Egy újabb észlelés Bakonyszentlászló közeléből. A közelben található a Bakony hegység, amely hasonlóan a Mátrához tele van erdőségekkel és karszthegység, így a fanyüvő bármikor menedéket találhat bennük.

Bakonyszentlászlón voltam a családommal egy rokonunk hétvégi házában. Kirándulni voltan aznap Fenyőfő közelében a kutyáimmal, a Fenyőfőtől délre levő erdő egy viszonylag elhagyott részén. Nem az ösvényen mentem, hanem csak úgy toronyiránt. Az a rész kocsival járhatatlan, csak gyalog lehet haladni. A legközelebbi lakott hely légvonalban kb. egy kilométerre lehetett onnan, de nem vagyok benne biztos.

Szóval sétáltam a kutyáimmal, amikor egyszer csak az egyik kutyám megállt egy tisztás szélén és morogni kezdett. Beleszimatolt a levegőbe, aztán morogva, behúzott farokkal, felborzolt szőrrel visszajött mellém és hozzám simult, mintha védeni akarna. (Egyébként nagyon bátor, jól nevelt németjuhász, szóval nem ijed meg a saját árnyékától.) Én nem láttam-hallottam akkor semmit, de a másik kutyámat megkötöttem, mert elég gyáva és féltem, hogy elfut, ha megijed valamitől. Rászóltam a kutyára, hogy hallgasson. A hangomra mozgás indult meg egy bokrosabb részen, tőlem kb. 30-40 m-re, azt hittem, őz, de annál világosabb volt, és nagyobb is, láttam, ahogy mozog, bár egy bokor eltakarta előlem. Akkor arra gondoltam, hogy ember, de ahogy kiért a bokrok közül, pár másodpercig tisztán láttam. Emberszerű volt, de természetellenesen karcsú, szürkés színű, és nem esküdnék meg rá, de mintha szőrös lett volna. Mint a juhászok subája, olyasmi, csak ritkásabb. Nem láttam a lábát a magas gazban, de nem úgy mozgott, mint egy ember, nem rendesen futott, hanem úgy rakta a lábait, mintha egy állat vágtázna, inkább szökdelésszerűen, mindig ugyanazt a lábát tette előre, a másikkal meg utánaugrott... nem tudom rendesen elmagyarázni, olyan volt, mint egy sántító ember. Kis híján összeszartam magam, pedig tőlem távolodott, rám se nézett, csak egy pillanatra láttam oldalról az arcát, a szája előreugró volt, mint egy majomnak, az orra meg lapos. A németjuhászom üvöltött és vicsorgott, a szőr végig felborzolódott a gerincén, a másik szűkölve tépte a pórázt, én meg megfordultam és rohantam hazafelé, ahogy a lábam bírta.

Lehet, hogy rosszul láttam és ember volt, de sokkal vékonyabb volt, mint egy ember lett volna bundás ruhában, és a fejét is ugyanaz a csapzott, világos szőr borította. A kutyáim pedig embertől nem rémülnek meg így.

Otthon persze lehülyéztek, de nem hagyott nyugodni a dolog, rákerestem a neten, és így botlottam a „mátrai fanyüvőről” szóló leírásokba, amik kábé megegyeztek az általam látottakkal. (Azt nem láttam, hogy a karja különösebben hosszú lett volna, de nem is volt időm rendesen megfigyelni, kb. 3 másodpercig láttam, aztán eltűnt a fák között.) Eddig nem hallottam erről az állítólagos lényről, és ha nem látom, amit látok, csak nevettem volna rajta... 23 éves vagyok, nem hiszek a mesebeli szörnyekben, sem az ufókban, fennmaradt ősemberekben és titokzatos főemlősökben, és általában véve szkeptikus vagyok a tudományosan nem bizonyított dolgokkal kapcsolatban, de képtelen vagyok meggyőzni magam, hogy képzelődtem!

Magyarázatot keresek, nem érzelmi közösséget. Mit láthattam? Egy helyi mókamestert, aki beöltözött majomembernek? Valami állatkertből szökött majmot? Vagy valami Hanyistók vagy Maugli szerű vadembert? Vagy hallucináltam? Kell lennie valami materiális megoldásnak, lehetőleg még mielőtt megbolondulok... Azóta nem jártam ott, és egy darabig nem is fogok, az biztos.

 Újabb lábnyom, újabb szemtanú és egy újabb helyszín ami érdekes lehet. Most elmondom mindenkinek, hogy a Fanyüvő és a Slederman nem ugyanaz. Ha találkoztál vele, esetleg ismersz olyat aki már látta akkor írj a következő e-mail címre: istvn.orosz@gmail.com

Ha valakinek esetleg van fényképe vagy videófelvétele róla, akkor küldje el ugyan erre a címre.

Heló ezzel a fanyűvő nevű lénnyel kapcsolatban szeretnék neked írni.

Egyszer 5 barátommal elmentünk táborozni Sátoraljaújhelyre. Első nap vége fele kiosztottuk egymásnak hogy ki mikor őrködik, én kaptam 1-3-ig a feladatot. Már éjszaka volt, úgy fél 2 talán és amikor körbejártam a tábort a lámpámmal meg egy faragott bottal ami "önvédelmi fegyverként szolgált" észrevettem hogy az úton ami a sátrainktól 10-15 méterre lehetett elment valami nagy magas élőlény. Kb 2-2.5 m magas lehetett. Onnan gondolom hogy a sátrak és az út nem egyszintben voltak mert a sátrak úgy másfél méterrel magasabban voltak mint az út, és még így is akkora volt mint én kb. Nem tudtam mi az mert az út amerre ment ott nem volt semmi csak egy patak. Nem mertem rávilágítani mert nem tudtam mi az de amint eltünt bementem a sátorba és ébresztettem a barátaimat és szétnéztünk de nem láttuk. Nem hitték el a sztorimat amit reggel elmondtam nekik, szerintük azért láttam ilyesmit mert nem vacsoráztam és halucináltam az éhségtől. Mikor mentünk a túrára megnéztem az utat ami melletünk volt és egy nagyobbacska lábnyomot láttam, egy picit volt nagyobb mint az enyém.

   A Primeval rajongók most ujjongani fognak a cím láttán. Az erdő, ahol a rész játszódik nagyon is létezik, és tényleg durva dolgok történtek ott, amiket egy hatalmas teremtményhez kötnek.

 Nem régibben sikerült kiolvasnom Michael Chricton Hullaevők ( a könyvesboltokban Ködsárkányok címmel találhatjátok meg, de film is készült belőle 13. harcos címmel, de arról inkább nem beszélünk) című regényét. A linkre kattintva elolvashatjátok online.

A történet szerint egy arab messzi északra indul, egy csapat viking társaságában, akiknek az a feladata, hogy kiverjék a wendol nevű emberszerű szörnyeket. A könyv végén kiderül, hogy ezek túlélő Neandervölgyiek.

Lehetséges, hogy ezek a lények túlélték az ősi időket, hisz hány lelet került elő? Nagyon kevés, és az emberi csontok legtöbbje a barlangokban fosszílizálódott vagy mocsarakban. Lehetséges, hogy csak a jégkorban elpusztult egyedek csontjaira bukkantak a régészek, és a mai modern jelenkorban élőkére még rá se bukkantak. És mit mondjunk a ma felbukkanó, nagyon is emberszerű hominidákról, amik 

akár a rokonaink is lehetnek. Szibériában és Kínában gyakran feltűnnek hasonló lények, lásd az Almasz vagy a Barmanu, de meglepő módon odébb Észak-Amerikában is feltűntek hasonló lények.

Kanada északnyugati részén az indiánok egy nakai vagy nuk-nuk nevű lényről mesélnek, de hívják őket bokorembernek is. A nakai magas, rövid szőrzet borítja a testét, a karjai hosszúak. A szemei pedig vörösek vagy sárgák. Az indiánok sok néven ismerik, de érdekes módon a sokkal északabbra élő eszkimók is ismerik.

Éjszakai életmódot folytat. Gyorsan képes futni, általában nyáron és ősszel lehet vele találkozni, de az betudható annak, hogy az őslakosok is csak ezekben az időszakokban vadásztak aktívabban éjszaka. De a legijesztőbb az egészben, hogy egyfajta kemény talpú lábbelit hordanak és kendőt kötnek a fejük köré. Az indiánok beszámolói szerint képes tűzet gyújtani, fegyverként pedig botokat és köveket használ, és persze nőket és gyerekeket rabol el.

Az első találkozás a fehér ember és a nakai között 1960-ban történt. Paul Peters a Yukon folyó sziklás partján egy magas, sötét szőrrel borított, izmos lényt látott. 1964 áprilisában John Baptist Fort Liar közelében egy hasonló lényt látott, de ennek hosszú barna szakálla volt. A következő hónapban egy indián nő egy hasonló nakai-t látott.Fort Simpson 

közelében egy 14 éves fiú és az apja egy alacsony, sötét bundás lényt látott, aki jávorszarvasbőrből készült ágyékkötőt viselt, és a kezében kőből készült bunkót tartott.

De úgy látszik a Nakai ki se állhat minket.

1970-ben Alaszkában Pretty Nollard és hat másik helyi lakos épp a tábortűznél ült. A Koyuku folyó partján voltak, 20 km-re attól a helytől, ahol a Yukonba torkollik. Hirtelen a sötétben valami kővel dobta meg őket. Lehet, hogy környékbeli csintalan fiatalok, többet sajna nem tudunk a sztoriról.

Loren Coleman kriptozoológus viszont a nakai történetének egy sokkal hátborzongatóbb aspektusával találkozott. 1904-ben a Nahanni völgyben - ezt a helyet Fejetlen völgynek is hívják- egy csapatnyi felderítő jött. Felmérték a hely természeti kincseit, felrajzolták a térképre. A 200 év alatt sok ember eltűnt ott, csak négyet találtak meg. Nem volt meg a fejük (pont mint a könyvben a wendolok ott is az emberek fejére mentek). 

Lehetséges, hogy ők egy másik emberfajta képviselői, ami talán a mi közeli rokonunk. Lásd Zana esetét, sőt valószínűleg a mai ember az archaikus ember és a neandervölgyi életképes hibridje, ami képes volt túlélni a zord európai éghajlatot, viszont érdekes az, hogy a nakai csak nőket és gyereket rabol el. Lehetséges, hogy szaporodási célra? Talán a megritkult állományukat akarják így felfrissíteni. Nem lennék meglepődve, hogy ha a jövőben Kanadában új, emberszerű hominidák tűnnének fel. És, hogy elképzelhetetlen, hogy velünk élhet egy érintetlen vadászó és gyűjtögető civilizáció? Lásd a busmanokat vagy a dél amerikai indián törzseket....

