olyan nagyok.

Pont úgy mint az Arkansasi majom és a Skunk Ape.

Menjünk bele jobban kicsit ebbe a napesbe.

1962-ben az Illinoisi Decatur közelében megtalálták egy ilyen majom lábnyomát. Mellékelem a gipszöntvény képét, láthatjátok az elálló hüvelykujjnál, hogy ennek a teremtménynek inkább csimpánzszerű lábnyoma van. Kb. mint egy olyan lénynek, aki inkább tölti az idejét a fákon, mint esetleg a földön.

Ha ezek a teremtmények nem egy állatkertből megszökött csoport tagjai /mondjuk ezt erősen kétlem, mert az már tiszta majmok bolygója lenne, hogy egyszerre megszöknek, több déli és délnyugati államban/, akkor azt jelenti, hogy Észak Amerikában igazi emberszabású majmok élnek.

Persze akkor ez megmagyarázná az agropelter rejtélyét is. /A kapcsolódó bejegyzés itt/.

De akkor mi lehet? Tehetitek fel a kérdést.

Úgy nézz ki, hogy Beringián nem csak a Homo Sapiens és a Gigantopithecus kelt át annak idején, hanem talán egy másik majomfaj.

Volt idő, amikor a Földet nyugodtan hívhattuk volna akár a majmok bolygójának is. 15 millió évvel ezelőtt a miocén időszakban az emberszabásúak a virágkorukat élték. Éltek Afrikában, Európában és Ázsiában, mivel ott kiterjedt erdők voltak.

De aztán ez 8 millió évvel ezelőtt ez megváltozott, az éghajlat hűvösebb lett, az eddig kiterjedt őserdőket pedig felváltották a szavannák. Az emberszabású majmok legtöbb neme nem tudott alkalmazkodni és kihalt.

A tengerszint csökkeni kezdett, létrejött a Panama földhíd Észak és Dél Amerika között, és a Bering földhíd a mai Csukcsföld és Alaszka területén. Ezen keresztül pedig megkezdődött bizonyos eurázsiai fajok bevándorlása. Kardfogú tigrisek, oroszlánok, szarvasok, masztodonok kelhettek át ezen a Földhídon. Lehetséges, hogy az egykor Ázsiában élt Sivapithecusok leszármazottai is követték őket.

A Sivapithecus egy emberszabású majomcsalád, amely az őse lehetett a ma élő orángutánféléknek, de itt kereshetőek a gigantopithecus elődei is /akár csak a jetinek/. Ezek a majmok csimpánzszerűek voltak, csak az arcuk hasonlított az orangutánéra/Nézzétek meg a Skunk Ape-ről készített képet/.

                                               Lehetséges, hogy a sivapithecus másik csoportja nem Dél Kelet Ázsia felé ment, hanem egyszerűen Észak fele tartott, lassan alkalmazkodott a hideg éghajlathoz, átkelt Beringián, majd elterjedt Észak Amerikában.

És ők voltak a napes, az arkansasi majomember a skunk ape, és a többi csimpánzszerű hominida ősei…

 Megnézhető teljesen az alábbi lejátszón az 1972-es The Legend of Boggy Creek című film. Ez kapcsolódik a következő bejegyzéshez, meg mindenkinek ajánlom akiknek tetszenek az Old School horrorfilmek.

Ha valamilyen oknál fogva nem jelenití meg, akkor az alábbi linken megnézhetitek. Köszönet a filmért Tantos Andrásnak.

A film egy bigfoot szerű lényről szól, amit az 1950-es években gyakran láttak Arkansasi Fouke környékén. A sztori végigkiséri a majomember utáni hajtóvadászatot. Vannak benne elég felkavaró jelenetek, ezért 18 éven aluliaknak nem ajánlott, ja és egy bizonyos fokú angol tudás is szükséges hozzá. 

 http://www.archive.org/details/the_legend_of_boggy_creek

 1764-ben a franciaországi Gevaudan tartományban különös lény kezdte el tizedelni a lakosságot. Három év alatt 68 gyereket, 15 asszonyt és 6 férfit ölt meg.

A lényt először egy pásztorlány figyelte meg 1764 júniusában, bár a teremtmény üldözőbe vette, de sikerült megmenekülnie és letudta írni a külsejét.

Az állat tehén nagyságú, farkasra emlékeztető vörhenyes bundájú volt. A farka olyan bolyhos, mint az oroszláné feje pedig egy agáréra hasonlított. Hosszú álkapcsában tűhegyes fogak sorakoztak, szemei parázsként izzottak.

Mozgásáról megoszlottak a vélemények, néhány gyerek szerint szökellve járt, mint a hegyi kecskék, egy öregember viszont azt mesélte, hogy két lábon járt és emberszerű nevetése volt. 

Az akkori király XV. Lajos katonasá

got küldött a lény megfékezésé

re, de a katonáknak csak megsebezni sikerült- elfogni nem- a teremtményt. A bestia bemenekült az erdőbe é

s nyoma veszett.

A támadások megszűntek…

… három hónapig.

Égy éjjel újra lecsapott: három nő meghalt. Az ezt követő három évben nem volt olyan hónap, hogy ne ölt volna embert.

Hiába tartottak hajtóvadászatot a lény nem sikerült kézre keríteniük. Kegyetlen vadásszal szinte az összes farkast kiirtották a megyéből. Mígnem a híres vadász Jean Chastel 1767-ben ezüstgolyóval leterítette a bestiát.

A lény nem hasonlított egyetlen állatra sem. Megállapították, hogy az erős testfelépítésű hímnemű állat hátán sörény fut végig. Szőrzete vastag és erős akár a vaddisznóé a lándzsát is nehezen lehetett keresztül döfni rajta. Felboncolták és a gyomrában egy kisgyerek maradványait találták meg.  

Megpróbálták preparálni de, mivel a tetem bomlásnak indult ezért megmutatták a királynak és eltemették.

A gevaudani vérengzés véget ér bárt két héttel később lelőttek egy nőstény állatott is de arról kiderült, hogy csak egy nagyméretű farkas volt.    

Az esetről filmfeldolgozás is készült Farkasok szövetsége címmel.

Bár a lényt akkori tudás szerint nem tudták beazonosítani, de a mai kori paleontológiának köszönhetően már ismeretes egy a fent leírt lényhez hasonló mára már kihalt állatfaj a Hyaenodon cayluxi.

Vladyslav Stanislav

 Új szerzőt köszönhetünk  Vladyslav Stanislav személyében, elég jól érti a témát, régebben blogot is írt erről.

Sok jó poszttal fogja megörvendeztetni a kriptozoológia blog közönségét.

Sok sikert az itteni munkájához...

Sziasztok, én lennék az új szerző. Megpróbálok, majd én is rendszeresen írni, bár ezt egyéb elfoglaltságaim miatt nem biztos, hogy tartani fogom. Az írásaimról annyit, hogy nem fogok olyan részletesen írni, mint közös barátunk, én inkább a rövidségre és a lényegre helyezem a hangsúlyt. Remélem tetszeni fog amit írok. Vladyslav Stanislav

1970-ben John Keel ufókutató /aki megírta a Megszólít az éjszakát, amiben a kedvenc kis molyemberünk szerepelt/, különös levelet kapott egy névtelen 15 éves fiútól. John Keel érdekesnek találta az esetet, és megírta a történetet "A titokzatos lények" című könyvében.

A levélben a srác leírta az egyik legbizarabb kriptid történetet.

A New York állambeli Shermanból írok önnek. Kb. 3-4 évvel ezelőtt láttam egy fehér szörnyeteget a házunk közelében lévő mocsárban. Eddig is láttam egy hasonló teremtményt, de egy éjszaka feljött az udvarunkra...

 Hogy is nézett ki ez a dolog?

Négy méter magas volt felegyenesedve, ebből a farkának a hossza csak 1 métert tett ki. Fehér volt a bundájuk. Gyakran láttam egyedül, de láttam, hogy egy másik lénnyel a mocsárban. Az egész család látta ezt a dolgot, és még két másik ember... Én tizenöt éves vagyok, és nem vicc, hogy láttam ezeket a dolgokat, és valósak.