Tantos András barátom egy újabb érdekes hominidával lepett meg minket, az év első posztja és egyben vendégposztja...

Kaliforniáról a legtöbb embernek a homokos tengerpartok, a pálmafák, a nagyvárosok és a hollywoodi álomgyár jutnak eszébe. Az Amerikai Egyesült Államok harmadik legnagyobb államának azonban van egy kevésbé ismert arculata is. Számos furcsa történet született már tavi szörnyekről, rejtélyes égi fényekről, valamint a szárazföld belsejében heverő spanyol gályákról, melyeket már félig betemetett a forró homok. És tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de egy viking sárkányhajó roncsának észleléséről is írtak már az újságok. Azt is sokan tudják, hogy Észak-Kalifornia vörösfenyőkkel borított hegyeiben a fák közé merészkedők viszonylag gyakorta észlelnek nagylábakat, de azt már kevesebben, hogy az állam déli részén lévő San Diego megyében is él egy titokzatos hominida: a Borrego homoki embere.

A lény élőhelye a Colorado-sivatag, mely valójában a Mexikóra és az Egyesült Államokra

is kiterjedő óriási Sonorai-sivatag legnyugatibb csücske. Ez a barátságtalan vidék az észak- amerikai sivatagok legforróbbika. Ebben a sivatagban található az Anza-Borrego-sivatagi

Állami Park is, mely nevét egy spanyol felfedezőről: Juan Bautista de Anzáról és a kanadai

vadjuh spanyol nevéről kapta. Ezen állat neve egyébként félrevezető, mivel élőhelye

Kanadától egészen Mexikóig terjed. Ennek a parknak a területén fekszik a Borrego Badlands nevű vidék, melyet valaha tenger borított és a visszahúzódása után egy 20 mérföld széles

és 15 mérföld hosszú terület maradt hátra, melyet labirintusszerűen behálóz a sok-sok

szirt, domb, vízmosás és szurdok. Egy háromezres lakosú város is áll itt, melyet Borrego

Most pedig egy kis történelmi visszatekintéssel folytatnám a posztot. Kalifornia egyik

legfontosabb eseménye az 1848-49-es nagy aranyláz. A Mexikótól elszakadt köztársaságot valósággal elárasztották az Amerika többi részéről és a világ minden tájáról idesereglő bevándorlók. Ekkor lett San Franciscóból nagyváros, a települések pedig oly 

robbanásszerű sebességgel épültek, hogy valóban rászolgáltak a boomtown elnevezésre. Vad és veszélyes

helyek voltak ezek: virágzott az alkoholizmus, a prostitúció, valamint az erőszak és

mindenki fegyverrel járt. Ez az elangolosodás aztán gyökeresen megváltoztatta a Kaliforniai Köztársaság arculatát, végső soron pedig ahhoz vezetett, hogy a valamikori spanyol gyarmat 1850-ben az Egyesült Államok tagjává vált. A Kaliforniába érkezők töredéke gazdagodott csak meg az olyannyira áhított nemesfémből,

az aranylelőhelyek néhány év alatt kimerültek, az aranyvárosok oroszlánrésze szellemvárossá vált, nagyon sok szerencsevadász pedig az életével fizetett a kalandért. Ennek ellenére még a 20. század elején is számos megszállott járta Dél-Kaliforniát, hátha Fortuna a kegyeibe

fogadja és milliomossá teszi. Ők voltak az első fehér emberek, akik megpillantották a

Borrego titokzatos teremtményét. Egy az 1970-es években meginterjúvolt egykori talajkutató azt állította, hogy 1939-ben egy csapat felegyenesedve járó majom rontott rá, miközben a Borrego Springstől keletre található mélyedésben táborozott. Az egyetlen szerencséje az

volt, hogy a rejtélyes lények féltek a tűztől és nem merték jobban megközelíteni. Támadóit

rendkívül magas, fehér szőrű, vörösen izzó szemű kreatúráknak írta le. A szemtanú neve

sajnos nem ismert, mivel névtelen kívánt maradni.

 

Az 1964-es esztendő első hónapjában aztán egy Victor Stoyanow névre hallgató férfi –

foglalkozását tekintve a sereg őrnagyi rangban lévő tisztje - szintén a mélyedésben járt. Egy a cocopa törzs indiánjai által már régóta emlegetett földalatti labirintus után kutatott, amikor 14 hüvelyk (35,56 cm) hosszú és 9 hüvelyk (22,86 cm) széles, többnyire párhuzamosan

haladó lábnyomokra lett figyelmes. Többször visszatért a helyszínre, lefotózta őket, valamint gipszöntvényeket is készített, de nem tudni, hogy ezek hova keveredtek az eltelt évtizedek során. Stoyanow őrnagy azt nyilatkozta, hogy reméli, nem ő lesz az a szerencsétlen, akinek a szeme elé kerül az a fenevad, ami a nyomokat hátrahagyta.

A következő történet egy Harold Lancaster nevű talajkutató nevéhez fűződik. Valamikor

1968 júniusában épp reggelihez készülődött, amikor a következő esemény játszódott le: „Egy embert vettem észre, amint a sivatagot járta. Az alak egyre közelebb jött. Azt hittem, egy

másik talajkutató lesz. De aztán felkaptam a távcsövemet és életem legmeghökkentőbb

látványában volt részem: egy igazi, hatalmas majomember volt. Hallottam már a tuolumne

megyei rikoltozó óriás majomemberről, amely pár évig ijesztgette az ottani embereket. Még

fel is mentünk egy másik fickóval, hogy megkeressük. Aztán eldöntöttem, hogy csak egy

átverés és sose gondoltam volna, hogy egy napon elém kerül egy.” A férfi felkapta a .22-es kaliberű pisztolyát és néhányszor a levegőbe lőtt. A lény „jó másfél métert ugrott”, egyenesen Lancasterre nézett, majd megfordult és eliszkolt. Találtam még egy beszámolót egy homoki emberről, melyet egy Frank Cox nevű vadász

ejtett el a san diego megyei Warner közelében egy Dead Man’s Hole nevű helyen. A San

Diego Union című lap is beszámolt az esetről. A lényt egy ember és egy medve keverékének írták le. Kisméretű feje volt erős állkapcsokkal és előreálló fogakkal. Nagyon izmos testalkattal rendelkezett és olyan két mázsát nyomhatott. A lábfejei pedig 24 hüvelyk (58,8 cm) voltak

Az észlelések száma a mai napig emelkedik. 1998-ban egy nyári délutánon történt, hogy

egy a La Jolla Indián Rezervátumba látogató turista váratlanul bizsergést érzett a tarkóján. Megfordult és megrökönyödve vette észre, amint egy magas, felegyenesedve járó, barna alak az ösvényre ürít, amin az előbb végigsétált. A helyszínen az emberére hasonlító fekáliát talált. A szemtanú a haditengerészetnél szolgált akkoriban és évtizedes vadásztapasztalattal rendelkezett. Azt mondta, hogy az ismeretlen emberszabású olyan zajtalanul mozgott, hogy az már félelmetes. Ugyanezen a nyáron esett meg, hogy kirándulók furcsa lábnyomokat

találtak a mexikói határ közelében emelkedő Boundary-csúcs környékén. Egy valami biztos:

él arrafele egy lény, amire nincs hivatalos magyarázat.

1948. szeptember 11-én a New Yorki Empire State Building épületét megrohanta egy csapat több különböző fajból származó madár. Beakartak jutni a hatalmas felhőkarcolóba. A szemtanúk szerint mintha menekültek volna valami elől...

Mitoszainkban megjelennek sárkányok, hatalmas levegőben mozgó krakennek, démonok, amik bizony 

Bolygónk légköre 1000 km vastag... Az egész bolygónk felszínére kiterjed, mi emberek rendszeresen csak az alsóbb rétegjeit járjuk, de vannak jelek, hogy talán bolygónk ezen területének is megvan a saját állatvilága.

1891 szeptember 5-dién az Indianai Crawfordshire mellett két helyi lakos épp a lerobbant kocsijukat javította. Hajnali kettő volt. Hirtelen megálltak és az ég felé pillantottak. A látványt talán soha életükben nem felejtették el. A teremtménynek téglalap alakú teste volt, két oldalán uszonyokkal. Fejet nem láttak. 2 méter szélesnek becsülték és 6 méter hosszúnak. A hatóságoknak bevallották, hogy a lény határozottan mozgott, az uszonyaival lökte előre magát a levegőben.

A bestia kelet felé fordult, majd eltűnt. A férfiak pedig pánikszerűen a kocsihoz rohantak, majd elhajtottak.

A lény a következő éjszaka visszatért, de ezúttal Crawfordshire városát vette célba. A lénynek ezúttal volt egy nagy, vörös lángoló szeme, és különös fájdalomsikolyhoz hasonló hangot adott ki. A lény 92 méter magasan repült, majd hirtelen a föld felé fordult, és zuhanni kezdett a pánikba esett helyiek felé.

Henry Fort, a kor nagy paranormális témákkal foglalkozó írója kivizsgálta az esetet, kezdetben átverésnek minősítette, de ahogy jobban beleásta magát a dolgokba, rájött, hogy a szemtanúk szavahihetőek.

A Skóciai Shetland szigeteknél egy hasonló lény járja az egeket. Az északi tengeren található szigetcsoporton feltűnő teremtményt csak "Az" néven emlegetik (nem Pennywhise, Stephen King híres bestiája, az egy másik sztori). A lényt egy kullancsalakú felhőnek írják le, és az ég felett lakik. Néha leszáll a földre. A leírások szerint ha emberre ugrik rá, akkor azoknak a találkozásoknak nem halálos a kimenetele. Olyan érzés, mintha egy puha nyelv megnyalná az embert, közben pedig penészszagot éreznek. 

A teremtményekről készültek fényképek is. 1961 április 27. Bruno Ghiadui tudományos újságíró épp a Montesilvano strand mellett kocsikázott, amikor defektet kapott. Kiszállt, hogy kereket cseréljen. Minden úgy volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva, amikor a férfi felnézett, és észrevett egy különös tárgyat a tenger felett repkedni. Ovális testéből több szárny állt ki. A valami elindult Ghiadui felé. A férfi visszarohant a kocsijához, fogta a fényképezőgépét, és ellőtt egy felvételt.

1973. november 3-án egy Mexikói bankár és a családja egy gömbölyű, léggömbre emlékeztető tárgyat láttak az égen. Az a valami hamarosan elhúzott nyugati irányba.

1999-ben júniusában szintén Olaszországban egy fogorvos fotózott le egy hasonló tárgyat. A valami legjobban egy tömzsi polipra hasonlított, a testén fények világítottak. Egyes szemtanúk szerint talán ezek a fények mesterségesek voltak, de lehetséges, hogy fenn áll a biolumencia esete (a mélytengeri halaknál fordul elő, természetes fényt bocsátanak ki).

Az új zélandi Michael White észrevett egy különös fekete felhőt az égen. A férfi fogta a fényképezőgépét, majd lefényképezte a jelenséget. Mikor visszanézte és felnagyította a képet, akkor kiderült, hogy a képen más is van a felhő mellett. A dolog egy repülő rájára hasonlított.White elmondta, hogy látta, hogy a teremtmény helyén egy fekete felhő volt.

Az atmoszférikus lények után maradtak tárgyi bizonyítékok is. Walesben a leírások szerint gyakran találtak kék, zöld vagy lila zselédarabkákat. A helyiek ezt úgy nevezték Pwdre ser "Rothadnak a csillagok", de más néven Csillagzselének is hívják.

1950-ben Pennsylvanniaban két rendőr egy 2 méter átmérőjű remegő kocsonyadarabra bukkantak, amikor hozzáértek porrá omlott.

1979. augusztus 11-én a Perszeida meteorzápor átvonulásakor több lilás zselédarabkát találtak a Texasi Friscoba. A szakértők szerint a közeli újrafeldolgozó üzemből származó melléktermék.

1983-ban szürkés ragadós zselés anyag esett a Massachusettsi North Readingban. 

Elmondhatjuk, hogy a felhők felett talán az óceánokéhoz hasonló vadvilág él, de vajon a legtöbbjük ártalmatlan? Vannak jelentések állatcsonkításokról, ahol bizony nem műtéti pontossággal távolították el a szerveket, hanem valami bizony megcsócsálta őket, ahogy eltűnt emberekről. Vagy ott van a Bermuda háromszög, lehet, hogy a kötelék berepült egy atmoszférikus vadállat területére... és az potenciális fenyegetésnek nézte , majd megzabálta őket.

Boldog újévet kivánok előre minden olvasónak, jövőre is visszatérek. Próbálok aktívabb lenni, és ha lehetséges ha kimentek az utcára, nézettek fel az égre. Lehet, hogy a kósza bárányfelhő, nem is bárányfelhő.:D

 Egy elég kétségbe esett hangú levelet kaptam, és a fültanú pontosan a mellett a hegy mellett lakik, ahol megtalálták a Fanyüvő lábnyomát.

Szia !

Egy ismerősömtől kaptam meg a blogod linkjét amiben pont arról volt szó,h itt Fóton,mert én itt lakom találtak egy lábnyomot 2 napja..Okt.31.2011.Elég megijedtem,mert én itt lakom a kopasz hegy mellett és pont egy erdővel szemben és kb. 1-2 hónapja a párommal igen furcsa hangot hallottunk az erdőből..először ő hallotta meg és odahívott az ablakhoz,de én nem találtam különösnek,mert ahhoz tudnám hasonlítani,mint amikor egy kutya vonyít és ugat egyszerre,de mégis volt benne valami érdekes..egy kicsit érces is volt..tehát először nem igazán foglalkoztam vele.Aztán pár napra rá megint hallottam..a kutyám iszonyatosan ugatott az erdő felé, kijöttem hozzá a teraszra és olyan közel volt a hang,h nagyon megijedtem.Be is hoztam a kutyámat a házba..ez este történt tehát nem láttam semmit sajnos..ekkor is elég sokáig hallottam.megint arra gondoltam,h biztos csak egy vad és épp pározni akar,de rájöttem,h ők este csöndben vannak..szóval elég különös volt..szeretném valahol valakinek bejelenteni,de nem akarom,h hülyének nézzenek..vagy esetleg már tudnak valamilyen érdekességről és nem akarják,h elhiggyük ezért azt mondják,h nincs ott semmi félrehallottam valamit..de én tudom,h az a valami más volt!!!!!!!!! mit csináljak??

 Szóval ehhez a leírt lényhez hasonlóval kétszer találkoztam. 

Én kőszegen lakok (mint a nevem is elárulja és a haverrokkal éjszakai túrán ausztria határa felé egy pont ugyan ilyen "lényt" láttunk csak nekünk meg is szólalt és kb 5-10 percig álltunk majd elindultunk mert már kezdtünk félni mikor elindultunk "jött"velünk reggelig követtet majd eltűnt . lécci írj vissza

 1869. Ohio. Gallia megye.

Egy férfi és a lánya sétálgat az erdőben. Ezt az erdőt valószínűleg vadgesztenye alkotta, a kis család pedig terméseket jöhetett szedni ide. A fák közül egy közel három méter magas teremtmény jött elő. A testét gesztenyeszínű bunda borította, az arca egy majoméra hasonlított.

A szörnyeteg elindul a két ember felé. Az apa védelmezően a lánya elé lép, de a teremtmény csak közeledik. A lány ekkor felkap egy sziklát, és a bestiának vágja, mire az elmenekül.

Ez volt az Ohioi Grassmanel történt első találkozás, innentől gyakran látták a teremtményt. A leírások megegyeztek. Egy nagylábnál is nagyobb vörösesbarna vagy fekete bundás majomszerű lény, aminek a testalkata izmos. Az arca egy emberszabású majomé, de a beszámolók szerint rendes, gumós fogazata van /mindenevő/.

1996-ban egy nő, a Pleasant városka közelében lévő házánál látta a Grassmant. 

2002-ben pedig egy Bentonvilli vadász gipszöntvényt készített az állat egyik lábnyomáról. Nagyobb mint egy bigfooté, valamint a keskenysége alapján sokkal inkább a két lábon való járáshoz alkalmazkodott.

2006-ban újra felbukkant a Cambridge környéke Salt Fork State Parkban. Egy fiatal pár épp piknikezett a kutyájával, amikor feltűnt nekik, hogy egy nagydarab alak koslat utánuk.

Hazaindultak, de a lény egy bizonyos távolságból követte őket. Végül a férfi és a nő elmentek. 

2003-ban Egy anya és a fia látta. Columbiana megyében épp kilovagoltak. Tél volt, a fiú az egyik facsoport szélén észrevett egy különös dolgot. Először egy fának vélte, de amikor meglátta, hogy a fának karjai és lábai, meg persze bundája volt, felül kellett vizsgálnia az elméletét. A lénynek fehér bundája volt és megközelítőleg 3 méter magas lehetett.

2004-ben a Tuscarawas megyében lévő Tappan tónál egy férfi, a felesége és egy közös barátjuk épp horgásztak. 23:00 lehetett, amikor meghallottak egy női sikolyra emlékeztető hangot. Még háromszor megismétlődött az állatias üvöltés. A szemtanúk a kocsihoz rohantak és elhajtottak.

2009-ben Caroll megyében egy srác a barátaival és a barátnőjével egy kis kempingházban szálltak meg. A fiú hajnali 3-kor kiment a hátsó udvarba, hogy rakjon az ott lévő kemencében égő tűzre. A közeli dombok irányából hirtelen üvöltést hallott, amit kutyák ugatása követett.

2007-ben pedig a Dél Karolinai Bolivíában több állattal is végzett.

A teremtmény búvohelyein általában találnak állati tetemeket, amiknek hiányzik a májuk. Tiszta horror. Másik érdekes dolog, hogy a teremtmény látszólag okosabb fajhoz tartozhat mint a Bigfoot. 5 fős csoportokban látják, amikben látszik, hogy együtt működnek, valamint a közelben gyakran találnak ágakból szőtt primitív kunyhókat.

 Kicsit fejlettebb a sasquatch fészkénél. Ez azt jelenti, hogy talán Bigfoot a Grassmanhez képest, olyan mint az Australopithecus a Homo Habilishez képest fejlettség dolgában.

És létezik, több nyomot, ürüléket és lakhelyet találtak, hogy csak délibábnak nevezzük.

Feltehetjük a kérdést, hogy akkor mi is lehet ez a teremtmény. Túl emberszerű ahhoz, hogy Meganthropus vagy Gigantopithecus lehet. Nekem van rá egy elméletem. Ha voltak törpék az őskorban, miért ne lehettek volna óriások? Na nem a fotoshoppolt csontvázakra gondolok.:D

Hanem, hogy létezhetett egy olyan emberi alfaj, ami tényleg hatalmasra nőtt. Talán a Homo Erectus egyik faja érte el ezt a magasságot, és talán az ő leszármazottai lehet a Grassman.

 2011 október 31-dikén a  a Fóti Kopasz hegyen, különös lábnyomra bukkant. A megtaláló észrevette, hogy az egyik követ körbeásták egy eszközzel, akár egy bottal. A hegytetőn egy gödröt pillantottak meg, mellette pedig egy háromujjú lábnyomot, ami harminc centiméter hosszú volt, a bejelentő véleménye szerint a lény 210-225 centis lehetett. A bejelentő több lábnyomot nem talált, saját elmondása szerint gyakran járja a természetet és ismeri az állatok lábnyomait. A borzhoz tudta hasonlítani, utána néztem én is, és tényleg.

Az egyik hozzászóló szerint talán a Fanyüvő táplálékkeresés közben ásta ki a földet és mozgatta a köveket rovarok és férgek után kutatva.

Ez pedig, ahogy én körülrajzoltam, hogy láthatóvá váljon a lábnyom.

Hasonlít a Momo vagy a Fouke szörnyeteg lábnyomára, bár ez csak a véletlen műve lehet. A Facebookos csoportba kiposztoltam a képet, a következő reakciók érkeztek.

Vaszkó Keri Zsolt: hát nem tudom... én örülnék neki ha az első tényleg, fényképpel dokumentálható eset lenne, hogy na...ott tényleg van valami... 
odaraktam a képhez a kezem, és arra jöttem rá, hogyha domborítva nyomta bele valaki a tenyerét, akkor biza az ujj hegyeinek lejjebb kellene lenniük. de nincsenek, csak be van nyomódva egy kicsit. és az ujjperceinek pedig nem szabadna így látszódniuk. de látszódik... szóval teljesen elveszítettem a fonalat. :D
ha tenyérlenyomat, akkor jól kamuzik valaki, ha lábnyom, akkor valami van ott tényleg.