Hasonló lényekről tudósítanak az Amazóniában élő indián törzsek mítoszai. Ők mapinguarinak hivják őket. Azt mondják, hogy a jetihez hasonló szőrös óriások, akik emberevők, és képesek nesztelenül mozogni az aljnövényzetben, de a víztől félnek. És elég büdösek. A bőrük vastag, és ha végezni akar velük az ember, akkor a fejüket kell célozni.

Az Indianai Boonville-ben, pedig egy férfi és a nagybátyja még 1935-en hazatért Mexikóból egy óriás lajhárral, ami állítólag elszabadult, és ha éhes vérfagyasztó sikolyokat hallat.

Szóval mind kiderülhetett véleményem szerint a Sherman lény egy óriás lajhár. Ezek a teremtmények 2 millió évvel ezelőtt alakultak ki az Amerikai kontinensen, majd 8000 évvel napjaink előtt haltak ki. Hogy mi igaz az agresszív viselkedésről? Valószínűleg az, hogy a legújabb kutatások kiderítették, hogy a Megatherium és a Megalonyx mindenevők voltak, sőt bizonyos tudósok odáig mentek, hogy eredetileg medveszerű életmódot folytattak, és lehetséges, hogy a Dél Amerikai példányok egyszerűen ragadozókká váltak.

A Sherman lény soha többet nem tünt fel újra. Senki nem láttot a New York állam nyugati részén található mocsarakban többet óriás lajhárt. Bár lehetséges, hogy az ott lévő Bigfoot észleléseket könnyen a lajhárok számlájára írhatóak.

A fehér szín pedig azzal magyarázható, hogy a lajhárok egy kis csoportjában óhatatlanul is beltenyészet lépett fel, és a fehér színváltozatért felelős gén hamar elterjedt...

Szóval most kanyarodjunk vissza egy kicsit az Eurázsiai földrészre, hogy pár érdekes eseményt vegyünk szemügyre. Ez pedig az Alamaszti és a Barmanu, de más érdekes dolgokról is fogok majd írni.

Az emberiség mitoszaiban mindig is szerepeltek szőrös vademberek, akik a világtól elzárva élnek. Nem csak Ázsiában vagy Észak Amerikában vannak ilyen történetek, hanem Európában is szó esik róluk, egészen a középkorból is.

Vannak történetek, amelyek szerint aki elég sokáig él az erdőben, akkor hatalmas szőrbunda nő a testére, és teljesen elvadul. De ott van például Enkidu, a legendás Sumér félisten Gilgames állatszerű haverja. De akár ott is vannak a Szatírok és a Pánok, ezek a bundás félállati lények a görög mitológiában, akik eléggé kéjsóvárak.

Lehetséges, hogy őshonos lények voltak régen Európában csak kihaltak, de esetleg egy másik lényről szóló történetek jutottak el Európába. Ez a lény az Alamaszti.

Az első dokumentált beszámoló 1430-ól származik egy bajor nemes Hans Schiltberger tollából. Egy mongol törzsfő fogságában volt. A mongolok szerint a vadonban élt egy szőrös és vad nép, akik nem tudtak beszélni. Schiltberger látott is két példányt ebből a fajból, egy férfit és egy nőt. Szőr borította a testüket, kivéve az arcukat és a kezüket.

Innentől lehetett hallani történeteket a lényről. Volt köztük pár érdekes, amely a témával foglalkozók számára érdekes lehet.

1850-ben a T'khina nevű Kaukázusi falu közelében elfogtak egy nőnemű Alamasztinak tünő lényt. Az arcán keveredtek a mongoloid és negroid jegyek. A testét bunda fedte. Kezdetben agresszívan viselkedett. Hamarosan egy helyi nemeshez Edgi Genabához került.  Ott hamar megszelídült, képes volt segíteni az egyszerűbb házimunkákban. Zana lett a neve. Hamar összemelegedett az új gazdájával, és számtalan gyereket szült neki /ezeknek a kaukázusi lakosoknak nincs ízlésük/. Bár ezekből a gyerekből csak négy született meg élve /talán azért, mert Zana az emberiség egy másik genetikai csoportjához vagy fajához tartozik/.

Zhanda és Khwit Sabekia (született: 1878 és 1884), és a két lány, Kodzhanar és Gamasa Sabekia (született: 1880 és 1882) már teljesen emberszerűek voltak, beleolvadtak az emberi társadalomba. Zana maga 1890-en halt meg. A koponyáját megtartották a falubeliek. 1990-ben, megvizsgálta, és úgy találta, hogy Zana koponyáján sokkal több a modern jegy, mint a neandervölgyi.

Zana gyermekeiről kiderült, hogy nagyon is intelligensek. Az egyik fia tehetséges zongorista lett.

1925-en folytatódott az alamaszti története. 1925 az Orosz néphadsereg tábornoka Mihail Topilszkyj azt hitte, hogy a Pamír hegységbe sarokba szorított egy csoport lázadót. Amikor behatoltak a barlangba, hirtelen egy szőrös teremtmény rohant ki, mire az egyik katona lelőtte. A lény testét szürkésbarna szőr fedte, a homloka kiugró volt, az orra lapos és nagy. A katonák kövek alá temették a testet /el kellene menni megkeresni/.

1941-ben Karapetyan ezredes a Dagesztáni hegyek között megvizsgált egy különös kémet. De kiderült, hogy a szőrös, alacsony és izmos lény nem kém /legfeljebb akkor, hogy ha az alamasztik a második VH-an a nácik szövetségesei voltak/. Karapetyan tudta, hogy a helyi törzsek mesélnek hasonló lényekről. Nem volt ideje tanulmányozni mivel háború volt. A lénytől rövid úton megszabadultak.

Az Alamasztit ezek után kezdték el kutatni. Az egyik leghíresebb kutatója Zhamtsarano professzor volt, aki bejárta Mongóliát, hogy a lény nyomára bukkanjon. Valószínűleg sikerült is volna neki, hogy ha kémkedés vádjával nem vágják be Sztálin bácsi egyik szabadidőtáborába.

A közelmúltban Marie-Jean Koffman az Altáj hegységben kereste az Alamaszti nyomait, de nem talált mást lábnyomokon, szőrszálakon és durván összetákolt fészkeken kívül. 

                                           Zana fiának koponyája

2002-en egy csapat orosz hegymászó egy különös lény kezét és lábát találta meg a Severo-Chujsky gerincen 3500 méterrel a tengerszint fölött.

Pakisztánból és Afganisztánból is jelentettek hasonló lényeket. Ott ezeket Barmanunak hívják. A Hindukus és a Pamír hegységből kaptak jelentéseket róluk. Állítólag hasonlítanak a neandervölgyiekre, állatbőröket viselnek ruhaként /ellentétben az Alamasztival/, és annyira hasonlítanak ránk, hogy néha nőket visznek el, hogy megerőszakolják őket. 

1992 és 1994 között Dr. Anne Mallaseand a Shishi Kuh völgyben/ Észak Pakisztánban található/ indított kutatást, megtalálta a lény lábnyomait és hallotta a hangját, amely mély torokhang volt.

A szemtanúknak megmutatták több szőrös emberős képét, de mindegyik a Minesotai jégember képére mutatott rá, hogy az hasonlít a barmanura /ez egy jégbe fagyott majomember volt, amit egy időben mutogattak az USA-ban, állítólag az FBI is nyomozott utána/.

Szóval mi lehet az Alamaszti és a Barmanu.

Ellentétben a Jetivel és a Sasqaitchal nem állhat kapcsolatban a Gigantopithecusal. Ahhoz sokkal emberibb.

A gyanúsítottak.

1. Neandervölgyi: Bernard Heuvelmans szerint életben maradt neandervölgyiek lehetnek, amelyek az évezredek alatt degenerálodtak, mondjuk lehet, hogy ez nem igaz, hisz még senki nem látta az Alamasztikat hétköznapi életet élni. Emelet a faunokról szóló sztorik szerint azok a lények elég muzikálisak voltak, amely feltételezi az intelligencia létét. Valamint az Alamaszti mindig olyan helyeken tűnt fel, ahol a Neandervölgyiek leleteit is megtalálták.