Mátyás Sebestyén: Látszik hogy a cucc teli talppal jár, és a jetik, stb a felvételek alapján így járnak. Feltéve ha azok is eredetiek. A benyomódások úgy néznek ki, mintha ujjlenyomatok lennének, de ha belegondolunk, az emberi talon is vannak párnácskák. Viszont a kis lábujj gyanúsan alig van kitaposva, ami érdekes. És ez egy fentről érkező lenyomatnak látszik, semmi nyoma hogy a lény előre haladt. Ha direkt lefelé taposnánk, mint amikor pl egy rovart taposunk le akkor van ilyen nyom. Fura.

Amilyen titokzatos ez a lábnyom, elég sok dolgot felvett. Lehetséges, hogy a fanyüvő nehezebb a kelleténél?

A bejelentést köszönöm Csáki Krisztiánnak, aki megtalálta a lábnyomot.

Ha láttad vagy hallottál a Fanyüvőről, akkor küldd el beszámolod a következő címre: istvn.orosz@gmail.com

 Tudhatjátok, hogy nem nagyon kedvelem a tavi szörnyekről szóló sztorikat, sőt a Loch Nessi szörnyet és népes társaságát a kriptozoológia megcsúfolásának tartom. Ismerhettek, hogy alaposan utána járok a dolgoknak, itt is utána jártam, és elmondhatom, hogy tavi szörnyek, már pedig nem léteznek.

Kezdjük egy kicsit a jelenség gyökerével a Loch Nessi szörnnyel. A legkorábbi beszámoló róla egy legenda. Szent Kolumbán a hatodik században Skóciában járt, és a Pikteket térítette. Egyszer a fülébe jutott, hogy aki átúszik a Loch Ness tavon, azt egy szörnyeteg megtámadja.

Kolumbán kiment, és amikor a lény előbukkant, a kereszt jelét mutatta neki. A lény megrémült, és eltűnt. Egészen 1933-ig nem maradt fent róla beszámoló. Spicers és a lánya látta.

1963-ig volt több jelentés, és addigra vadászok és szörnymániások jöttek el, hogy megnézzék a lényt. A hely igazi turisztikai látványosság lett.

1934-ben készült az ikonikus "sebész" fotó, bár erről kiderült, hogy hamisítvány. A kép készítője Dr. Wilson kifaragta a lény nyakát és egy játék tengeralattjáróra helyezte. Persze mostanáig sokan cáfolták a kép hamisítvány voltát, mi is vizsgáljuk meg. A Nessie kiemelte a nyakát magasan a vízből.

Ha a kép valódi lenne, akkor a Nessie nem emelné ki a nyakát a vízből. Mint kiderült a pleisosauria őshüllők nem voltak képesek erre. A nyakukat arra használták, hogy szigonyként kirúgva elkapják vele a zsákmányt. Tehát nem nyúltak ki a vízből, és nem kapták el a kósza kis Pterosauruszokat.

Halevők voltak.

A másik dolog ami a tavi szörnyek léte ellen szól.

Mindegyik kicsi eltéréssel olyan mint a Nessie, de a legtöbb ilyen tó a legutolsó jégkorszakban keletkezett. A glecserek vájták ki őket, a többit pedig más geológiai folyamatok.

Nem történhetett az, hogy megrekedt bennük pár tengeri őshüllő, mert ahol ezek a tavak voltak, ott az utóbbi pár millió évben nem volt tenger. Egy mosasaurus vagy egy plesiosaurus sós vízi állat volt, nem csinálhatta azt, hogy kimászott a tengerpartra, majd mérföldeket vánszorgott végig az uszonyain.

Valamint a másik két dolog.

A táplálkozás és a szaporodás.

Egy ilyen nagy állatnak sok kaja kell, körülbelül annyi, amennyi a tengerben van, egy kis tóban miért a legnagyobb ragadozó a csuka vagy a vidra? Mert ott szükösek a táplálékforrások.

Egy vízi őshüllő 1 évig nem bírná a tóban.

Ha még is kibírná, akkor miért egyedül élne? Nem látott még senki sem párban úszó vízi szörnyet? Hogyan szaporodik? Miért nem lett túlzsúfolt a tó, miért nem lépett fel a vérfertőzés veszélye az állományban?

Tehát engem nem győztek meg.

Született sok hajmeresztő elmélet a lények létének megmagyarázására.

Bengt Ströjngen svéd természettudós szerint ezek a lények átalakult kelpiek. Amik eddig halfarkú, lófejű lények voltak, azok a dinoszauruszok felfedezésével átalakultak víz ragadozóvá.

De mondják őket vidrának, tokhalnak, szarvasnak, rozmárnak, fókának, sőt még az Axotolt kifejlett példányának is. Ez egy olyan kétéltű faj, ami lárvaállapotban marad egész életében.

Az én elméletem az, hogy talán a Kréta-Tercier kihalási eseményt túlélte pár plesiosaurus vagy mosasaurus, ahogy az eocén-oligocén klimaválságot is pár ragadozó bálna.

Valószínűleg ezek a melegebb égöv tengereiben a mai napig fennmaradtak, végül ezek lettek az alapjai a tengeri kígyó történeteknek. Lehetséges, hogy egy matróz meglátta az egyik ilyen állatot a víz felszínén napozni. Amikor hazaért ezt elmesélte a családjának, akik tovább adták, majd tovább, tovább és tovább. A történet úgy torzult, hogy végül kiderült, hogy a közelben lévő mély tóban is lakik egy ilyen lény, amit régen egy szent visszaűzött.

Így alakultak hát ki a tengeri szörnyek.

 Hosszú hallgatás után újabb beszámolókat hallottam a Mátrai lényről. Nádasdi Gergő osztotta meg velem a történetet.

A bejelentő egyik barátja gyerekkorában kint járt a Mátranovák határában lévő Nyirmedi tóhoz. Az egyik srác elment fát gyűjteni a közeli Remete völgybe. A vele lévő kutya hirtelen nyüszíteni kezdett és lehasalt a földre. A srác azt látta, hogy a fák között egy magas, hosszú karú lény ugrál el.

A másik történet a Csepegő pataknál történt, szintén táborozókkal. A lény a tűz közelébe jött. Látták, hogy fehér szőrzet borította a testét és az arca majomszerű.

2009-ben a szemtanú és társai kint sátoroztak a környéken. Az egyik ismerősének a barátnője hajnali 5 körül egy fehér bundás lényt látott a sátrak között. 

Egy másik történet szerint egy fiú a Nyírmedi tónál horgászott, amikor a túlsó parton látott egy barna bundás lényt. 

 A Navidad vadembere

   A következő posztomban a texasi Navidad-folyó mentén rejtőzködő hominidáról fogok írni, ugyanis kedvelem az efféle helyi legendákat. A kutatók szerint a titokzatos vadember a Magányos Csillag Államának első nagyláb-észlelése, amely Lavaca, valamint a szomszédos Jackson megyére is kiterjed. Az észlelések középpontja a mai Sublime, az a kisváros, amely a titokzatos teremtmény birodalmának helyére épült. A Navidad-folyónak nincsen forrása, hanem a csapadéktól függ a vízellátása és mivel Texas keleti részére nem mindig jut elég az égi áldásból, ezért gyakran nagyon alacsony a vízszintje, vagy akár ki is száradhat. Nem egy nagy folyó, de több legenda is fűződik a nevéhez.

   Az egyik Antonio Lopez de Santa Anna mexikói generális elrejtett aranykincsének a mítosza. A Nyugati Félteke Napóleonjának is nevezett tábornok 1836 áprilisában kelt át a folyón – egy hónappal azután, hogy egy pürrhoszi győzelem árán elfoglalta az Alamo missziót – és rengeteg aranyat vitt magával, hogy megoldja a katonái ellátását. Azonban a tavaszi esőzések miatt a régi spanyol ösvény, amin haladt, valóságos mocsárrá változott és Santa Anna elrejtette az aranyának egy részét, hogy ezzel meggyorsítsa a menetet. A tábornok sohasem tért vissza az aranyáért, ugyanis a san jacintoi ütközet során csúfos vereséget szenvedett a függetlenségükért harcoló texasiaktól és fogságba esett. A kincsét pedig a mai napig keresik.

   A másik híres történet a vadember legendája. Az egész az 1830-as évek közepén – egyes források szerint 1834-ben, mások szerint 36-ban - kezdődött. Az észlelések felölelik azt az időszakot, midőn Texas elnyerte a függetlenségét Mexikótól, köztársaság lett, majd az Egyesült Államok tagjává vált. A környéken élők furcsa lábnyomokra lettek figyelmesek, hamarosan pedig azzal szembesültek, hogy a kukoricájukat és az édesburgonyájukat dézsmálni kezdte valaki vagy valami. A texasiak nem tudták, hogy indiánokat, szökött rabszolgákat, Santa Anna seregei elől a vadonba szökött texasiakat vagy valami teljesen mást vádoljanak. Ezt követően a rejtélyes tolvaj a disznók óljait is fosztogatni kezdte, később pedig állítólag a házakba is behatolt, gyakran kicselezve a házőrző ebeket. Értékeket sosem vitt magával, csak élelmet, illetve néha-néha szerszámokat. A titokzatos alak nyomát kutatók több táborra is bukkantak a vadonban, de a lesvetéseik rendre kudarccal végződtek. Némelyik ilyen rejtekhely a fák tetejére épült. A néger rabszolgák az „éjjel eljövő valaminek” nevezték egymás közt, mivel senki se látta, de mindig volt bizonyíték arra, hogy ott járt.

   Samuel C. A. Rogers tiszteletes - egy metodista lelkész - sokat foglalkozott a vademberrel. Akkoriban a lelkipásztorokat földrajzi tájegységekbe osztották be és lovon utaztak egyik lakott területről a másikra, hogy a hívekhez eljuttassák az Úr üzenetét. Először 1845 tavaszán pillantotta meg a lény lábnyomait az otthona közelében. Sőt, nem is egy lényét, hanem egyszerre háromét! Rogers tiszteletes számos alkalommal kutatott utánuk, többször a tolvajlásaik áldozatává is vált, de sosem sikerült megpillantania őket. Viszont a hátrahagyott feljegyzései sok segítséget nyújtanak, amelyek egy Frank j. Dobie nevű író a régi idők Texasának különböző történeteit bemutató könyvében jelentek meg. Ahogy teltek az évek, a lábnyomok tulajdonosainak száma megfogyatkozott és végül csak a legnagyobb lény nyomait látták. A többiek valószínűleg elpusztulhattak, Rogersék szerint a nagy esőzések alatti megbetegedés-hullámban.