2. Elszigetelt embercsoport: Ez megmagyarázná, hogy Zana hogyan tudott szaporodni egy normális emberel, és hogyan tudott neki négy emberi gyereket szülni. A 19 század közepén még létezhettek vadászó-gyűjtögető törzsek valahol a Kaukázusban, ahol valamilyen avatizmus miatt megjelentek újra az ősi vonások.

3. A Denisova ember leszármazottja. 40 000 éve még több emberfaj élt a földön egymás mellett a neandervölgyi és a cro'magnoni ezekből a fajokból csak kettő volt. Mellette ott élt a Homo Florensis, és a Denisovai ember, akit az Altaj hegység Denisova barlangjában találtak meg. Egy ujjból és egy zápfogból kiderült, hogy ez a lény egy millió éve vállt el a Neandervölgyitől és a ma élő embertől.  

 A tanulmány szerzőinek egy másik fajta elemzéséből az is kiderült, hogy a gyenyiszovai (az angol szaknyelvben Denisova) homininák genomja 4-6 százalékban megegyezik a mai új-guineaiak genomjával, tehát minden bizonnyal Óceánia irányába vándoroltak Ázsián át. A gyenyiszovaiak genetikai állományát összehasonlítva különböző modern emberekével a szerzők egy korábban ismeretlen génáramlásra derítettek fényt az "ősi" és a modern emberek között. /Forrás: Index/

Ha jobban megnézzük az Új Guineiaban élő Pápuákat, akkor láthatjuk, hogy bizony vannak az arcukon negrid és mongolid vonások /emlékezünk csak Zanára/.

4. Számkivetettek: Van egy olyan magyarázat, hogy a társadalomból kivetették az értelmi fogyatékosokat és a sérülteket vagy a vérfertőzésből született gyerekeket. Na szerintem ezt úgy baromság, ahogy van.  Ezek a szerencsétlenek két óra alatt meghalnának a vadonban, míg az Alamaszti láthatólag él és virul.

Szóval itt a poszt vége. Remélem érdekes volt, és sok mindent megtudtatok belőle.

A blog közelgő születésnapja alkalmából felkérlek titeket, hogy javasoljatok témákat a blogra, a határidő. 2011. 04. 15.

Kommentekbe ajánljátok a mostani poszthoz.

 1999-en egy két lábon járó, óriási ragadozó hüllő terrorizálta a Pápua Új Guineai falvakat. A teremtmény kedvenc vadászterülete a Murray tó környéke. Ez az ország legnagyobb tava, 100 mérföld széles és 70 mérföld hosszú, de az árvizek idején az ötszörösére nő a mérete. Itt található a világszerte híres krokodilkutató állomás.

És persze 1999 óta egy különös fenevad lakhelye.

1999. December 11-én látták először. Egy kis csoport helyi pápua épp a tavon halásztak, amikor meglátták a teremtményt a mocsaras Boboa sziget közelében. Másnap két helyi misszionárius is látta a teremtményt. A lényt a szemtanúk ugyanúgy írták le.

20 láb hosszú volt, 6 láb széles, két rövid mellső lába volt, hosszú nyaka, és vékony farka. A feje egy nagy szemű szarvasmarháéra hasonlított, csak ember ujjnyi méretű fogakkal. A hátát krokodiléhoz hasonló hámréteg és háromszög alakú lemezek borították.

2000 júniusában Irina Jayába /Ez Új Guinea indonéz része/ elutazott pár misszionárius a Murray tó környékére, felfegyverkezve őslénytani könyvekkel. Amikor megmutatta a helyi bennszülötteknek pár dinoszaurusz képét, azok izgalomba jöttek, és azt hitték, hogy a kép a tavi szörnyet ábrázolja /ezt már megismételték a Moleke Membével és más Kelet Afrikai lényekkel is/. Hasonló, csak kisebb lény tünik fel Új Guineai Új Britannia tartomány keleti részén. Ez a szörnyeteg elragadott pár kutyát a Tinganavudu faluból. Hat rendőr indult el helyiekkel karöltve, hogy elkapják végre a lényt, de semmit nem találtak /most írhattam volna azt is, hogy egy sem tért vissza whewhewhewhe/.

Mi lehet ez a lény?

Na vajon mi. Egy Tyrannosaurus Rexhez hasonló őshüllő mai leszármazottja, amely túlélhette a nagy becsapódást.

De Tyrannosaurus nem lehet, mivel az távol élt Ausztráliától, ami akkor még az Antarktisszal volt együtt.

A következő gyanúsítottak jöhetnek szóba.

Australovenator, ahogy elnézem ennek a lénynek a rekonstrukcióját, lehet hogy a Murray tavi szörnyeteg a faj egyik példánya.

 De lehetséges, hogy egy Allosaurus, amely a Kréta időszakban is környéken kóborolt.

Ez a két gyanúsított van.

Most maradjunk egy kicsit a levegőben a New Jersey ördög után, és nézünk meg egy újabb érdekes és borzongató esetet, a Texasi Nagy Madár történetét.

1976-ban a Dél Texaszi Rio Grande folyó völgyében egy különös lény tartotta rettegésben. A teremtménynek denevérszerű szárnyai, majomszerű arca és vörös szemei /na szerintem ezt már a pánik miatt képzelték oda/. A lakosság elnevezte a lényt Nagy Madárnak /nem a Muppet Showból a nagy sárga barátságos madárka rokona/.

Először 1976 január 1-jén bukkant fel. A 11 éves Tracey Lawson és a 14 éves unokatestvére Jackie Davies látta a lényt közeledni Harligton felől. Egy öntözőcsatorna felett repült.

A történetet nem hitték el.

Január 7-dikén változott a helyzet, amikor San Benito közelében Arturo Padilla közrendőr kocsija egy különös teremtményt világított meg. A rendőr 5 méter magasra becsülte és a szárnyai fesztávolságát 12 méter szélesnek / majdnem akkora mint az Ornithoceriusnak és a Quetzalcoatlus

, amely az egyik legnagyobb repülő őshüllő volt/, észrevette, hogy a bestiának kopasz majomszerű feje van.

Nem sokkal azután Homer Galvan rendőrtiszt is látta a teremtményt.

Később Alverico Guajardo és Ricardo nevű unokaöccse épp a Rio Grande-ban halászott, amikor találkozott a Nagy Madárral. Azt mondták, hogy a szemei akkorák voltak mint egy ezüst dollár, és hosszú csőre volt, annak ellenére, hogy egy hatalmas denevére hasonlított.

De Január 14-dikén keményített be a Nagy Madár. Armando Grimaldo Raymondville-ben egy éjszaka felnézett, amikor szárnyak csapkodását hallotta, a következő pillanatban pedig egy karmos láb ragadta meg a vállánál fogva, majd lerakta az egyik szomszédjának hátsó udvarán. Később remegve és véres vállal találták meg a földön. Azt mondta, hogy egy hatalmas szárnyas gorilla ragadta el.

Február 24-dikén három San Antonio tanár is látta a Nagy Madarat, de ők azt mondták, hogy legjobban egy kihalt őshüllőre hasonlított.

Ezek után beindult a hisztéria. A helyi rádióadó ezer dollárt ajánlott fel annak, aki elejti a szörnyet. A Texasi vadőri hivatal, megtiltotta ezt, mivel több ritka madarat is lelőhettek volna tévedésből.

 A Nagy Madár többet soha nem tűnt fel, de a múltból vannak még beszámolók hasonló lényekről. Itt van például a Csernobili fekete madár, de hasonló teremtmények bukkantak fel a Krími háború alatt Törökországban.

De vannak történetek a vietnámi, az indonéziai, afrikai és az Észak Amerikai indián mitológiában szárnyas majomszerű teremtményekről, amelyek hasonlítanak nagyon a Nagy Madárra.

A vélemények különböznek.

Egyesek szerint a közeli találkozásoknál a szemtanúk egy kék darut hittek a Nagy Madárnak. Kíváncsi lennék arra, aki szerint ezeknek az arca hasonlít egy majoméra.

Mások szerint a Nagy Madár egy a Kréta-Harmadkori kihalást túlélt pteranodon -féle /mondjuk ez megmagyarázná a csőrt/.

Vannak olyan vélemények, amik szerint a Nagy Madár egyenértékű a Monthamal, a titokzatos idegen szörnnyel, aki katasztrófákat jósol meg. Talán egy másik kriptid, a Viharmadár volt az, mondjuk ez lehetséges, hisz a Teratorn keselyű volt, amelyeknek csupasz a feje, és könnyen azt hiheti az ember az előre figyelő szemeiről, hogy az egy majom.

Vagy lehet, hogy hisztéria.

Már régóta szemezgettem ezzel a sztorival. Sokan hoaxnak tartják, páran az ufológia tárgykörébe sorolják, míg mások démonnak mondják. 260 éven keresztül tartotta rettegésben Leeds Point város lakosait, 2000-en látták ezt a teremtményt, és ha feltűnt, iskolákat és gyárakat zártak be.

A lényt mindig így írják le.

Hosszú nyaka volt és a lóéhoz hasonló megnyúlt feje, amin szarvak voltak. A lábai izmosak és kenguruéhoz hasonlóak. A bőrét pikkelyek borították és a hüllőkéhez hasonló farka.

A lény eredetét a helyi folklór sokféleképpen magyarázza.

Egy Mrs. Shourd nevű asszony megállapította magáról, hogy terhes, és ekkor felkiáltott, hogy ez a gyerek maga az ördög. Kilenc hónap múlva egy torz gyermeke született, amit éveken keresztül rejtegetett a falusiak elől. Egy viharos éjszakán a gyerek széttárta a karjait, szárnyai nőttek, és a kéményen keresztül kiröppent a házból. Az anyuka legközelebb valószínűleg az újságokból értesült kisfiának a züllőt életviteléről /állatok széttépése, emberek halálra ijesztése, tömegpánik okozása/.

Egy másik történet szerint a függetlenségi háború idején egy lány beleszeretett egy brit katonába, és gyereke született tőle. Amikor a helyiek megtudták, elátkozták, hogy magától az ördögtől született a gyerek. A többi már ismerős.

 A harmadik verzió arról szól, hogy egy Mrs. Leeds nevű asszony épp a 13-dik (!) gyerekével volt terhes, akkor megszólalt, hogy ez maga az ördög lesz. Amikor megszületett a pokoli poronty, rögtön kirepült a kéményen. Halála napjáig mindennap meglátogatta Mrs. Leeds-t. Akiről azt mondták, hogy boszorkány volt és a gyerek apja maga az ördög /vajon honnan deríthették ki?/.

1735-ben történt mind ez, de 1740-ig folytatodtak a támadások, míg nem egy helyi pap egy ördögöző szertartással elűzte az Ördögöt. A lény 1890-ig nem is tért vissza…

 Ahhoz képest a 19 század első éveiben Stephen Decatur parancsnok az ágyuk tesztelése közben rálőtt egy hasonló lényre, de az sértetlenül elrepült, vagy kitért /mert ha sértetlenül túlél egy ágyúlövést, akkor azt nem New Jersey ördögnek hívják, hanem Supermanek/.

 Az első hivatalos észlelést Joseph Bonaparte volt spanyol király és Bonaparte Napóleon császár testvére jelentette, aki 1818 és 1839 gyakran vadászott a várost körülölelő fenyőerdőben. 1840-től pedig egy éles sikolyszerű hangokat kiadó teremtmény kezdte el tizedelni a helyi állatállományt.

1859 és 1894-ben a környékbeli városokban csapott le.

 1903-ban George Skinner az Amerikai mítoszok és legendák szerzője leírta, hogy a New Jersey ördög már rég elhagyta a világunkat, ahhoz képest elég virgonc, mint olvashatjuk a továbbiakban.

 1909. január 16 reggelén Thack Cossens látta, hogy az utca felett átrepül egy világító szemű teremtmény Woodburyban. Aznap látták a közeli Bistrolban is, ahol egy férfi rá is lőtt az élesen sikoltozó lényre.

Másnap reggel a hóban különös patanyomokat találtak, amikről a helyi vadászok nem tudták megállapítani, hogy mik lehetnek. Szerte a környéken találtak hasonlókat, kutyákal mentek, hogy levadászák a teremtményt, de az állatok nem voltak hajlandók követni a nyomokat.

Hasonlóak lehettek az 1855-ben talált Angliai patanyomokhoz, amiket egy ismeretlen teremtmény hagyott szét, szerte a Brit félszigeten, de úgy mint ha a nyomokat hagyó lény egyenesen a föld alól /talán a levegőből/, jelent volt volna meg.

Közben, január 18-dikán a Nelson házaspár átélte élete legpokolibb tíz percét. Mrs. Nelson reggel furcsa zajra ébredt, és az udvarán meglátta az ördögöt. A lény a két mellső lábán állt, míg az elülső lábait kenguruszerűen felemelte. Tíz percig figyelték a lényt Nelsonék, mire úgy döntöttek, hogy kinyitják az ablakot, és egy SICC! kiáltással elüldözik a teremtményt, aki felugatott, majd elrepült. Ugyan ezen a napon Canden városában egy csoportnyi ember figyelte a teremtményt.

Egészen január 21-ig észlelték a lényt. Sokan látták.

 Ez alatt a hét alatt állatokat ragadott el. Gyárakat és iskolákat zártak be. Kijárási tilalmat rendeltek, el amíg a bestia a városban volt.

 Majd hirtelen eltűnt és innentől csak szórványosan jelent meg.

 Legközelebb 1927-ben tűnt fel. Egy taxisofőr épp Salem fele tartott, amikor a defektet kapott. Megállt, hogy kicserélje a kereket, de hirtelen valami ráugrott a kocsija tetejére, majd erősen megrázta. A taxisofőr kiszállt a kocsiból, majd elrohant. Amikor visszatért már semmi nem volt ottl.

1961-ben egy házaspár leparkolt a fenyőerdőben, de hirtelen valami a kocsi jobb oldalára ugrott, és összetörte. A fiatal pár szintén felhúzta a nyúlcipőt, amikor visszatértek egy különös lényt láttak elrepülni a fák felett.

 1966-ban a Jersey ördög megölt 31 kacsát és libát, 4 macskát és két kutyát egy helyi gazdaságban. Az egyik kutyának – egy német juhásznak – kitépte a torkát.

1987-ben pedig egy kikötözött németjuhász kutyát tépett szét, körülötte csak a jellegzetes patanyomok látszottak

Hamarosan a New Jersey ördög átkerült a XXI-dik századba..

 2002-ben is feltünt. Egy nő háza felett repült el.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi lehet ez a lény?

A legszkeptikusabb elmélet szerint az ördög egy őshonos madárfaj, a homoki daru. Mondjuk a testalkatából és a fejformájából lehetséges, hogy ezzel a madárral tévesztették össze a városka lakói. De ez nem magyarázza meg a rövid mellső lábakat és a denevérszerű szárnyakat. És persze ez a madárféle nem él és nem is élt arra fele.

Bralhopf professzor szerint az ördög egy túlélő pterodactylus, amely egy barlangban élte túl az elmúlt 100 millió évet. Persze ez lehetetlen, mert az ősi repülő hüllők a szárnyaikon jártak, és nem a saját lábukon.

Absagami Yesteryear író szerint egy torz gyermeket takar a New Jersey-i ördög név, amit Mrs. Leeds tényleg a házában őrzött. De ki él 260 évig és még nem láttam olyan torzulást, ami miatt valaki képes repülni.

De sok támogatója van a démon teóriának, miszerint a szörnyeteg a közelgő konfliktusok démoni hírnöke. Mondjuk ebben lehet valami, mert 1939-ben /a II. világháború kitörése előtt/ Mount Holly lakói arra ébredtek, hogy valami patás szörnyeteg járkál a háztetőn. Míg 1941. december 7-dikén is látták Pearl Harbour bombázása előtt. De ez nem mérvadó.