   A történet a vége felé egyre érdekesebb lett. Állítólag volt pár olyan eset, hogy az ellopott hízót egy sovány, elvadult malacra, vagy pedig a szomszéd jószágára cserélte ki. Az ellopott eszközök pedig sokszor újra felbukkantak a régi tulajdonosaik háza táján, mégpedig kiváló állapotban, mintha valaki gondjukat viselte volna. Állítólag nem egyszer könyveket is eltulajdonított és az egyik vackán a mohából és levelekből készített fekhely, a hiányzó szerszámok és egy csapdázásra használt hurok mellett több könyvet, köztük egy Bibliát is találtak. 1850 – más beszámolók szerint 51 - telén végül nagyszabású hajtóvadászatot indítottak a vadember ellen és a kutyáik segítségével sikerült egy fa tetejére kergetniük.

   A texasiak egy középkorú, meztelen négert szedtek le arról a bizonyos fáról. Egy szökött rabszolgát, aki egy kukkot sem beszélt angolul. A texasiak lemérték a lábnyomait, melynek mérete megegyezett a környéken találtakkal. A vadember elfogásának híre még az öreg kontinensre is eljutott. Egy esztendővel később egy átutazó tengerész –aki megfordult egy afrikai portugál misszióban - megfejtette az általa beszélt nyelvet és kiderült, hogy egy afrikai hercegről van szó, akit gyerekkorában egy késért és némi dohányért eladtak rabszolgának, ám egy társával megszökött. Sokáig kóboroltak Texas ezen részén és végül a Navidad mentén telepedtek le, mivel a környéken csak úgy hemzsegett a vad és ehető gyümölcsökben sem volt hiány. A társa néhány évvel később elhalálozott, ő pedig egyedül maradt. Ez egybevág azzal a történettel, amelyben állítólag valamikor korábban egy levelekkel és letört gallyakkal borított csontvázat találtak. Állítása szerint azért tudott észrevétlenül belopakodni a házakba, mert a törzse tudta, mikor van az a néhány órás időszak, amikor a kutyák nem szoktak felébredni az éjszaka zajaira. A Navidad vadembere tehát újra eladták rabszolgának és az új gazdája Jimbónak nevezte el. A polgárháborút követően felszabadult és 1884-ben hunyt el. Többen kételkednek,  hogyan tudott egy idősebb ember olyan tetteket véghezvinni, amiket a titokzatos lény csinált. És ha nem beszélt angolul és nem tudott írni, mért csent el könyveket? És ha tényleg csak ketten voltak, akkor kihez tartozott az a harmadik nyom, amit Rogers tiszteletes talált?

   A történet egy másik változatában egy vad asszony is felbukkan. Egyéb részletek is különböznek, mint például az, hogy melyik vadember halálozott el. Ezen verzió szerint a férfit érte utol a végzete és az asszony kóborolt utána egyedül a Navidad medre mentén. A nőnemű lényt először egy 1846-os éjszakai hajtóvadászat során pillantottak meg a Hold által megvilágított prérin. A beszámoló szerint nagyon gyorsan mozgott, a lovak csak nehezen tudtak lépést tartani vele. Végül nem sikerült elfogni, mert elérte az erdőt, ahová a férfiak már nem tudták követni. Soha többé nem látta senki. A sarkában lévő lovas szerint bokáig érő, hullámos haja volt és tetőtől-talpig rövid, barna szőr borította a testét és a hátasa többször is megriadt tőle, ezért nem tudta meglasszózni. További érdekesség, hogy egy csiszolt fabunkót ejtett a földre, amikor a vadászok szeme elé került és azok megindultak feléje. A navidadi vadember mondájának ezen változata is a fán rejtőzködő feketével ér véget, de akkor vajon mi lehetett az, amit a lovasok megkergettek? Mért handabandázott volna a lovas egy szőrös lényről, ha csak egy fekete nő volt az, akit üldözött? Miért ijedt volna meg egy ló egy embertől? Lehet, hogy az a vad asszony nem is volt az, hanem egy nagyláb?

   A harmadik, legérdekesebb és egyben leghihetetlenebb történet Dale S. Rogers nevéhez fűződik, aki a fentebb említett Rogers tiszteletes egyenesági leszármazottja. A remeteéletet élő sublime-i férfi a 70-es években jókora területet birtokolt a Navidad medre mentén és a hátrahagyott feljegyzéseiben arról írt, hogy Jimbo meséje puszta fikció és hogy a titokzatos teremtmény fajtája már régtől fogva otthonának tekinti a folyó mentén lévő erdőket. Több az állatnál, de kevesebb az embernél. A legfurcsább, hogy Rogers, valamint a felmenői még élelmet is kihelyeztek neki, hogy ne kóboroljon el és ne zaklassa senki. A történet ezen verziójából 2008-ban két filmszakos hallgató horrorfilmet készített, melynek The Wild Man of The Navidad a címe és melynek producere az 1974-es A Texasi Láncfűrészes Mészárlás forgatását is pénzelte. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az ilyen Hollywoodtól független filmeket. Szerintem nagyon jó lett, simán visszaadja a régi nagylábús horrorok hangulatát. A színészi játék nem a legjobb, de a szereplők a hollywoodi filmektől eltérően élethűek, ugyanis sokan helyi lakosok.

   Na most akkor hány vadember élt a Navidad menti rengetegben? Egy, kettő vagy netán három? És hányféle? Biztos, hogy mind emberi lény volt? Ha valóban szökött feketék voltak, akkor miért kerülték el a fekete rabszolgákat ugyanúgy, mint a fehéreket? Akármi is az igazság, a Bigfoot Field Researchers Organization honlapján van egy 2000 őszéről való beszámoló a Jackson megyében található Edna városából, melyhez közel folyik a Navidad. A szemtanúk egy család tagjai, akik egymás szomszédságában laknak. A beküldő nagybátyja egyik este arra lett figyelmes, hogy a kutyái ugatnak, ezért kiment a háza mögötti legelőre egy elemlámpával és körülnézett. Az egyik régi járműve mellől egy szempár tükrözte vissza a fényt. Azon gondolkozott, mi lehet az, amikor a rejtélyes valami megfordult és elszaladt. A kutyákat úgy kellett berugdosni a házba és a férfi is nagyon megijedt. A rokonság először kinevette és azt hitték, ivott, de egy hét múlva a beküldő anyja is találkozott a lénnyel.

   Épp a szemetet vitte ki, amikor érezte, hogy valami figyeli a legelő irányából. Kisvártatva reszketve és sírva rohant vissza a házba és azt mondta a férjének, hogy valami van odakinn, ám mire a ház ura kiszaladt, a lény eltűnt. Nemsokára sikerült lenyugtatni annyira az asszonyt, hogy elmondja, mi ijesztette meg ennyire. Állítólag egy 2,5 m-es szőrös, görnyedt tartású, lógó karú lényt látott, amely a birtokukon lévő régi, használaton kívüli, fák között lévő disznóólban akart leheveredni. A ház fényei visszaverődtek a lény szemeiről, ezért azok vörösen izzottak. A BFRO-n kívül soha nem mesélték el senkinek a látottakat, mert féltek, hogy bolondnak nézik őket.

   Dale S. Rogers óriási telke ma üresen áll, mert a férfi Arkansasba költözött, de a sublime-iak egy az elfogott néger történetét összefoglaló táblát helyeztek ki a közelében futó országút mellé, melynek szövege így szól:

„A régió telepeseiben 15 esztendőn keresztül felváltva rémületet, majd szánakozást keltett egy titokzatos, szökött néger rabszolga. A rejtélyes kitaszított és társa először 1836-ban tűnt fel a Navidad medre mentén. Nappal fákon húzta meg magát, míg éjszaka konyhákba osont be és élelmet lopott, de annak felét mindig meghagyta. Szerszámokat is elemelt, melyeket később fényesre tisztítva csempészett vissza. A rabszolgák egy szellemtől tartva az „éjjelente eljövő valaminek” nevezték el. 1851-ben fogták el és kiderült, hogy egy afrikai törzsfőnök fia. Újra eladták, majd immár békés körülmények között, „Öreg Jimbóként” hunyt el 1884-ben.”

A táblára kíváncsiak között pedig előfordulnak olyanok, akik azt mondják, hogy még ma is furcsa hangokat hallani a Navidad melletti erdők sűrűjéből. Nem tudni biztosan, hol az igazság, de remélem, elnyerte tetszéseteket ez a nem csak a blog témakörét, hanem a texasi folklórt is érintő iromány.

A Canvey szigete a Temze torkolatának közelében fekszik. Erről a kis szigetről, már a görögök is megemlékeztek, és már a római kor óta lakott volt, valamint jelentős petrolkémiai központ.

De van a sziget történetében egy titokzatos és hátborzongató pont.

1953 novemberében és 1954 augusztusában a sziget partjainál egy különös, bizarr bestia holttestére bukkantak. A lények 76 centiméteresek voltak, testüket vöröses barna bőr borította, dülledt szemük és a halakéra hasonlító légzőszervük volt, valamint két nagy, lábra emlékeztető szervük hátul...

A dögöt persze azonnal elégették.

Az 1954-es példány 120 centiméter hosszú volt, patkó alakú orra és éles fogai voltak. 

Csupán egy fénykép készült a dögről.

A tudósok arra gondoltak, hogy ez az állat ördöghal vagy egy békahal, de a képen látható lény egyik halfajtára sem hasonlít, annyiban megegyezhetünk, hogy a két hátsó lába, különös alakú uszonyok.

Valamint a következő kérdés.

Mit keresnek ördöghalak a Temze torkolatánál, főleg ott ahol az édes a sóssal keveredik, és főleg mit keres egy ilyen mélyvízi hal a felsőbb rétegekben, ahol könnyen elpusztulhat? És hol van a homlokán lévő horgásszerv? És a cápaszerű kopoltyúnyílások, ami csupán csak a porcos halaknál fordul elő

Talán egy teljesen új, édesvízi körülményekhez alkalmazkodott horgászhal tetemét találták meg a Canvey sziget partjainál.

 Most egy elég ingoványos területre tévedtem, mivel az eddigi lényekkel ellentétben a mokele mbembe-ének a feltételezett rokonait csupán fossziliákból ismerjük, így hát támpontot nekünk csupán a bennszülöttek legendái és az európaiak beszámolói nyújthatnak. Először is a mérete. Eltörpül a történelem előtti Apatasaurusok és Titanosaurusok mellett. A mérete valószínűleg a K-T kihalás után bekövetkezett táplálékhiány miatt következhetett be. A bennszülöttek szerint imádja a mély vizet és a folyókanyarulatokat.

Ennek az lehet az oka, hogy a teremtmény táplálékát vízinövények nyújtják, amik az álló vagy a kanyarulatokban lelassuló vizek fenekén nőnek, a másik tápláléka egy bizonyos kúszónövény, aminek állítólag fehér virágai, tejszerű nedve és almára hasonlító gyümölcse van.

Ahhoz képest, hogy növényevő elég agresszív és magányos életmódot folytat. Gyakran támad meg vízilovakat, de hajókat is. Valószínűleg a táplálékforrása korlátozott lehet, és magányos életmódja miatt talán a saját fajtársaival is megküzdhet.

A szaporodása. Elképzelhető, hogy a hímek kegyetlen harcokat vívhatnak a nőstényekért, ezekben a nyakukat használhatják mint a zsiráfok. Mivel hüllő, ezért tojásokkal szaporodhat. A fészkelőhelyét talán úgy építi fel mint a krokodilok. A tojások felé egy halmot építhet korhadt növényekből és trágyából. A rothadásból származó hő kelti ki a tojásokat. Talán a hőmérséklet határozza meg az utódok nemét. Valószínűleg a nőstény agresszívan védheti a fészkét a vetélytársaktól és az esetleges tojástolvajoktól. A fiókák fele élheti meg a felnőttkort. Amikor elérnek egy magasságot bizonyára a nőstény elüldözi őket.

A Mokele mbembe nem szaporodott el. Feltételezhető, hogy a Kongó medencében él egy másik ragadozó, amely erre az állatra vadászik. Ez talán a nguma monene lehet. A kansai rex kilőve, mert az tutira kamu.

Köszönöm, hogy végigszenvedtétek velem a mostani kriptidek természetrajzát, a következő októberben jön...

/Köszönet az infókért Wágner Balázsnak és Miskolci Lászlónak/.

Szeretném az első olvasói leírásunkat felkonferálni. A poszt Tantos András műve, tudni kell, hogy ő szinte mindent tud a Hominid kriptidekről, szinte szakértő ebben a témában, emellett szinte professzori szinten ismeri az USA történetét. 

Üdv mindenkinek!

  Isti komám megkért, hogy írjak a mogollon szörnyetegnek nevezett hominidáról, aminek ezzel eleget is tennék. Emlékszem, hogy eléggé meglepett, amikor pár éve arról olvastam, hogy az Egyesült Államok sivatagos részein is észleltek nagylábakat. Viszont tudni kell rólam, hogy imádom a westernfilmeket, ezért egymás után kétszer is kiugrottam a bőrömből. Nagyon kedvelem Arizonát, szerintem az Egyesült Államok egyik legszebb állama és a történelme is igen érdekes. Most azonban nem erről lesz szó.

Az iromány témájául szolgáló lény a Mogollon-peremnek nevezett földrajzi tájegységről kapta a nevét, ám maga a mogollon kifejezést arra az archaikus indián kultúrára használják az antropológusok, amelynek egykori képviselői a későbbi Arizona állam középső vidékét lakták. Maga több ezer méter magas, gyéren lakott, szinte végestelen-végig nyugati sárgafenyőkkel borított perem is itt húzódik. Ideális élőhely egy remeteéletet élő vadember számára, mégha a szkeptikusok szerint kizárt dolog, hogy egy ilyen állat fennmaradjon itt. A szörnyet 2-2,5 m magasságú, romlott szagot árasztó, magas hangokat kiadó, sötét szőrű humanoidnak írják le. Az arca, a mellkasa és a kéz-, valamint a lábfejei csupaszok. A szemtanúk és a kutatók szerint jobbára félénk, zömmel éjszakai életmódot folytató teremtmény. Viszont gyakoriak azok a beszámolók, amikor egy-egy éjjelen túrázók táborhelyeit látogatja meg. Az állam hegyeiben és sivatagaiban is otthon érzi magát, tehát nem csak a Mogollon-perem vidékén pillanthatja meg a szerencsés természetjáró.

   A környék indián törzsei is ismerik. Fel-felbukkan a sziklákon található indián rajzolatok motívumai közt. Sőt, a Fehér-hegyi Apacs Nemzet tagjai néhány évvel ezelőtt arról számoltak be, hogy igencsak megszaporodtak az észlelések a Fort Apache indián rezervátum területén. A szemtanúk dolgos, egyszerű, de szavahihető emberek és a tüzes víz sem volt semmilyen befolyással rájuk, midőn az észlelések történtek.

   Az első dokumentált észlelést 1903-ban közölte a The Arizona Republican nevű lap. A cikkben egy hosszú, fehér szőrű lényt írtak le, amelynek a szakálla a térdéig ért. A Grand Canyon közelében figyelték meg. Két pumát ütött le egy furkósbottal és megitta a vérüket. Érdekes, hogy a kreatúra leírása igencsak eltér a következőktől. Nekem ez inkább az Oroszország félreeső vidékein látott vademberekre, az almaszokat juttatta eszembe.

A következő eset egy gila megyei, az 1900-as évektől az 1940-es évekig terjedő időszak észlelés-sorozatát dolgozza fel. Az első szemtanú egy névtelen talajkutató, aki az állam középső részén emelkedő Mazatzal-hegységben lévő ezüstlelőhelyén dolgozott. Minden héten felpakolta a szamaraira a kibányászott nemesfémet, majd elindult a Globe-ot Phoenixszel összekötő postakocsiúthoz hogy felszerelésre cserélje. Az egyik szurdokban két szőrös óriással találta szembe magát, melyek nem voltak hajlandóak elmozdulni az útjából. Néhány percnyi feszült várakozás után a bányász úgy döntött, kerülőutat tesz. A beszámolója alapján az egyik lény nőnemű volt. Jól látható emlői voltak és a másiknál, a hímnél – amely megközelítette a 2,5 m-es magasságot - kisebb termetű volt. A férfi hamarosan elhalálozott és egy másik talajkutató vásárolta meg a területet, ám ő semmilyen majomembert nem látott a környéken.

   A tulajdonos később eladta a területet egy harmadik embernek – a beküldő apjának - és innentől kezdve ismét érdekessé válik a dolog. 1943 nyarán a férfi felvitt egy csoport gyereket a hegyekbe – a régi bányásztábor épületeiben szálltak meg – és azok elindultak tűzifát gyűjteni. Hirtelen körülbelül 50 méternyi távolságból valami rájuk bömbölt a fák közül. A kölykök azonnal elszaladtak, de másnap reggel visszamerészkedtek és egy patak fövenyében három kisméretű, felegyenesedve járó lény csupasz lábnyomaira bukkantak. Mintha három kisgyerek sétált volna mezítláb a patak mentén. A harmadik említésre méltó eset az volt, amikor a történeteket beküldő bátyja és néhány cimborája felment, hogy ünnepeljen egyet. Nemrég ért véget a II. világháború, amelyből mindannyian kivették a részüket. Miután aludni tértek, felfigyeltek arra, hogy egy üvöltöző ismeretlen lény ugrott fel a gerendaház tetejére. A férfiak tüzet nyitottak a .30-30-as Winchestereikkel, de nem sikerült megsebezniük, mivel másnap nem találtak vérnyomokat. Egy év múlva a beküldő és az apja ismét felkeresték a hegyi birtokot. A reggeli mosogatás közben az édesapja észrevehetett valamit, mert hirtelen felkapta a puskáját és beszaladt a vadonba. Nemsokára visszatért és egy fiatal lényről számolt be, amivel szemtől-szembe találta magát. Akkoriban még nem volt elterjedt a nagyláb-elnevezés, ezért förtelmes havasi embernek nevezte. A leírása alapján a szörnynek lapos arca és sötétbarna vagy fekete szemei voltak, továbbá rövid, barna szőr borította a teremtmény arcát.

   Egy másik beszámoló egy híres kriptozoológustól, Don Davistől származik, aki az 1940-es években cserkészként pillantotta meg a szörnyet: „A lény hatalmas volt. Mélyen ülő, kifejezéstelen szemei voltak, melyeket csak nehezen lehetett észrevenni. Az arca jobbára szőrtelennek tűnt, viszont oldalt már szőrös volt. Masszív mellkasa, vállai és karjai voltak, különösen a felkarjai, bőven 6 hüvelyk (15,24 cm) feletti volt az átmérőjük, de talán sokkal több is. Úgy láttam, elég szőrös volt, de azt már nem figyeltem meg, mennyire dús volt a szőrzete. Az arc/fej nagyon szögletes volt, oldalt és állban is, mint egy doboz.”

   A következő észlelés 1975-ből származik és a szemtanú akkoriban 15 éves volt. A helyszín Tucson városának, Pima megye székhelyének közvetlen környezete, a Sabino Canyonba vezető út. A fiatalember gyakran barangolt ezen a környéken, amikor ellógott egy-egy óráról, vagy éppen lyukasórája volt. Tehát lakott területhez közel eső helyszínről van szó. A Sonorai-sivatag élővilágát tanulmányozta, valamint indián leletek után kutatott a kaktuszok és a kreozot cserjék közt. Az észlelés idején egy régi karám közelében keresgélt és már percek óta iszonyatos bűzt érzett valahonnan. Majd a bozótoson keresztül egy alig 50 méterre lévő jókora termetű, szürkésbarna lényt vett észre, amint a földön guggolt és egy tasakos patkány vackának kiásásával volt elfoglalva. A kamaszkorú szemtanú az elképesztő látvány hatására szinte sóbálvánnyá merevedett, amíg a lény felé nem fordult. Erre aztán már rohanni kezdett, mint a szélvész, miközben néha hátrapillantott, hogy vajon kergeti-e a szörny.