Több ezer szemtanú látta, több ezer esetben, tehát mákja volt. Ez a nagy számok törvénye.

Véleményem szerint a New Jersey ördög egy ősi, hüllőfaj tagja. Már ezer évek óta szólnak történetek sárkányokról, akik hol barátságos segítők, hol kegyetlen vadállatok voltak. Szerte a világon, minden nép folklórjában megtalálhatóak ezek a hüllőszerű szörnyetegek. Európa, Ázsia, Afrika és Amerika folklórjában. Ez nem lehet véletlen. Bár lehetséges, hogy a mitoszok fele természeti jelenséghez köthetők, de van egy másik részük, amelynek megtalálhatjuk a nyomait a heraldikában és azok bizony hasonlítanak a New Jersey-i ördögre. Lehetséges, hogy az a faj, amelynek az utolsó példánya a New Jersey-i ördög egykoron az egész bolygót benépesítette, félelmetes ragadozókként ellepve az eget, csak megritkultak az emberi vadászat következtében /lásd a hercegnő megmentős, sárkánymegölős történeteket/, amelyeket még több ezer évvel ezelőtt folytattak őseink.

Talán a New Jersey ördög is egy sárkány vagy csak egy homoki daru.

Boldog új évet kívánok hűséges olvasóimnak.

Új lényeket fogok ez évben bemutatni. Van elég sztorim, tehát nem fenyeget titteket az a veszély, hogy kriptid nélkül maradtok a 2011-es évben.

Ausztráliába kanyarodjunk vissza a kenguru, a koala, a vombat, a bunyip, a yerri, és a yowie hazájába.

Egy olyan lényről lesz szó, ami nem annyira ismert mint fentebb említett társai, de remélem, hogy sokakat meg fogok vele ismertetni. Ez a lény az: Eurora vadállat.

Ez a 30 láb hosszú, buldogképű, kétéltű lény először 1890 március elsején bukkant fel az Eurora nevű városka környékén lévő mocsaras területen. 1884 óta szólnak arról történetek, hogy a lápban 300 láb hosszú bestiák tanyáznak.

1890. február 25-dikén két fiatalember behatolt a mocsárba, de ott egy különös, bulldogképű 30 láb hosszú állatot láttak.

Hamarosan vadászok lepték el a mocsarat, hogy elfogják a bestiát, de csak annyi eredményt értek el, hogy meglátták a lény férficombnyi méretű farkát eltűnni egy fatörzs alatt, de a továbbiakban nem találtak semmi a lényre utaló jelet. Hamarosan pánik tört ki a környéken, több vadász is jött, aféle modern sárkányölőként, hogy végez a lényel, de ők sem jártak több sikerel.

Csak a lény által a nádasba vágott ösvényt találták meg.

Nem csak Ausztráliából hallottak hasonló lényről, hanem a közeli Új Zélandról is szólnak jelentések. 1883-ban egy hasonló lényt támadott meg pár kutya Masterton városának környékén.

Túl közel, és túl hasonló, hogy véletlen legyen.

A kriptozoologusok többsége a szintén Ausztráliába feltünő Bunyipal azonosítják, de egy a gond. A bunyip békés, míg ez a két jómadár nem az. Másik elterjedt elmélet a mutáns vidra hipotézis, csak egy gond.

A Vidra méhlepényes emlős, de méhlepényes emlősők 52 millió éve nem jöttek a szigetre, kivéve az a denevéreket, a dingókat, a vaddisznókat, az üregi nyulakat és persze az embereket, de vidrát nem. Így a mutáns vidrának nincs miből mutálodni, és az erszényes vidra Dél Amerikában él.

Persze még benne van a pakliban, hogy ez egy eddig felfedezetlen erszényes faj, ami az óriás vidrához hasonló életmódot folytathat.

A legvalószínűbb, hogy ez a lény nem emlős, hanem inkább kétéltű.

A késő kréta időszakban az akkor még összefüggő Antarktiszt és Ausztráliát hatalmas krokodilméretű kétéltűek népesítették be, amelyek egykoron a krokodilok helyén éltek a folyókban, míg nem azok kiszorították őket.

Ezek voltak a Koolasuchusok.

Megvárták az áldozatukat, és a nílusi krokodilhoz hasonlóan kiugrottak, hogy elkapják. Ha hasonló lényt akarunk látni, akkor Japánba kell menni, ott találhatóak hasonló bár kisebb szalamandrák, vagy az USA-ba, ahol a folyókba a mocsári ördög riogat.

Ha megnézzük őket, akkor láthatjuk, hogy elölről olyan a pofájuk, mint egy bulldogkutyának, és a farok és a vidraszerű test is stimmel /nem véletlenül hivták az amerikai telepesek a mocsári ördögöt takonyvidrának/.

Valószínű, hogy mind a Mastertoni, mind az Eurai bestia egy ilyen teremtmény, amely túlélte az utóbbi hatvanötmillió évet, és a mai Ausztráliában él.

1934 óta jelentek meg beszámolók gonosz, kenguruszerű lényekről, amelyek főemlős jellegeket hordoznak magukon.

Elentétben az emberszabású szerű bigfootal ezeket a lényeket páviánszerűnek irják le, a hátsó lábai kenguruszerűek, a melső lábain karmok, a fülei pedig hegyesek, a farka hosszú és bozontos.

Az első találkozás 1934-ben Tennesse-ben történt ezzel a veszélyes ragadozóval. Állítólag villámgyorsan mozgott és hatalmas ugrásokra volt képes.

A következő találkozásra 25 év múlva került sor. A Boyd család a Virginiai hegyek között ment haza otthonukba Saltvillebe, mikor megtámadta őket egy különös élőlény, és három karcolást ejtett a kocsijukon. Paulie Boyd így írta le a teremtményt:

A szeme világított, két erős hátsó lábán állt, míg az elülső lábai kicsik voltak.

Néhány nap múlva újabb találkozás történt ugyan ebben a térségben. A Saltville-i kórházban dolgozó két nővér kocsiját támadta meg a teremtmény, leszaggatva annak tetejét.

1973-ban a híres kriptozoológus Loren Coleman vizsgálta ki a lényről szóló három jelentést Kentucky államban. A következőt nyilatkozta az Animal Planetnek:

Alaposan kivizsgáltuk a helyzetet. A szemtanúk hitelesnek és őszintének tünnek. A jelentések nagyon különböznek a Bigfootól, miszerint ennek a lénynek farka van.

1979-ben Georgia államban történt a következő kapcsolatfelvétel a lényel. Egy nő jelentette az esetet.

A legrondább dolog volt, amit életembe láttam. A farka olyan volt mint a hódé, csak szőrel fedett. Az arca kutyaszerű volt.

1996-ban pedig egy elgázolt páviánszerű lényt találtak a Louisianai 12-es úton.

Ugyanebbben egy másik ismeretlen szemtanú látta, ugyanabban az államban. A teremtményt előszőr kutyának vélte, de amikor közelebbről megnézte, bizony észrevette, hogy ez nem egy kutya. 

A mai napig vannak a gonosz majomról jelentések.

Egy  hasonló lényről az USA délkeleti részén élő indiánok is megemlékeznek. A Chowtats nevű teremtményről regélnek, amely egy fekete emberszerű szörnyeteg, hosszú szemfogakkal, világító szemekkel és kutyaszerű fülekkel. A történetek szerint a gyomruk olyan mint a kigyóé, képes bármit elnyelni és megemészteni.

Egyesek szerint a Gonosz Majom egy be nem sorolt főemlős faj.

Mások szerint ez a lény egy továbbfejlődőtt koboldmaki /több millió évvel ezelőtt a koboldmakik elterjedtek voltak Észak Amerikában, tehát lehetséges, hogy bizonyos csoportjaik itt maradtak, és továbbfejlődtek/.

Bizonyos vélemények szerint maga a sátán ez a teremtmény, de a földönkivüli elméletnek is sok támogatója van, de vannak akik úgy gondolják, hogy ez a teremtmény egyenlő a Chupachabrával, de mint egy bejegyzésembe írtam a titokzatos Agropelterel is.

Bár vannak kutatók, akik összefüggésbe hozzák a Theropithecus oswaldival, azzal a gorilla nagyságú ősi páviánfélével, amely Kelet Afrikában él. De túl kicsi ahhoz, hogy az az állat legyen.

De akkár mit is mondjunk a Gonosz Majom már a mai mitológiánknak a része.

Ezzel a posztal búcsúzom erre az évre. A következő poszt januárba lesz, addig is boldog karácsonyt és eredményekben gazdag új esztendőt kivánok nektek. Ne kábuljatok be a bejglitől és legyetek jók:)

Georg Wilhelm Steller /1709-1746/ nevéhez sok felfedezés füzödik. Ez a tudós elsősorban Oroszország és Alaszka területén tevékenykedett. Felfedezte többek között az északi medvefókát, a tengeri vidrát, a pápaszemes kormoránt, Stellerféle medvefókát, Steller pehelyrécét, Steller tengeri tehenét /30 évre rá teljesen kiirtották/. Sok állatfaj kapta róla a nevét, és a feljegyzéseit a későbbiekben is gyakran használták fel a Csendes Óceán északi részét felderítő kutatók.

De volt egy megfigyelése, amely még a kriptozoológia látókörébe is behozta ezen férfiút.

1741-ben augusztus 10-dekén a Shuagin szigetek közelében járt, amikor észrevett egy különös lényt.

A teremtmény feje egy kutyáéhoz hasonlított, míg a farka egy cápáéhoz, a testét szürke bunda borította, míg a hasán fakópiros volt. A lény a hajó közelében maradt, és egy hinárdarabal játszott.

Steller tengeri majomnak nevezte el a lényt, de a hajónaplóba nem került bele.

Dean Littlepage, Steller életrajzírója szerint, a tudós egy fiatal fókát látott /természettudós volt, hogy tudhat összetéveszteni egy fókát, valami egészen mással?/.

Loren Coleman és Patrick Huyghe szerint ez a lény egy tengerben élő főemlős, amely talán alapul szolgálhatott a sellők legendájához /egyesek szerint ez a tengeri tehén volt, de ki gondolná arról, hogy sellő/.

De hogy kerülhettek majmok a vízbe? Erre választ ad a vízimajom elmélet.

E szerint a késő harmadkorban lévő változások miatt a víz elöntött bizonyos területeket, az akkor élt emberszabású majmoknak pedig alkalmazkodniuk kellett a parti és vízi életmódhoz. Két lábra álltak, a csontozatuk könnyebb lett, nem lett szőr a testükön, helyette kifejlődőtt alatta egy zsírréteg, a tengeri állatok fogyasztása miatt nagyobb lett az agyuk. Kialakult egy új majomfaj: az első emberek.

De lehetséges, hogy más majmok továbbmentek. Alkalmazkodtak a vízi életmódhoz, majd végül ottmaradtak, majd pár millió év múlva életre hivták a sellők mítoszát. Lehetséges, hogy ezekkel a lényeket látták a tengerészek, majd később egy ilyet írt le Steller.

Lehetséges, hogy 1870 és 1890-ben, majd 1960-ban ilyen lények tüntek fel Kanada partjainál.

Ha egy napon találunk egy ilyet, akkor talán ez átírja az evolúcióról alkotott képet. 

Forrás: Index.

Új majomfajt fedeztek fel, amely az esőben tüsszög az orrlyukainak a felépítése miatt. A miamari biodiverzitás- és természetvédelmi szövetség munkatársa, Ngwe Lwin talált rá. A Mekong és Szlavin folyó közében élő 260-330 fős kolóniát az elszigeteltségük miatt nem fedezték fel eddig.

A faj a a helyiek megtekert pofájú majomnak hivják  /tudományos neve: Rhinopithecus strykeri, a nevet Jon Stryker a kutatás finanszirozoja után kapta/.

Rhinopithecus strykeri

Sziasztok ezen a napfényes novemberi napon. Régen szolgáltam már nektek bejegyzésel, de most egy igazán félelmetes témát fogunk boncolgatni. A Nagy Britannia Higcere faluban egy különös lényről szólnak az írások már évszázadok óta.

Azt mondják, hogy ennek a lénynek a légzése sipoló, és legjobban a barna delfinre hasonlít, attól eltekintve, hogy ez a fákon lakik, és gyakran elkezdték üldözni a területükre érkező fiatal nőket.

Persze a falu lakosai démonnak gondolták, és megkérték a helyi lelkészt, hogy üldöze el őket, az ördögüzés után a Vörös Tengerbe menekültek ezek a lények, és 1000 vagy 100 évig nem is térnek vissza.

Az első modernkori említése a lénynek Sir. Stafford Northcote megemlíti a naplójában, hogy egy este szellemeket láttak a Highcerei székesegyház mellett lévő tiszafánál. A férfi úgy gondolta, hogy talán egy Grampus volt az.

1893-ban William Nicholson természettudós arra utalt, hogy talán a Grampus hangutánzó szó, talán szuszogást jelent, mint az orkáknál /gyilkos bálna, tudjátok, mint Willy/ a lélegzés.

Furcsamód a Brit szigetek tele vannak ilyesféle a lényekkel.

Például a kelpie, amely egy vízben élő lóra hasonlít és nagyon alattomos, a legendák szerint alázatos lónak adja ki magát, és ha akad egy olyan balek, aki ráül, azzal beszáguld a vízbe és a vízbe folytja. De több más ilyen lény is van, amelyek lóra hasonlítanak: a skót Each Usige, az ír Alastyn, de hasonló teremtmény az ír Dobar chu, amely félig farkas félig hal, és szereti az emberi húst.

/Róla majd később, de elég hálás téma/

Ezek a történetek különös módon hasonlítanak az Ausztrál Bunyipra, de itt valószinűleg méhlepényes emlősőkkel állhatunk szemben.

A bálna szerű légzés és a kétéltű életmód valószinűsítheti, hogy ezek a lények talán a cetfélék evolúciójának élő kövületei.

Mint mindenki tudja, a cetek csak az utóbbi pár millió évet töltötték a vízben. Eddig csupán kétéltű lényekként éltek, egyfajta melegvérű krokodilként, vagy mint a ma élő fókák.

Lehetséges, hogy egy fajuk erre az életmódra specializálodott, és kint maradt a szárazföldön, majd a jégkorszak után átnyergelt a mocsarakra, mivel a partvidékeket befoglalták az akkoriban Angliában élő prehistorikus vadászok.

Ennyi volt mára.

Legyetek rosszak:)

Remélem a sok kürtöskalács és strandon való fürdéstől még van időtők a blogomra és, hogy eddig jól telt a nyaralás, mert, hogy az örömötök még határtalanabb legyen, egy újabb leírásal szolgálok a nandi medvéről.

Sok törzs legendáiban szerepel ez a lény duba, kerit, chimisit, kikambangwe, vere, sabrookoo, chemosit néven. Mindegyik megegyezik abban, hogy az állat képes két lábon járni, hosszú szőre van, és harcias. A nevét a kenyai nandi népről kapta.

Dr. Kapper 1668-ban megemlíti a medvéket Kenya állatai között.

De az első találkozás a fehér ember és a nandi között a XX század elején történt. Braithwaite őrnagy és C.Kenneth Archer azt hitte róla, hogy nőstény oroszlán, de ahogy jobban szemügyre vették, rájöhettek, hogy az a lény minden, csak nem oroszlán. Az orra hosszabb volt annál, és a háta lefele lejtett. A bundája barna színű volt.

Az első expedíció 1905-ben indult az állat felkutatására. Geoffrey Williams meg is pillantotta az állatot Mataye közelében. Ez a lény hasonlított az előzőre, csak a végtagjait fekete szőr borította.

1912 és 13-ban találkoztak az állattal, illetve annak nyomaival.

1919-ben egy Cara Burxton nevű farmer több állatát is megtámadta egy nandi medvére hasonlító teremtmény, de csak az agyukat ette meg.