   Akiknek csak elmondta, kinevették, hogy a nagyláb csak Kanadában fordul elő. Hónapokig nem mert az észlelés helyszínének a környékére se menni, később azonban összeszedte a bátorságát és egy alkalommal bemélyedéseket talált, amelyek közt 1,5 méteres távolság volt. Ágakat tört le és befedett velük néhány lábnyomot, majd megmutatta őket az egyik tanárának. Neki se tetszett a dolog. Többen mondták neki, hogy ez egy rossz tréfa, de most őszintén, ki a radai rosseb csinál hamis lábnyomokat egy olyan helyen, ahol nagy eséllyel fel sem fedezik őket? Az ilyen akciók sava-borsa az, hogy minél többen felfigyeljenek a tréfamester művére.

   A Bigfoot Field Researchers Organization honlapja szerint a legtöbb észlelés - szám szerint 25 – az Arizona középső részén fekvő Coconino megyéből származik. Itt többször előfordult, hogy a szörnyeteg a kempingezők lakókocsijait abajgatta. A poszt utolsó, 2008 augusztusára datálható beszámolója szerint egy ötfős család a Grand Canyon északi oldalán vadászgatott íjjal és nyíllal, amikor a következő hátborzongató találkozásban volt részük. A Nap leszálltával úgy döntöttek, hogy utánozni kezdik a nagyláb hangját, ugyanis amatőr szinten érdeklődtek a téma iránt. Hamarosan több válasz is érkezett. Magas, egy rettegő nő sikolyára emlékeztető hangok. Napszálltával a család fiatalabb tagjai nyugovóra tértek, a két legidősebb férfi azonban úgy döntött, még nem tér nyugovóra. Épp a tábortűz körül üldögéltek és beszélgettek, amikor ágak recsegésére lettek figyelmesek. Világosan hallották, hogy nem is egy, hanem egyszerre két ismeretlen lény is körüljárja a tábort. Nem osontak, hanem valósággal csörtettek és nagy pusztítást végeztek a növényzetben. Majd ezt követően faágakat és baseball-labda nagyságú köveket kezdtek el hajigálni az irányukba. A két férfi úgy döntött, itt az ideje, hogy behúzódjanak a lakókocsiba. A bent tartózkodó fiatalok közölték velük, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtak a zaj miatt és az egyikük azt is mondta, hogy egy hangos sóhajt hallott közvetlenül a lakókocsi mögül. Úgy döntöttek, aludni térnek, ám a lámpa leoltása után egy fémes zajra lettek figyelmesek. A titokzatos jövevények többször megdobálták a járművet.

   A másnap eseménytelenül telt, ám az utána következőn ismét hívni próbálták a nagylábat, aminek az lett az eredménye, hogy éjszaka valami ismét megközelítette a tábort és legalább hatszor megrázta a lakókocsit. A beszámoló írójának fivére egész éjjel fent volt és egy mély, morgó hangra is figyelmes lett, amely éjféltájt hallatszott a szállásuk közvetlen közeléből és nagyjából 10 másodpercig tartott. Természetesen átkutatták a környéket lábnyomok után, de a talajt vastagon borították a lehullott levelek és fenyőtüskék. A földön csak azok az ágak és kövek hevertek, amelyekkel a lakókocsit és a kint tartózkodó férfiakat dobálták meg. Az viszont biztos, hogy a történet főszereplői nem szívbajosak.

   Nos, ez volna a mogollon szörnyeteg dióhéjban. Bevallom, nem igazán foglalkoztatnak azok az elméletek, amelyek megpróbálnak magyarázatot teremteni arra, hogy mely prehisztorikus lényből, emberelődből fejlődhettek ki ezek a mai, titokzatos hominidák. Engem elsősorban a szemtanúi beszámolók vonzanak. Az indiánok hozzáállása tetszik a legjobban, akik szerint ezek a lények mindig is a természet részei voltak.

Véleményem szerint ez inkább Meganthropus mint Gigantopithecus, hisz a Sasquatchtól nem láttunk eddig eszközhasználatra bizonyítékot. N.B.

 Különös, pumaszerű nagymacskákat lehet látni Afganisztánban. Az ott szolgálatot teljesítő Amerikai katonák Kandahári Pumának nevezték el.

Michael Yon harctéri újságíró interjút készített a szemtanúkkal. A katonák leírták, hogy az állatnak a külleme olyan volt mint a pumának, de akkora volt mint egy németjuhász.

TJ Wowel őrmester beszámolt arról, hogy mindennap látta a vadállatot, és elmondta, hogy a bundáját barna foltok és csíkok díszítették.

2010-ben a Lakokhek harci bázison látták a vadállatot, de arra gondoltak, hogy az egy nagy, kobór kutya.

A Sangar bázison pár tengerészgyalogos lefényképezett két nagymacskát, de a parancsnok azt mondta, hogy két karakált láttak. Ez a híúzfaj elterjedt Afganisztánban, de nem szerintem ha a katonák azt is látták 2010-ben, de nem magyarázza meg az ezévi jelentéseket.

Várjuk a további híreket.

Michael Yonról tudni kell, hogy régen zöldsapkás volt. 2004-től küldte a tudósításait az Afganisztáni és Iraki harcokból, ezek megjelentek a Washington Postban, a Fox Newsnál, az ABC, CNN és a többi amerikai hírcsatorna.

A Puma meg talán az oroszlán vagy a leopárd valami helyi alfaja.

 Üdvözlök mindenkit a kriptidek természetrajzának második részében. A mostani lény amit górcső alá vesszünk, az a cadborosaurus willsi.

Ellentétben a Bigfootal, ennél a lénynél kevés táppont van. A Bigfootnál tudjuk, hogy főemlős, de viszont a cadborosaurusnál nem bírunk rájönni, hogy mi lehet.

Aktív életmódja arra következtet, hogy tengeri emlős, talán a cetfélék evolúciójának egy másik iránya.

Az egész Északi tengeren látni, arra kell gondolnunk, hogy melegvérű. A megnyújtott fej arra enged következtetni, hogy a halászati módjuk a következő. A kígyószerű testük izmos, amikor észreveszik a zsákmányt, valószínűleg a rugóhoz hasonlóan lövik ki magukat. A halrajt megzavarják, és összekapkodják a megzavarodott állatokat. Képesek kiugrani a tengerből, hogy elkapják a tenger felett repkedó vízi madarakat, ezzel kiegészítve a táplálékukat.

A nagyobb cadborosauruszok talán a tenger mélyebb régióiba is leúszhatnak, ahol óriáskalmárokat zsákmányolhatnak.

A territorális viselkedésükről annál inkább képet kaphatunk.

Széles területen látni, a legdélibb előfordulási területe Kalifornia, Monterey. Valószínűleg egy Cadborosaurus hatalmas vadászterületet birtokolhat az óceánon, de hogy mennyire kerülnek sorra harcok a territóriumért, arról nem tudunk semmit, de annyi biztos, hogy a tengerből való kiugrálásukkal talán azt demonstrálják, hogy a terület az övék, de épp úgy szó lehet párzási hívásról is. Mert ha az elmélet helyes, hogy a cadborosaurus esetleg cetféle, akkor képes lehet hallani a hullámok által keltett hanghatásokat. Talán ezek mértéke jelezheti a példány méretét.

A cadborosaurusról joggal feltételezhetjük, hogy elevenszülők. Valószínűleg a fiatalok már a születésük ideje után önállóak. Kezdetben a testüket páncél borítja. Valószínűleg próbálnak még a part közelébe maradni, ahol elrejtőzhetnek a sziklák között, de amint már elérnek egy bizonyos méretet beúsznak a tenger belső régióiba.

A fiatal állatok között nagy lehet a halandóság. Gyakran áldozatul eshetnek ámbrásceteknek, de talán más felnőtt cadborosaurusoknak is.

Remélem nem vagytok rám nagyon dühösek, hogy ennyire elmaradtam ezzel a résszel, és egy újabb kriptidet tudtam számotokra testközelbe hozni.

Üdvözlök mindenkit.

Megszaporodtak a hatalmas krokodilok a bolygón.

2011 szeptember 4-én, Manilában, azon belül pedig Philippines város közelében egy gigantikus krokit sikerült elfogniuk az embereknek. Ez a kroki hála az égnek nem végzett olyan sok emberrel, mint a Floridai társa. A helybeliek csupán 2 áldozatról tudnak. Egy halászt, illetve egy vízi bivalyt rántott le a víz alá még júliusban. Egyébként egy sósvízi krokodilról van szó.

Nézzük a méreteit: 6,4 méter hosszú, és 1075 Kg a súlya.

Több mint 100 ember kellett ahhoz hogy a krokit fel tudják húzni a rámpán keresztül a teherautóra, ami 830 Km-rel távolabb vitte az állatot Philippines városától, egy természetvédelmi mocsaras területre. Miután az állatot elfogták, több mint 37 ezer ember vonult ki az utcára, mert mindenki látni akarta a gyilkos szörnyet.

Még egy aprócska dolog. Miután lemérték az állatot, nevet is adtak a falubeliek neki. Gomek lett a krokodil neve, és bár nagyon megkedvelték az állatot, nagyon örültek neki hogy elszállították a lakott területekről.

Hála az égnek, ez a történet jól végződött. Leszámítva azt a szerencsétlen horgászt, akit megölt júliusban. De legalább mégsem fogják megölni, mint a floridai krokit, akiről sajnos még mindig nincs semmi információ hogy már elkapták-e vagy sem.

Így a hír végére be szúrok 2 képet is Mr Gomekről. Szép nagy dögről van szó:

Üdvözlök mindenkit.

Elnézést kérek mindenkitől az OFF miatt, de szeretném bejelenteni, hogy a Kripto oldal mellett, egy másik blogot is be indítottam. Természetesen továbbra is aktívan írni fogom a híreket a különböző titokzatos lényekről István barátommal együtt, viszont szeretném ha a másik blogomra is rá néznétek néha-néha :) Számítógépes és konzolos játékok háttérképeit rakom ki az oldalra, napi rendszerességgel, amiket elemezni fogok, illetve bárki hozzá szólhat a képekhez, pontozhatja is őket, illetve nem utolsó szempontként egy komplett játék háttérkép lexikont szeretnék a Ti segítségetekkel felépíteni. Az oldalra minden nap rakok fel 1 vagy 2 képet. Jó szórakozást kívánok mindenkinek hozzájuk.

Az oldalam linkje: http://jatekhatterkepek.blog.hu/

Üdvözlök mindenkit.

Egy khm, érdekes hírt osztanék meg veletek. Lehet hogy mostantól homokos kriptid lényekről is fogunk írni?...