1920-tól a támadások ritkultak, de állítólag ma is látni a medvét, tehát még nem halhatott ki.

Na most térjünk rá arra, hogy mi is lehet ez a cukiság. Vegyük végig a verziókat.

1. Medve. Hasonlít egy medvére, úgy mozog, valószínűleg olyan az életmódja is. De van egy kis gond. Csak egy medvefaj élt Afrikában, de az is távol Kenyától. Ez az Atlasz medve volt, és a környéken nem kerültek elő a maradványai.
    

   

   
    

2. Itt maradt óriáshiéna: A pleisztocén időszak végén élt Afrikában egy oroszlánméretű hiénafaj, aki sokkal többet vadászott mai rokonainál. Mondjuk ez logikus, mivel a nandi medvét gyakran összetévesztik a hiénákkal.
    

   

   
    

3. 
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   
   3. Chalicotherium: Ez a páratlanujjú patás teremtmény a felső oligocén és az alsó pliocén időszakban élt. És ahogy elnézhetjük a képeket, meg a leírásokat. Hasonlít, csak egy bibi. Ez növényi gumókat és leveleket evett, míg a nadi medve húsevő.
    

   

   
    

4. Pávián: A nandi törzs inkább majomszerűnek mint medvének mondja az állatot, és ez is nagyon erős elmélet, miszerint ez a lény egy túl méretes pávián lenne, de ki tudja?

    

Minden itt felsorolt elmélet elég fantasztikus, és elképzelhető, hogy ez a lény tényleg létezik, és talán egy napon a napvilágra kerül.

Bár a szavannán nem könnyű új fajt találni.

Lehet, hogy nem létezik és fizikailag abban a tóban nem élhet semmi hüllő, de ez a kép önmagában is érdekes.

A Bungera és a Guneha törzs tagjai azt mondják, hogy a yowie volt ezen föld eredeti lakói. Azt mesélik, hogy sokszor harcoltak a yowie-val, de azok mindig elmenekültek...

Robert Holden mesélte ezt a 19 században az Ausztrál majomemberről. Na igen. Ez már önmagában is érdekes. Ausztráliában csak két fajta kétlábú lény él. A kenguru és az erszényes hangyász.

Hivják még yahoonak,yoser, tjangara, yah-ho,koyoreowen, jimbra,jingera, turramulli és  lo-a. És ezek az elnevezések egész Ausztráliában elterjedtek.

Az első jelentés 1870-ben készült egy cikk az Ausztrál vidékek és városok című lapban egy benszülött emberszabású majomfajról, amely a benszülöttek szerint már előttük is benépesítették ezt a földet.

1876-ban egy Mccoey nevű férfi találkozott a yowie-wal a Bateman öböl partján. A leírása szerint egy majomember volt, amelynek fekete volt a bundája, de a mellkasán és a torkán piros volt. Megdobta egy kővel a lényt, mire az elszaladt.

A férfi megigérte, hogy elfog egy példányt az ausztrál múzeumnak 40 fontért, de a bejegyzés létezése, és hogy most a yowie-ről olvashatok a blogon, azt jelenti, hogy nem tartotta be az igéretét.

A jelenünkben is vannak jelentések a lény lábnyomairól és találkozásokról a faj példányaival. Akkárcsak arról, hogy kutyákal csonkít meg, és öl meg. De ezeket a dingóknak tulajdonítják.

Rex Gilroy kriptozoologus az 1970-es években 3000 jelentést gyüjtött össze a teremtményről, és azt mondta, hogy egy elszigetelt emberszabású faj lehet.

A yowie ősei csak egy helyen jöhettek át.

A jégkorszakok alatt az összes édesvíz az északi sark köré gyült, amely miatt egész területek kerültek szárazföldre. Emiatt a mai Franciaország területéről, bármikor átsétálhattak a mai Anglia területére.

Akkárcsak a Csendes óceáni szigetvilág, amelynek a helyén a Szunda föld volt, amelyet csak egy szoros választott el Ausztráliától, amin már könnyen át lehetett úszni, vagy átlehetett menni tutajal.

A szigeteken megjelent már a homo erectus, amelynek az egyik szigeti populációjából kialakult a homo florensiensis.

Lehet, hogy egy másik csoport homo erectus átjutott az Ausztrál kontinensre.

Bár ez sok mindenek ellentmond. A homo erectus sokkal emberszerűbb, míg a yowie inkább egy majomra hasonlít. Nem emberszerű az arca.

Lehetséges, volt egy másik hominida vándorlási hullám. Erre bizonyíték a grúziai leletek. Ezek 1.8 millió éves maradányok, amelyek régebbiek a homo ergasternél is, amely elvileg az első ember volt Európában, ezek az emberelődők tovább vándoroltak, majd később feltüntek Kínában, majd a Szunda földön, aztán átkeltek Ausztráliába, majd belőlük alakult ki a yowie.

Valószinüleg a hátrahagyott populációból alakultak a homo erectus alfajai.

Az ausztrál őslakosok pedig találkoztak velük, amikor megérkeztek, és elüzték őket a lakhelyeikről.

Érdekes elmélet, és talán a yowie jövőbeni felfedezése átírja az emberi evolúcióról alkotott képünket.

Első alkalommal sikerült lencsevégre kapni Srí Lankán a kihaltnak hitt Horton-síksági karcsú lórit. Az állat élőhelye az erdőirtások miatt szűkült össze.

A felvételen a faj hím egyede látható, amely egy faágon ül. 200 órás kemény munkával sikerült lefotózni az állatot.

Az Észak Karolinai Tom Peeler éjszaka arra ébredt fel, hogy a háza elől röfögő és csikorgó hangokat hallot. Kiment, hogy megnézze, hogy nincs e valami baja a kutyáinak, de amit látott egy életre megjegyezte.

Egy 10 láb magas sárga bundás, és a pofaszakállas emberszerű lény állt az udvarán, és végzett az egyik kutyájával.

A férfi felé hadonászott egy bottal, és rákiáltott mire a lény elrohant.

A férfi jelentette az esetet.

Ez a dög megölte az egyik kutyámat. Olyan mint egy majom, de az arca, mint egy emberé. Ha visszajön, esküszöm megölöm.

A rendőrők azota keresik a lényt.

A területről tudni kell, hogy távol esik a civilizációtól, és többször is láttak errefele hasonló lényeket.

A Kongói Demokratikus Köztársaság területét akár nevezhetjük a valódi elveszett világnak. Az ősi és érintetlen dzsungele több legendának is otthont ad. Mokele Membe, és társai. Mondjuk érthető, az ország legnagyobb része a trópusi erdők zónájába esik, így épp elég táplálékot és búvóhelyet nyújthat az őskorból visszamaradt nagytestű állatoknak.

Most az Emolu Ntounkáról lesz szó.

Ez a lény a Kongói Likouala mocsárba rejtőzködik. A leírások egy kétéltű lényről szólnak, amelynek négy lába van, zömök nyaka van, sima bőre, és vastag farka.

A legérdekesebb a fején lévő elefántcsontszerű szarv. A bennszülöttek azt mondják, hogy morgásokat és horkantásokat ad ki.

Hírhedten agresszív, a szarvával állítólag kibelez olyan nagy állatokat mint az elefánt. A neve lingala nyelven, azt jelenti, hogy Elefántgyilkos.

Ez érdekes dolog, mert a mokele membe a vízilovakat rühelli, addig ez a lény az elefántokat tekinti vetélytársának a táplálkozó helyen.

1933-ben J.E. Hughes megemlíti „18 év a Bangweulu tó mellett” című könyvében, hogy a benszülöttek levágtak egy ilyen állatot a tó partján.

1954-ben Lucien Blancou helyi vadőr először említi, hogy a lény elefántokat támad meg.

Az 1981-es expedíción, amely a mokele membe nyomában járt, Dr. Roy Mackal legalább annyi megfigyelést gyűjtött az emolu ntounkáról, mint a kongói saurupodáról.

2004-ben a francia Michel Ballot, egy fából készített emolu ntounka szobrot fotózott le Észak-Kamerunban.