De inkább elmagyarázom. A mai napon, 2011 szeptember 6-án, Sri-Lankában megtámadott egy rendőrt a helyiek által méltán rettegett és hírhedt Grease Ördög. Az ördög, most kapaszkodjatok meg: Először megerőszakolta a rendőrt!!!! (férfi volt a rendőr) majd brutálisan szét marcangolta a puszta kezével. A szemtanúk szerint valami majom szerű lény lehet ez az ördög. Ezért is van egy másik neve is, monkey Man, vagyis majom ember, de az öregebbek Grease Yaka-ként is ismerik.

Egy hónappal ezelőtt, 2011 augusztus 14-én közröhej tárgyává tették a Sri Lankai rendőrkapitányságot, mivel azok egy komplett körözési plakátot rakattak ki a városban az ördögről. Azóta mindenki úton-útfélen őket röhögi ki, lévén nem lehetnek ekkora marhák hogy egy helyi legendára akarnak körözést rakatni. Ez egyébként onnan indult, hogy egy helyi farmer éjszaka látott egy emberszerű, ám mégis majom testű lényt a veteményesben, sőt, állítása szerint még tyúkot is lopott az ismeretlen lény. Na innen jött a rendőrség ötlete hogy körözni kell az idegen lényt. Egy valami viszont nem hagy nyugodni. A rendőr megerőszakolása, majd brutális megölése ugyebár a körözvény plakátok kirakása után történt, 1 hónapra rá. Ha egy ember volt a bűnös, mi volt a célja ezzel az egész "buzulásos nekrofíl hajlammal"? Ha viszont valóban egy idegen majom szerű lény volt a tettes, mi vette rá arra hogy be zavarja a lompost a rendőrnek?

Alább láthattok egy térképet, ahol bemutatják az állítólagos ördög felbukkanási helyét, Sri-Lankában, az elmúlt pár hónapról:

Lehet hogy egy vándor buzi ördög a tettes? :D

Üdvözlök mindenkit.

Már jó ideje figyelemmel követem az eseményeket, de csak most gyűlt össze annyi anyag, hogy amolyan mini cikket lehessen belőle írni.

2011 szeptember 1-én, Floridában egy 90 év körüli asszonyt, Margaret Webbet súlyosan megtámadott egy több mint 10 méter hosszú krokodil.

Igen, jól látjátok, nem aligátor volt, hanem krokodil. Lehet hogy valahonnan elszökött, cirkuszból vagy állatkertből. Az állatot 1991 nyarán látták először, amint egy csatorna alagútból kimászott, és az otthonában, pontosabban a kertben megtámadta a 31 éves Clara McKay-t. Sajnos a nő azonnal meghalt a támadás során.

A következő évben, egy 18 éves fiú, Tim Delano látta úszni a gyilkos krokit a Golden Gate Estates csatorna bűzös kivezetőjében.

A következő támadás, ami valójában egy hatalmas mészárlás volt, 2001 nyarán történt, az egyik strandon. Hiába volt drót kerítéssel el kerítve a létesítmény, az állatnak sikerült be másznia a strand területére, és sajnos ez a kis kirándulása 5 ember életét követelte.

Utána, mintha valóban egy gondolkodni képes állat lenne, a mészárlás után el tűnt a nyilvánosság elől. Igaz ugyan, hogy a csatorna karbantartó munkások minden évben látták a csatornában a krokit, de ők nem bántották, így az állat is békén hagyta őket. Egészen mostanáig.

2011 augusztus 31-én több szemtanú is látta fényes nappal, hogy egy több mint 10 méter hosszú krokodil a Myers parkban, (ez a park állítólag olyan mint nálunk a város liget, csak Floridában rengeteg mesterséges tavat is csináltak köré) éppen sütkérezik az egyik mesterséges tó partján. Miért nem hívták ki azonnal az állat befogókat? na ez egy jó kérdés. Sajnos 1 napra rá meg is történt a baj. Mint már a cikk elején megírtam, a 90 éves Margaret Webb a parkban sétált, amikor váratlanul megtámadta a krokodil.

Egy bizonyos Dwain Daniels, és Jim Webb hallotta meg az öreg hölgy sikolyát, és azonnal a segítségére siettek. Jim Webb a következőket mondta az eset után: "amikor oda értünk a tóhoz, megfagyott ereimben a vér. Egy gigantikus krokodil egy idős hölgyet próbált ketté tépni, miközben az asszony a botjával próbálta magától távol tartani, reménytelenül."

A 2 férfi sikeresen kiszabadította az asszonyt a gyilkos állkapcsok szorításából, ám sajnos életveszélyes sérülésekkel vitték a Lee Memorial kórházba a kiérkező mentősök.

Ezt a fényképet egy bizonyos Caleb Morris, az egyik rendőr készítette amint éppen elviszik a súlyosan sérült hölgyet a mentősök.

Sajnálatos módon a gyilkos kroki újfent meglógott, ám most egy speciális állatbefogó csapatot küldtek utána. Mivel az állat nem először támadott meg embert, így különösen veszélyesnek minősül, ami azt jelenti hogy minden eszköz megengedett. Magyarán ez a speciális állat befogó csapat nem élve fogja el, hanem egész egyszerűen megkeresik és megölik.

Így a cikk végére be dobnék egy kicsit morbit körkérdést :)

Ti kinek fogtok szurkolni? Az állatnak, vagy az embereknek? :)

FRISSÍTÉS: Időközben elhunyt a kórházban az idős hölgy. Mint utóbb kiderült, annyira súlyosan roncsolódott az egyik lába, hogy elfertőződött, és bele halt sérüléseibe.

Üdvözlök mindenit.

Aki tudja fogni az amerikai Animal Planetet, az ma délután 4-ig mindenképpen maradjon a TV előtt, ugyanis Nagyláb maratont rendeznek. Reggel 6 órától délután 4 óráig bezáróan, összesen 11 dokumentum filmet tekinthetnek meg az érdeklődők.

Más: Néhány hideg és meleg levelet kaptam a körkérdésemmel kapcsolatban, sajnos van pár idióta aki véresen komolyan gondol mindent. Ugyanis egyszerűen megfenyegetett az egyik illető a levélben, hogyha fel merek rakni a blogra másfajta cikket is, akkor egész egyszerűen meg hackeli az oldalt, engem örökre ki tilt, ő pedig a másik cikk íróval közösen folytatja a cikkek gyártását. Természetesen a levél végére azért oda biggyesztette a szokásos hatalmi szöveget, hogy ő jobb cikkeket írna, illetve átvenné az oldal irányítását. Az ilyen élőlényeknek nem nevezhető valamik teljesen hidegen hagynak, lévén úgyis csak egy 8 éves kis hülye szórakozik, ám hogy valóban ne robbanjon ki ebből egy hatalmas botrány, engedek a nép haragjának. Nem lesz az oldalon semmilyen más cikk az állatokon és egyéb lényeken kívül.

Üdvözlök mindenkit.

Érdekes videóra leltem a neten. 2008 május 2-án, Floridában, Myakka City közelében egy szemtanú az alábbi felvételt készítette:

Egy állítólagos Nagylábú látható a felvételen, és hát nem tudom, elég érdekes a járása. Mintha ez az egész felvétel egy mesterségesen beállított forgatókönyv szerint készült volna el. Ti mit gondoltok erről?

Újra itt, egy újabb poszttal. Tudom kicsit hiányoltátok a leírásokat, és erre a hétre igértem ezt a posztot. Hát már csak egy nap van, vágjunk is bele.

A mostani témánk a Marozi.

Ez a lény egy olyan oroszlán, aminek a bundáját fekete foltok díszítik. Valamivel kisebb mint egy oroszlán, de nagyobb mint egy leopárd. A hímeknek nincs sörénye.

A bennszülöttek már régóta ismerték a teremtményt, és a térségben élő európaiak is többször beszámoltak már róla.

Az első hivatalosan bejelentett találkozásra 1908-ban került sor. Egy vadőr az Aberdade hegységben négy marozit látott.

1931-ben a kenyai farmer Michael Trent a Nairobi Aberdade hegységben lelőtt két példányt, 3000 méter magasságban. Egy hím és egy nőstény volt, de a legfurcsább az volt, hogy a bőrüket, felnőtt létükre, foltok borították.

A bőr igazi rejtély lett.

Két évvel később a 26 éves Kenneth Dower vállalkozott arra, hogy a titokzatos oroszlán nyomába ered. Nem sikerült elejteni vagy befogni egy példányt sem.

Megfigyelte, ahogy pár marozi megtámad egy bivalycsordát, és persze kiderítette, hogy e bennszülöttek külön nevet adtak a marozinak minden térségben. Ugandában ntarago,Ruandában ikimizi, Etiópában abasamo.

Egy másik szemtanú G. Hamilton Snowball volt, szintén az Aberdade hegységben. Épp célkeresztbe fogta a marozit, de a lövés nem sikerült. A vadállat egyszerűen elmenekült a ködbe.

Tudom elég soványka volt, de sajnálatos módon csak ennyi beszámolót találtam.

A lényt ma a tudósok hivatalosan kihaltnak tartják. Véleményem szerint pedig nem halhatott ki. Lássuk csak: amikor az erszényes farkast irtották kifele, akkor vérdíjat tűztek ki egy példányért, az elejtett példányokkal gyakran fényképézkedtek a vadászok. Ha a marozi kihalt volna, akkor most mindenhol a bőrével lennének tele a múzumok.

Nem, szerintem nem halt ki. A hegyekben jól eltud rejtőzni, valamint az oroszlán az egyik legalkalmazkodóbb nagymacska. 10 000 évvel ezelőtt még a messzi északon is elterjedt volt.

Több elmélet is született már a Marozira. Az egyik legnépszerűbb a leopon elmélet. Említettem már a mngwa-nal, hogy ha a marozi leopárd-oroszlán hibrid, akkor szerintem vad bulik lehettek ott, és persze az utódok itt soha nem termékenyek.

Lehetséges, hogy a marozi az oroszlán egy hegyi válfaja. Kisebb, a pöttyei jól eltakarják a lombkoronába. A pöttyök meg talán valami beltenyészet miatt maradhattak meg, mert ugyanis a kölyök oroszlánok egy ideig még pöttyösek.

Remélem érdekes volt a mostani poszt, és elnyerte a tetszéseteket. Tudom itt a suli, de fel a fejjel. A www.kriptid.blog.hu szeptemberbe is érdekes kriptidekkel, hírekkel és sztorikkal fog nektek szolgálni. Folytatódni fog a kriptidek természetrajza sorozat is a Cadborosaurusal és a Moleke Membével.