Két elmélet van, plusz az a sajátom.

1.Dr. Roy Mackal véleménye szerint ez a lény egy túlélő ceratopsida. Ez régen biológiailag lehetetlenek, mivel a ceratopsidák /triceratops is ebbe a csoportba tartozik/, csak Észak Amerikában és Ázsiában fordultak elő, de az Ajkaceratops megtalálása hazánkban, amely bizonyítja, hogy a ceratopsidák bizony nyugatra is elterjedtek, tehát bizonyos fajaik a nagy Európai szigettengeren eljuthattak Afrikába, és talán ma is élnek az utódjaik.

2.Loren Coleman véleménye szerint ez a lény egy eddig nem ismert orrszarvúfaj, amely víziló szerű életmódot fojtat. Mondjuk fura a hüllőszerű farok, de a többi pászol. Lehetséges, hogy valami avatisztikus visszafejlődés hatása a farok, és talán ebben a környezetben hasznát vehetti.

3.Na és most az én elméletem. Ha megnézitek a szobrot, amelyet Ballott fényképezett le, erről kiderülhet, hogy két szarva van, és csak egy állatfajt ismerünk, amely kihalt. Ez az arsinotherium nevű állat, amely a külsejével ellentétben a legközelebbi élő rokona a szirtiborz.

A kongó medencében találták meg az okapit, a hegyi gorillát, és talán más nagy testű állatokra is bukkanhatunk. Ezzel zárom soraimat...

A Nagy Korall zátonytól keletre lévő Korall tenger-mélyén új hal, bolharák és tintahalféléket fedeztek fel.

Az utóbbiak képesek változtatni a szinüket, amely evolúciós maradvány lehet a tenger mélyén.

A bolharákok pedig nagyobb édesvizi rokonaiknál.

A mélytengeri halak egészen új fajait is felfedezték.

Bizonyára van aki ismeri H.P. Lovercraft félelmetes történeteit, amelyben az ősidökből itt marad vízalatti lények próbálják meg visszavenni a birtokukat a földet.

1820-ban az író születése előtt hetven évvel egy olyan történet elevenedett meg, amelyet maga a horror nagymesterének is büszkeségére is válhatna. A Londoni Berkley téren lévő bérház negyedik emeletének, ötvenedik számú lakásában.

Akik benne laktak megörültek, és meghaltak később.

De hamarosan ezt  ahelyet úgy ismerték mint Britannia legkisértetjártabb bérháza.

Az első eset az 1840-es évek elején történt. A White Cluban a 20 éves Sir Robert Warboys gúnyolodott a ház történetén, és vállalkozott rá, hogy eltölt egy éjszakát.

A főbérlő csak úgy engedte meg ezt, hogy ha a fiatal nemes pisztolyt is visz magával, és ha valami gyanúsat észlel, akkor azonnal húzza meg a vezetéket, amely megszólaltatja a bérlő hálószobájában lévő harangot.

Amikor éjfélt ütött az óra, Warboy leült az asztalhoz, várva a szellem feltüntét. A kocsmáros magára hagyta. Az ifjú előtt csak a gyertya és a pisztoly volt.

1:45 perckor megkondult a harang. Nem sokkal utána meg a pisztoly dördülése. A főbérlő felrohant a hírhedt szobába, és meglátta azt a látványt, amelyet egész életében nem felejtett el.

Warboys az asztalon feküdt. Az arcán rémült fintor, a pisztolya még füstölgött. Vele szemben a falon pedig golyóütötte lyuk.

Ezzel kezdődőtt meg a ház szörnyű története.

1887-ben két tengerész Robert Martin és Edward Bulden egy átmulatott éjszaka után úgy döntöttek, hogy bemennek a házba. A tengerészek észrevették, hogy az alsó szintek nyirkosak és tele vannak patkányal. Feljebb mentek, majd megérkeztek a hírhedt 50-es számú szobába. Amint beléptek éreztek valami jelenlétet.

Elaludtak a szobában. Blunden felébresztette a barátját. Hangot hallotak: nedves kaparászást a padlón, mintha valami húzná valami feléjük őket. És ekkor meglátták.

A lény ugrott, majd elkapta Bulden torkát, aki hasztalanul próbált meg védekezni. Martin kirohant a házból, és egy rendőrel tért vissza, aki nem hitte el a tengerész történetét, de ebbe közre játszott, hogy a tengerészből az alkohol erős bűze áradt ki.

Bulden kicsavart holttestét a pincébe találták meg. Az arcán ugyan az az arckifejezés volt, amely Warboyén is, majdnem 47 évvel ezelőtt.

A lényről több leírás is van. Mintha csak Lovercraft egyik rémtörténetéből lépett volna ki. Egyesek szerint amorf, nyálkás lény, mások szerint csak egy sötét árnyék. Gyakran leírják, hogy csápjai vannak, és madárszerű karmai.

Ma az épület alsó szintjén a Maggs testvérek antikvitása van. A szellemet soha többé nem látták.

A lényről viszont több elmélet is van.

A legelterjedtebb a szellemelmélet..

A másik számunkra is érdekes feltevés az úgynevezett édesvízi polip. Mi szerint bizonyos polipfajok alkalmazkodtak az édesvízi környezethez. Ezt bizonyítja, hogy Indiana, Kentucky és Nyugat Virginia területén gyakran találtak döglött polipokat a vízpartokon.

Lehetséges, hogy Angliában is élnek ilyen lények, és egy ilyen bejutott London már akkoriban kiterjedt csatornarendszerében, és jól meghizott a patkányokon. Vagy akkár a Temzén keresztül is bejuthatott a csatornába egy polip ismeretlen faja, amely aztán a könnyű préda reményében gyakran feljött a csatornából.

De az is lehetséges, hogy a Lovelandi békaemberhez, vagy Narancssárga szemhez hasonlóan csak tömeghisztéria...

Üdv.Tudom késtem mostanában a bejegyzésekkel, de mostanában egy kicsit elvagyok havazva.

A Chubachabráról szólo bejegyzés jövő hétfőn jön.

De, hogy ne érezétek magatokat becsapva egy érdekes felfedezésről írok nektek. Meglepő módon ez a kriptid nem rejtőzött el, sőt a csontváza még most is ott fekszik az iráni Jebal Barez hegységben.

2004-ben a hegységet egy erős földrengés sújtotta, ami miatt előkerült a lény csontváza. Egy helyi lakos szólt a Bam városában dolgozó C. Schilling nevű régésznek. Amikor meglátta elcsodálkozott a leleten.

Mint kiderült a lény koponyája 30 méteres, de a teljes hosszát 200 métere becsülik. Ezek szerint megtalálta minden idők leghatalmasabb teremtményét.

De nem is ez volt a furcsa, hanem, hogy a lénynek a jelek szerint szárnyai voltak.

Először Schilling uszonyoknak gondolta, de ahhoz túl kicsi volt a méretük. De a teremtménynek túl nagy volt a súlya ahhoz, hogy repülni tudjon. Egy évvel később Schilling úgy gondolta, hogy a lény hüllő.

Nem dinoszaurusz, mert az a réteg, ahonnan előkerült az fiatalabb mint a Kréta időszak.

Véleményem szerint ez a lény tényleg túl nehéz, hogy a szárazföldön éljen. Van egy másik elmélet, miszerint akkoriban kisebb volt a gravitáció. De akkor a fajok evolúciója miért nem vett ilyen radikális lépést?

De...

Mondok pár példát.

A kék bálna 25 méter hosszú. A testsúlya 100 elefántéval egyenlő.

Ámbráscet 20 méter hosszú.

A víz képes megtartani egy ilyen hatalmas állat testsúlyát. Ez a lény pedig mindegyiken túl tesz. Túl sok a kérdés. Miből alakult ki? Hogyan élt? Miért pusztult ki?

És ezek még csak az egyszerűbbek voltak. Aki érdeklődik a lény után, annak itt a felfedező honlapja, ahol részletesen ír a felfedezés körülményeiről: http://www.cephas-library.com/archaeology/archaeology_the_skeleton_of_jebal-barez.html